Elutasította az Alkotmánybíróság a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián panaszát, amely az ellene hozott ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányult, ezzel végleg lezárult az ügy – írta meg a Telex.
Az Ab pár nappal ezelőtt kelt végzésében kimondta,
önmagában az a körülmény, hogy az indítványozó nem ért egyet a bíróságok döntésével és annak indokolásával, nem elégséges érv a támadott döntés alaptörvény-ellenességének alátámasztására. Márpedig sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, sem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés nem merült fel.
Mint ismert, Bene 2013. március 12-én brutálisan megkínozta lúggal volt barátnőjét, miután a nő pár hónappal korábban szakított vele.
A lap felidézi, 2018-ban jogerősen 11 év börtönbüntetésre ítélték tettéért, majd a jogerős ítélettel szemben először 2019 októberében nyújtott be alkotmányjogi panaszt, amit elutasítottak, majd újra próbálkozott.
A 2020. november 25-én a Fővárosi Törvényszék által meghozott elsőfokú ítéletet értelmében az orvosi hivatástól is eltiltott férfit 25 millió forint megfizetésére kötelezték kártérítésként áldozata, Renner Erika számára. Emellett még Bene Krisztiánnak kell állnia a közel 500 ezer forintos perköltséget, és a 2 millió forintos fellebbezési illetéket is.
Renner az ítélethirdetés után a Telexnek úgy reagált, megkönnyebbült, és bár tudja, hogy ennél jóval magasabb összeg is megilletné, de a magyar polgári jogrendszerben erre van lehetőség – fogalmazott.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »