Szentimrei Judit nem azért írta a könyveit, mert pénzt akart belőle, hanem mert hihetetlen tudásvágy vezérelte, és az a felelősség, hogy az a világ, ami készül eltűnni körülöttünk, azt neki a feladata megőrizni számunkra és a következő nemzedékeknek – hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az Európai Alapok Minisztériumának államtitkára a száz éve született Szentimrei Judit néprajzkutató és iparművész munkásságát bemutató sepsiszentgyörgyi szabadtéri kiállítás pénteki megnyitóján.
Az eseményen jelen volt a Szentimrei család több tagja, akik közül négyen felszólalásukban méltatták a rájuk hagyott szellemi hagyatékot.
A Sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet és a Civilis Egyesület által szervezett kiállítás pannóin az életrajz, a család, a pedagógus és népművelő, az iparművész témájú ismertetők mellett, külön felületet kap a Kászonok és a moldvai csángók között végzett kutatás, a Gazdáné Olosz Ellához fűződő szakmai kapcsolat, a Jóbarátban 1970-ben meghirdetett Zsuzsi és Andris baba népviseletvarró pályázat. „Meghatározó szerepet játszott a dr. Kós Károly által vezetett népművészeti kutatócsoport munkájában, mely az 1950-es évek legjelentősebb hazai, néprajzi, tudományos vállalkozása volt. Annak keretében a legjelentősebb romániai magyar tájegységek tárgyi kultúrájának és népművészetének szakszerű kutatására, rendszerezésére, feldolgozására törekedtek. Dr. Kós Károlynak, Szentimrei Juditnak és dr. Nagy Jenőnek végül is négy tájegységünk (Kászonok, Szilágyság, Kis-Külüllő, moldvai csángók – szerk. megj.) etnográfiai szintézisét sikerült megjelentetnie a Kriterion Könyvkiadónál” – fogalmazza meg Szentimrei Judit munkásságának jelentőségét Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár az életrajzi ismertetőben.
Szebeni Zsuzsanna, a Liszt Intézet vezetője kiemelte, néprajzkutatói, iparművészeti tevékenysége mellett igen jelentős volt Szentimrei Judit népnevelői tevékenysége is: „1941–44 között a kalotaszegi házi ipar felügyelőjeként, 1946-tól az Iparművészeti szövetség alapító tagjaként, az 1970-es évektől az Országos Népművészeti Tanács tagjaként és időközben népszerűsítő szakcikkek írójaként és szakelőadójaként, hagyományos közösségek szétesése, a polgárosodás és a fogyasztói kultúra eluralkodása következtében elbizonytalanodó közízlés visszanemesítésén fáradozik.
Érdemes elolvasni a Szebeni-Szabó Róbert grafikai szerkesztésében összeállított szövegeket, amelyeket, a fotókkal együtt neves néprajzkutatók és múzeumok adtak át a tárlatrendező Liszt Intézetnek, de arról is érdemes szólni, ahogyan a család őrzi Szentimrei Judit emlékét. Hegedüs Csilla, a legidősebb unoka azt mondta nagyamamájáról, hihetetlen alázat volt benne, soha nem hangoztatta, hogy ő Szentimrei Jenő lánya, vagy hogy hány könyvet írt, csak akkor, ha valaki valamit az ő munkájából megkérdőjelezett, akkor viszont kegyetlenül oda tudott vágni. Virágkorában nagyon sokat dolgozott, nemcsak szőni, varrni tanultak tőle gyermekei, unokái, hanem azt, ami minden erdélyi magyar politikusnak a sajátja kellene hogy legyen, az érdekmentes, csak a közösségért dolgozó ember attitűdjét – mondta Hegedüs Csilla, aki hálás mindazért, amit nagyanyjától kapott, akiről úgy tartja, nemcsak családjának, hanem az erdélyi és az egyetemes magyar közösségnek is nagyon sokat adott.
Szentimrei Judit két fia – Zsolt és Gyula – szerkesztő, könyvkiadó munkássága révén, másik két fia – Bálint és Bojta – építészként ismert. Mindannyian úgy tartják, édesanyjuk egy életre feltarisznyálta őket a munka szeretetével, természetesnek érezték, hogy már gyermekként szőnek, varrnak, de egyesek közülük a terepmunkákra is elkísérték édesanyjukat. Szabó Zsolt szerint a kiállítás itthon van Sepsiszentgyörgyön, hisz egy időben öt unokáját nevelte Szentimrei Judit ebben a városban, miközben a munkáját is végezte. Szabó Bojta, a házi szövőműhely oszlopos tagjának nevezte magát, testvérei szerint ebben ő volt a legtehetségesebb. H. Szabó Gyula a saját testőri szerepéről beszélt. Sokszor kísérte el édesanyját a terepkutatásokra, aki ugyan nem félt a kutyáktól, de nem biztos, hogy a faluszéleken, tanyákon járó fiatalasszony biztonságban lett volna – idézte emlékeit. A történelem szele is megérintette, hisz míg Szentimrei Judit az ötvenes évek elejétől a hatvanas évek közepéig minden nyáron két-három hetet töltött terepen, faluhelyeken a Román Akadémia magyar kutatócsoportjának tagjaként, később, annak következtében, hogy az 1956-os események utáni bosszúhadjáratnak áldozatául esett a magyar kutatócsoport, már csak a román kutatócsoporttal vehetett részt a falujárásban. Szabó Gyula ebben az időszakban látta közelről ezt a munkát, néhány parasztasszonyra évtizedek után is személyesen emlékszik, „mert ezek mind felejthetetlen, okos asszonyok voltak”, akik egyből felismerték, hogy látogatójuk ismeri, érti az ő hímzéseiknek titkát.
Szebeni Zsuzsanna a megnyitó zárásaként elmondta, a sepsiszentgyörgyi kiállítás csak egy első lépés, a kutatásokat folytatják, a Szentimrei Judit életpálya további oldalait szeretnék bemutatni tavasszal Kolozsváron.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
