Forradalmi gárdisták is meghaltak egy délkelet-iráni összecsapásban

Kilenc ember, köztük három iráni katona meghalt egy fegyveres csoporttal történt összecsapásban Szisztán és Beludzsisztán tartományban – közölte az Iráni Iszlám Köztársaság hadseregének egyik ága, a Forradalmi Gárda.

Hat fegyveres bűnöző meghalt, öt másik pedig megsebesült a heves harcban – írta szombati közleményében a gárda hivatalos honlapja, a Sepah News, amely szerint a nem részletezett eset a tartomány középső részén, egy falu közelében történt.

Hírdetés

A Pakisztánnal és Afganisztánnal határos Szisztán és Beludzsisztán tartomány olyan elszegényedett régió, amely gyakori helyszíne a bűnüldöző szervek és fegyveres csoportok közötti támadásoknak, összecsapásoknak. Az erőszak gyakran kapcsolódik a csempészethez, illetve a beludzs kisebbséghez tartozó szakadárokhoz vagy a térségben tevékenykedő dzsihadista csoportokhoz, amelyeket Teherán szerint Pakisztán támogat.

Tavaly november 18-án a hivatalos Irna hírügynökség a biztonsági erők három tagjának haláláról számolt be. Ugyancsak Szisztán és beludzsisztán tartományban júliusban a Forradalmi Gárda négy tagja vesztette életét egy összecsapásban.

(MTI javítva)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »