A 20. század történelmében számos olyan kommunista alak volt, akik emberek millióinak kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták.
Az egyik ilyen vezér a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.
Joszif Visszarionovics Sztálin 1878-ban született, Lenin halála után pedig a proletárdiktatúra meghatározó alakja és a Szovjetunió nagyhatalmú vezére lett, az általa kiterjesztett gulagokban, vagyis a kényszermunkatáborokban pedig több millió embert kínoztak egész Szovjetunió-szerte.
A háború után sok minden megváltozott Sztálin életében. Mivel a Szovjetunió a II. világháborúban a nyertes szövetségesek oldalán állt, és ebben az időszakban a jelentős beruházások miatt ipari-gazdasági nagyhatalommá vált, ezért Sztálinnak minden oka megvolt az elégedettségre. Bár sokan támadták a munkatáborok kiterjesztése miatt, ezeket a háború után is tovább folytatta, sok hadifoglyot pedig Szibériába deportált. Újabb kitelepítések, koncepciós perek következtek, a korábbi tisztviselőivel pedig megromlott a jó viszonya. Négy ember volt csupán, akikben megbízott, és szívesen látta őket: a titkosszolgálat vezetője, Berija; a Szovjetunió Kommunista Pártja vezetője, Malenkov; a Szovjetunió egykori külügyminisztere, Molotov; és a párt első titkára, Hruscsov.
A II. világháború vége felé Sztálin egészsége megromlott, sokat dohányzott, érelmeszesedést állapítottak meg nála, 1945-ben pedig egy kisebb agyvérzése és szívrohama is volt. A 74 éves vezér 1953-ban már a legtöbb idejét kuncevói dácsájában, vagyis a Moszkva egyik külkerületében fekvő nyaralójában töltötte. Mivel Sztálin nem igazán viselte jól a magányt, ezért gyakran magához hívatta a belső kör négy tagját, hogy csatlakozzanak hozzá vacsorára vagy filmnézésre. Hruscsov később arról számolt be, hogy gyakran olyan témákról kezdeményezett beszélgetést Sztálin, amiket két perc alatt meg lehet tárgyalni.
1953. február 28-án is hasonlóan indult az este: Malenkov, Molotov, Berija, Hruscsov és még néhányan összegyűltek szórakozni és iszogatni. A vendégek március 1-én, hajnali négy órakor szétszéledtek, Sztálin pedig szigorú utasításokkal vonult vissza a szobájába, hogy ne zavarják, amíg nem hallják a felébredésére utaló hangokat. A személyzet ezt észben tartotta, ám miután egész nap nem hallottak semmilyen mozgást a szobából, egyre jobban kezdtek aggódni. Már beesteledett, amikor még mindig nem adott magáról életjelet a diktátor, az egyik beszámoló szerint 11 óra körül verejtékező homlokkal az egyik őr, Peter Lozgacsov volt az, aki végül belépett Sztálin szobájába, olyan ürüggyel, hogy odaadja a Kremlből érkező hivatalos leveleket. Más beszámolók szerint egy idős cseléd volt az első, aki bement a hálóba, és megtalálta Sztálint.
Mi történt valójában? Bár azt nem lehet pontosan tudni, ki volt, aki elsőként belépett a szobába, az biztos, hogy amit látott, az teljesen megdöbbentette. Sztálin ugyanis ott feküdt eszméletlenül az ágya mellett a padlón összevizelt pizsamában, és szinte alig hallhatóan nyöszörgött. Üres pohár és ásványvíz volt az asztalon, és úgy tűnt, mintha felkelt volna az ágyból, hogy vizet szerezzen, de aztán összeesett. A dácsa személyzete egyetértett abban, hogy orvost kell hívni, az őrök azonban meg akarták várni a pártvezetés utasításait. Végül telefonon értesítették Beriját, aki azt követelte, hogy senkinek ne mondják el Sztálin állapotát.
A belső kör tagjai közül Berija és Malenkov érkeztek először a helyszínre, az orvosi csapat pedig csak reggel kapott engedélyt arra, hogy megvizsgálják. A félelemtől reszkető szakemberek megállapították, hogy súlyos agyvérzése volt, az egekbe szökött vérnyomására pedig két napig még piócákat is alkalmaztak, hogy csökkentsék. A haláltusája még több napig tartott, végül 1953. március 5-én Sztálin meghalt.
Sztálin haldoklása idején Berija furcsa viselkedése több embernek is szemet szúrt, a diktátor halála után pedig annak lánya, Szvetlana Allilujeva szerint a titkosszolgálat vezetőjének arcára nem a gyász, sokkal inkább valami örömteli izgatottság ült ki. Molotov később azt állította, hogy Berija azzal dicsekedett neki, hogy ő mérgezte meg Sztálint, ezt pedig egy 2003-as orosz-amerikai kutatás is igazolta. A tudósok szerint a vezér szervezetébe egy olyan színtelen-szagtalan, warfarin nevű méreg kerülhetett, ami megakadályozza a vér alvadását, és agyvérzést okoz. A feltételezések szerint Berija így akart hatalomra kerülni, ám az eset a négyes körben inkább csak belső viszályokat szült, Beriját végül 1953 decemberében likvidálták, így soha nem kerülhetett hatalomra.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
