Benyújtotta lemondását a szudáni miniszterelnök

Benyújtotta lemondását vasárnap Abdalla Hamdok szudáni miniszterelnök, kevesebb mint két hónappal azt követően, hogy novemberben megállapodás született a katonai vezetőkkel a megbuktatott, majd házi őrizetbe helyezett civil kormányfő hivatalba történő visszahelyezéséről.

A szudáni televízióban közvetített beszédében a kormányfő kijelentette, hogy kerekasztal-beszélgetésre van szükség a szudáni politikai átmenetről szóló új megállapodás érdekében.

"Úgy döntöttem, benyújtom lemondásom kormányfői megbízatásomról, és lehetőséget adok egy másik férfinak vagy nőnek e nemes országból, hogy segítse át mindazon, ami megmaradt a civil demokratikus országhoz vezető átmenetből" – mondta.

Hírdetés

Az al-Arabíja pánarab hírtelevízió szerint Hamdok komoly "konfliktusokra és ellentmondásokra" hivatkozott az átmeneti vezetés berkeiben.

A nap folyamán a szudáni biztonsági erők könnygázzal oszlatták szét Kartúmban a katonai hatalomátvétel ellen tüntetőket. Megmozdulások voltak más nagyvárosokban is. Omdurmánban, Kartúm testvérvárosában a vasárnapi tiltakozó akciók során ketten vesztették életüket.

Az október 25-i puccs óta ez már a 12. nagyobb megmozdulás a katonai kormányzással szemben.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »