Nyolcvan évvel ezelőtt, 1941. október 24-én hunyt el Reményik Sándor. Halotti beszéd a hulló leveleknek című verséhez írt gondolataival emlékezik a költőre Gergely Katalin.
HALOTTI BESZÉD A HULLÓ LEVELEKNEK
Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?
Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.
Ahogy halódunk, hullunk nesztelen:
Bizony, e világ dőre, esztelen
Pompájánál nagyobb pompa vagyunk.
Nem történhetik velünk semmi sem,
Mi megronthatná szép, igaz-magunk.
Míg a fán vagyunk: napban ragyogunk,
S ha alászállunk: vár a hűs avar,
Testvér-levél testvér-lombot takar,
Ott is otthon vagyunk.
Ha megkeményedünk és megfagyunk:
Zúzmara csillog rajtunk: hermelin.
Bíbor után a fehér hermelin.
Bizony szépek vagyunk.
Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?
Ha végre földanyánk része leszünk,
Ott is szépek leszünk,
Ott is otthon leszünk.
És árvaság csak egy van, feleim:
Az erdőn kívül lenni.
Otthontalannak, hazátlannak lenni.
Nagyvárosok rideg utcakövén
A széltől sepertetni.
Sok más szeméttel összekevertetni.
Árvaság csak ez egy van, feleim.
S amíg itthon vagyunk:
Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.
(Kolozsvár, Hója-erdő, 1923. október)
*
Nyolcvan éve, 1941. október 24-én hunyt el korának elismert költője, Reményik Sándor. Az erdélyi költő a két világháború között a transzilvanizmus lírai képviselője volt. Korai versei „egy sokat szenvedett közösség harcos énekeseként” mutatják be őt, de életének utolsó évtizedében született alkotásai az emberi lélek bensőjéből fakadnak. E versekből „egy halk, magányos, egyéni töprengésekben élő, inkább elmélkedő és szemlélődő ember szemei néznek ránk” – mondta róla Babits Mihály.
Reményik Sándor lélek-képei ott vannak a ma emberének lelki rezdüléseiben is. Halotti beszéd a hulló leveleknek című őszi versét a kolozsvári Hója-erdőben tett kirándulása ihlette 1923 októberében. Két évvel később, az 1925-ben kiadott Egy eszme elindul című kötetében jelent meg, az Emmaus felé című ciklusban. A kötet előszavában így ír a költő: „Szeretném, ha e versek lelket, szeretetet, szépségben feloldott szomorúságot és egy kevés új erőt vihetnének mindenhová, ahol magyarok élnek.”
Az első magyar szövegemlék, a Halotti beszéd és könyörgés több költőt is megihletett, de elsőként Reményik költészetében bukkant fel a motívuma. (Kosztolányi verse 1933-ban, Márai Sándor költeménye 1950-ben keletkezett.)
Halotti beszéd a hulló leveleknek – a középkori szövegemléket megidéző költemény címe a halál valóságát idézi, azonban az élet szépségének dicsérete áthatja az egész verset.
A költő az elmúlásról beszél, mégis a lehulló őszi levelek „halódáson” túli állapota az „örökkévaló szent szépség”. A vers ünnepélyes, ódai hangon szól az aláhulló levelek „bíbor, bronz és arany” színes pompájáról, a napfényben szálló levelek ragyogásáról, és végül, a fagyok beálltát követő fehér zúzmarás állapot szépségéről: „bíbor után a fehér hermelin”.
A lírai alany azonosulva a lehulló levelek egyikével úgy mondja el beszédét, mint aki tudja, hogy élet és halál nem szembenálló fogalmak, az élethez hozzátartozik az elmúlás, és a halál azt jelenti, „földanyánk része leszünk”.
A fájdalom, félelem nem a halálhoz kapcsolódik, hanem az „árvaság”, „otthontalanság”, vagyis az egyedüllét, magányosság, kiszolgáltatottság állapotának kínját jelenti: meghalni egyedül, másoktól elhagyatva… Ennél a gondolatnál nemcsak a vers hangneme változik elégikussá, hanem kiviláglik, hogy a kitaszítottság, árvaság nem annyira a „széltől sepertetett” levelek, sokkal inkább a lírai én szorongó magánya. Az ember tudomásul veszi a halál tényét, a természetben megcsodálja az elmúlás szépségét (számtalan művészi alkotás tanúskodik erről), de az a torokszorító érzés mégiscsak ott bujkál…
A halálon túli élet „otthon leszünk” reményét egyedül a hit erősítheti bennünk az Isten és az egymás iránti szeretet révén, az örök remény pedig átemel a kétségeken.
Reményik költeményének lezárásában is visszatér az élet szépségének himnikus dicsérete: „örökkévaló szent szépség vagyunk”.
*
Szerző: Gergely Katalin
Fotó: Pixabay; Helikon.ro
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
