Az SS Vezetési Főhivatalának felállítási utasítását követően (1944. november 2.) Grassy József, az SS 25. fegyveres-gránátoshadosztályának parancsnoka törzsével Zalaszentgróton rendezkedett be.
Feltehetően az ő javaslataira támaszkodva alakították ki a hadosztály tisztikarát, akik közül sokan korábban Grassy parancsnoksága alatt szolgáltak.
A hadosztály 1. (hadműveleti) vezérkari tisztje Podhradszky Ádám, az SS Waffen-Standartenführere lett, aki a doni fronton a Grassy parancsnoksága alatt álló 13. könnyűhadosztályban századosi rendfokozatban vezérkari főnök volt. A hadosztály törzsszázadának parancsnokául pedig Dragolovich M. Istvánt nevezték ki, aki korábban – Podhradszkyhoz hasonlóan – ugyanannál a könnyűhadosztálynál hadműveleti segédtiszt volt. A tiszti állomány tehát részben vezénylések, részben pedig személyes ismeretségek alapján, fokozatosan gyarapodott.
November 3-án beérkeztek Zalaszentgrótra a magyar „Deák” SS-harccsoport részei is, akik a „Hunyadi” hadosztály első, viszonylag felszerelt egységét alkották, majd a későbbiek folyamán betagozódtak a hadosztály 1. (az SS 61. ) fegyveres-gránátosezredébe. A kezdetekkor azonban a Deák László SS-Oberführer által vezetett, mintegy 800 fős különítmény a törzs biztosítását és az egyelőre fegyvertelen önkéntesek közötti fegyelem fenntartását látta el.
1944. november 18-án a hadi helyzet szükségletei folytán az immár körülbelül 10 000 önkéntest számláló hadosztályt nyugatabbra kellett áthelyezni, s ezért a „Hunyadi” hadosztály parancsnoksága szálláscsinálóit Bruck térségébe küldte. A birodalmi (osztrák) területre történő áttelepülésre azonban nem került sor, mivel az SS Vezetési Főhivatala két nap múlva (november 20-án) utasította a hadosztályt, hogy kiképzését és felszerelését a sziléziai Neuhammer kiképzőtáborában fejezze be.
A „Hunyadi” hadosztály átcsoportosításáról az SS Vezetési Főhivatala csak három hét elteltével, 1944. december 12-én értesítette az illetékes Dél Hadseregcsoport parancsnokságát, csaknem egy héttel azután, hogy a hadosztály törzse és első egységei december 6-án Neuhammerbe megérkeztek.
A neuhammeri táborkomplexum (Truppenübungsplatz Neuhammer West und Ost) nagyjából 160 négyzetkilométeres alapterületével Németország egyik legnagyobb kiképzőközpontja volt, mely két falut is magába foglalt, keleten Stranst, nyugaton Neuhammert. A neuhammeri kiképzőközpont a német szárazföldi haderő, és nem a Waffen-SS kezelésében volt.
A táborba mind több magyar önkéntes érkezett, de ennek ellenére kezdetben meg tudták oldani az állomány elhelyezését a kiképzőközpont Strans felé eső részében. A törzset és a főtiszteket kőházakban, míg a legénységet emeletes ágyakkal ellátott faépületekben szállásolták el. A hadosztály Neuhammerbe küldött szálláscsinálói már megkapták előírásos egyenruhájukat, míg a zöm egyelőre honvéd egyenruhában, vagy polgári öltözetben volt. Az elhelyezési problémák akkor kezdődtek, amikor a rajkai gyűjtőtáborból is beérkeztek az első önkéntesek.
December 10-re a „Hunyadi” hadosztály összlétszáma elérte a 20 567 főt, s ekkora embertömeg elszállásolására a német szárazföldi haderő illetékes tisztjei nem készültek föl. A helyzetet tovább bonyolította, hogy ugyancsak kiképzési céllal az SS 20. (1. észt) fegyveres-gránátoshadosztálya is Neuhammer körzetében tartózkodott. A magyar SS-hadosztály ellátását tehát úgy kellett biztosítani, hogy a körülbelül 13 500 főre biztosított élelemből kellett hozzávetőlegesen 20 000 ember étkeztetését megoldani. Így az egy főre eső – amúgy is szerény élelemadagokat – több ember között osztották szét. Az elszállásolás is hasonlóan történt: egy ágyon többen aludtak.
December 19-én a hadosztály megkapta első fegyvereit, amellyel az SS 61. és részben 62. fegyveres-gránátosezredét szerelték fel. Kiosztottak 2000 Kar 98k típusú ismétlőkarabélyt, 1000 P–08 típusú pisztolyt, 100 MP–40 típusú géppisztolyt, 50 MG–42 típusú könnyűgéppuskát és 25 Gr.W. 34 típusú 8 cm-es aknavetőt.
A későbbiek folyamán a hadosztály egyenruhával és fegyverzettel való felszerelése lelassult. Olyannyira, hogy 1945. január folyamán már kényszermegoldásokhoz kellett folyamodni, s a hiányos öltözékű újoncok és honvédek egy része egyelőre (átmeneti jelleggel) régi, zsákmányolt belga, francia és egyéb ruhaanyagot kapott, tekintettel a fagypont alatti időjárási viszonyokra.
A „Hunyadi” hadosztály felszerelése közben még karácsony előtt számos magyar honvéd alakulat érkezett a táborba. Így többek között 1944. december 21-én a 16. határvadász-zászlóalj maradékai, majd egy csendőr tanosztály is. December végére ugyancsak beérkezett a marosvásárhelyi „Csaba királyfi” Gyorsfegyvernemi Hadapródiskola mintegy 40 frissen avatott zászlósa, valamint a jutasi „Kinizsi Pál” honvéd csapattiszthelyettes-képző iskola körülbelül 100 tiszthelyettese (altisztje) is. A csendőrök kivételével ezek az alakulatok fegyvertelenül érkeztek Neuhammerbe.
A hadosztály 25. táboricsendőr-különítményének parancsnokságát Zöldi Márton, volt csendőr százados még december folyamán átvette. Zöldi az Eichmann-különítményben folytatott szolgálatát követően jelentkezett Grassynál. Ezzel lényegében – Feketehalmy-Czeydner kivételével – az SS 26. fegyveres-gránátoshadosztályában teljesítettek szolgálatot mindazok, akiket a magyar hatóságok az Újvidéken történtek kapcsán felelősségre akartak vonni.
A hadosztályhoz beérkezett magyar csendőr alakulatokat, beleértve a tábori csendőröket is, szinte azonnal beöltöztették a Waffen-SS-ben rendszeresített egyenruhába. A „Hunyadi” hadosztály táboricsendőr-különítményének tagjai kétnyelvű táblát („Tábori csendőrség –Feldgendarmerie”) kaptak, rajta a koronás magyar címerrel. Német mintájú tábori sapkájukhoz – valószínűleg Zöldi javaslatára – a kakastollat és a magyar csendőrjelvényt is használták. Gyors beöltöztetésük és felfegyverzésük után átmenetileg (a 25. hadosztály-kísérőszázad létrehozásáig) a tábori csendőrök adták a hadosztályparancsnokság őrszázadát is.
A Waffen-SS magyar hadosztályainak tábori csendőrei egyébként szigorúan bántak a legénységi állománnyal, s a folyamatosan növekvő létszámból eredően meglazuló fegyelmet kíméletlen eszközökkel állították helyre. 1945. január-február folyamán Zöldi parancsára 20 főt végeztek ki szökésért és függelemsértésért.
A neuhammeri táborban 1944. december végére kialakuló létszámfelesleg lehetővé tette, hogy a „Hunyadi” hadosztály törzse a beosztások kialakításakor válogasson, valamint olyan csapattesteket hozzon létre a hadosztályon belül, amelyek nem voltak eredetileg a gránátoshadosztály állománytáblájában. Ilyen volt a Waffen-SS mindkét magyar hadosztályának esetében egy-egy fegyveres-sízászlóalj létrehozása, amelyek később gyakorlatilag hegyivadász-kiképzést és -felszerelést kaptak.
1944 végén – a szakirányú kiképzések indokolta áthelyezések és az 1. magyar SS-rohamvadász ezred leválasztása előtt – az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályának áttekintő hadrendje és fontosabb parancsnoki beosztásai az alábbiak voltak:
–Teljes létszám (1944. december 10-én): 20 567 fő;
–hadosztályparancsnok: Grassy József SS-Brigadeführer, a Waffen-SS vezérőrnagya;
–1. (hadműveleti) vezérkari tiszt: Podhradszky Ádám Waffen-Standartenführer;
–hadosztálytörzs térképész-csoporttal, alárendelve 25. táboricsendőr-különítmény, 25. tolmács-század, 25. híradószakasz, 25. motorkerékpáros- és lovas-jelentő szakasz, 25. hadosztály-kísérőszázad;
–az SS 61. (1. magyar) fegyveres-gránátosezrede (Deák László SS-Oberführer): törzs, I-II. gránátoszászlóalj;
–az SS 62. (2. magyar) fegyveres-gránátosezrede (Temesvári Gerő Waffen-Standartenführer): törzs, I-II. gránátoszászlóalj;
–az SS 63. (3. magyar) fegyveres-gránátosezrede (Peinlich Béla Waffen-Standartenführer): törzs, I-II. gránátoszászlóalj;
–az SS 25. (1. magyar) fegyveres-tüzérezrede (Magyary Ödön Waffen-Standartenführer): törzs, I-IV. tüzérosztály;
442–az SS 25. (1. magyar) fegyveres-utászzászlóalja;
–az SS 25. (1. magyar) fegyveres-páncélvadászosztálya: törzs, 1. (vontatott páncéltörőágyús-), 2. (vadászpáncélos-), 3. (légvédelmigépágyús-) század;
–az SS 25. (1. magyar) fegyveres-híradóosztálya;
–az SS 25. (1. magyar) sízászlóalj;
–az SS 25. (1. magyar) fegyveres kiképző- és pótezrede (Vécsey József Waffen-Obersturmbannführer);
–az SS 25. (1. magyar) fegyveres-ellátóezrede (Josef Siemensreiter SS-Standartenführer).
A tényleges önkéntesek, valamint az átvezényeltek folyamatos Neuhammerbe érkezéséből adódó elhelyezési problémák (december 23-án már 22 801 magyar volt a táborban) akkor enyhültek valamelyest, amikor a hadosztálynál szakkiképzések folytán megkezdődtek az elvezénylések.
Elsőként azokat a tiszteket vezényelték el német tiszti tanfolyamokra (főleg Döberitzbe, Münchenbe és Koblenzbe), akik az előző három évben nem vettek részt semmilyen német tiszti továbbképzésen. A tiszteket – egyebek mellett – a Radolfzellbe küldött altiszti tanfolyamisták követték, majd az SS 25. (1. magyar) fegyveres-tüzérezredének honvéd tüzérei is átképzésen vettek részt a Prága melletti Beneschauban.
Áthelyezték a hadosztálytól a 25. SS (1. magyar) légvédelmi tüzérosztály katonáit is, akik egy München melletti gyakorlótéren a Waffen-SS egyik légvédelmi tüzérezredétől sajátították el a német fegyverek kezelését.
December 28-án a SS Vezetési Főhivatala a második magyar SS-hadosztály felállítási utasításával egyidejűleg elrendelte, hogy az SS 25. fegyveres-gránátoshadosztálya 8000 főt, valamint minden fegyvernemből egy tisztet és altisztet keretállományként bocsásson a „Hungária” hadosztály rendelkezésére.
Eközben Neuhammerben megtörténtek a véglegesített ezredparancsnoki kinevezések, s lassú ütemben tovább folytatódott a „Hunyadi” hadosztály felszerelése is. 1944. december 29-én 100 géppisztolyt, 50 könnyűgéppuskát, 44 Gr. W. 34 típusú 8 cm-es aknavetőt, öt PAK 40 típusú 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyút, valamint 3000 Panzerfaustot és 1600 kerékpárt kaptak, így december hónap végére a magyar hadosztály fegyverzete már 25-30 százalékos.
Három nappal a Waffen-SS második magyar hadosztályának felállítását követően, 1944. december 31-én az SS magyar hadosztályait magas rangú német tisztekből álló küldöttség látogatta meg a neuhammeri kiképzőtáborban. A szemlézők vezetője Fanzlau SS-Brigadeführer volt, de kíséretében a hadosztályokat az SS Kiegészítő Hivatalának vezetője, Gottlob Berger SS-Gruppenführer is megszemlélte. Látogatásukat az SS 25. hadosztályából kikülönített, főleg csendőrökből álló díszőrség fogadta, amelyről állítólag híradófelvétel is készült, amit a magyarországi mozik egy hét múlva kezdtek vetíteni.
1945. január 1-én az SS 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztálya parancsot kapott a lengyelországi Sieradzba való áttelepülésre. Így a „Hunyadi” hadosztály – leszámítva a második magyar hadosztály kisebb részeit – egyedül maradt a neuhammeri kiképzőközpontban.
Január elején a „Hunyadi” hadosztály állományából kivonták az SS 25. fegyveres-sízászlóaljat, amely január 8-tól – egyesülve a „Hungária” hadosztály 26. fegyveres-sízászlóaljával – az 1. magyar SS-rohamvadász-ezred része lett. A „Hunyadi” hadosztály széttagolása tehát felgyorsult: számos kisebb kötelékét további ki-, illetve átképzések céljából Németország különböző kiképzőközpontjaiba irányították. A hadosztály csapattestei közül néhány sohasem tért vissza a hadosztályhoz.
1945. január 2-án Sümeg, Rigács, Pozsonyligetfalu és Deutsche-Raterwitz érintésével a stransi táborba érkezett a magyar 25. rohamtüzérosztály legénysége is. Az osztályt a magyar fővárosért folytatott hadműveletek során, még december 23-án a budapesti őrzászlóalj váltotta fel, így a rohamtüzérek éppen elkerülték Budapest bekerítését. A magyar rohamtüzérek leharcolt állapotban, felszerelés nélkül (a megmaradt eszközök zömét a váltó alakulatnak kellet átadniuk) érkeztek meg a neuhammeri kiképzőközpontba. Az elképzelések szerint az alakulat képezte volna a „Hunyadi” hadosztály 25. hadrendi számú (1. magyar) fegyveres-páncélvadászosztályát (25. Waffen-Panzerjäger-Abteilung der SS). Tervezett hadrendje az alábbi volt:
–törzs (híradószakasszal);
–három szakaszos vadászpáncélos-század (szakaszonként három Jagdpanzer 38(t) Hetzer típusú vadászpáncélossal);
–három szakaszos légvédelmigépágyús-század (szakaszonként két 40 mm-es légvédelmi gépágyúval);
–három szakaszos vontatott páncéltörőágyús-század (szakaszonként három 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval)
Az alakulat Stransba irányítása több szempontból is indokolt volt. Egyrészt felszerelésüket a magyar Honvédség önerőből már nem tudta volna megoldani, másrészt a rohamtüzérek tapasztaltsága, ismerete azt feltételezte, hogy bár a páncélvadász-harcászat némileg különbözött a rohamtüzérekétől, a katonák mégis gyorsabban elsajátíthatták a szükséges tudnivalókat. A páncélvadászosztály katonáinak tehát néhány, a kiképzőtáborban töltött nap után további fegyvernemi átképzések folytán (az alakulat korábban nem használt Hetzer vadászpáncélosokat) el kellet hagynia Stranst és különböző németországi tanfolyamokon kellett részt venniük.
Az osztály törzsét és vontatott páncéltörőágyús-századát a holland határ melletti Leerbe irányították, míg a légvédelmigépágyús-századot Münchenbe vezényelték, ahol a „Hunyadi” hadosztály már ott lévő légvédelmi tüzérosztályával együtt sajátította el a szükséges ismereteket. Az SS 25. fegyveres-páncélvadászosztályának vadászpáncélos-századát (parancsnoka Horváth János főhadnagy, szakaszparancsnokok: Zách Sándor főhadnagy, Németh György hadnagy, Szabó László zászlós) a dél-csehországi Benesov (Beneschau) körzetébe vezényelték, ahol szintén tanfolyamon vett részt a „Hunyadi” hadosztály egyik tüzérosztálya is.
A magyar rohamtüzérek átképzése páncélvadászokká lassan haladt. Mindössze egy alkalommal vettek részt éleslövészeten a rendszeresítendő Jagdpanzer 38(t) típusú vadászpáncélosokkal. Hiánypótlásképpen a német kiképzőtisztek egyszer a vadászpáncélos-század tisztjeit elvitték a Beneschau közelében levő Skoda gyárba, hogy megszemlélhessék az ott készülő Hetzer típusú vadászpáncélosok gyártási folyamatát. 1945. április közepén a Beneschauban kiképzésre használt néhány, még meglevő Hetzert a tábor szerelői rohammunkával harcképes állapotba hozták, majd azokat német legénységgel Berlin védelmére irányították.
A magyar SS-páncélvadász-alakulat tehát járművek nélkül maradt, s így a század személyzetét gyalogsági fegyverekkel látták el, majd egy sebtében összeszedett, német tisztek vezetése alatt álló zászlóaljba osztották be.
Az köteléket Graz térségébe szállították, ahol a németek az első éjszaka elhagyták alakulatukat, így a magyarok teljesen magukra maradtak. A volt rohamtüzérek gyalogmenetben észak-északnyugat felé menetelve Leoben, Gresten és Gaming városán áthaladva igyekeztek elkerülni a szovjet hadifogságot. A május 8-i fegyverszünet híre Waidhoven an der Ybbs-nél érte az alakulatot, ahol hamarosan arról is értesültek, hogy az Enns folyó lesz az amerikai és a szovjet zóna határa. A magyar 25. rohamtüzérosztály (az SS 25. fegyveres-páncélvadászosztályának) maradékai Garstennél sikeresen átkeltek a folyó nyugati partjára és megadták magukat az amerikai csapatoknak.
1945. január folyamán szintén ki-, illetve átképzés céljából Passauba, a Somme laktanyába helyezték át az SS 25. fegyveres-utászzászlóalját. Passauban a „Hunyadi” hadosztály utászait teljesen felszerelték, így a magyar hadosztályok csapattestei közül ez az alakulat volt az egyetlen, amelyet a Waffen-SS előírásszerűen ellátott a szükséges felszerelésekkel, s így a zászlóalj elérte a teljes feltöltöttség és hadrafoghatóság állapotát.
Az utászoknak április 1-jével kellett volna visszatérnie az SS 25. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályához, azonban az amerikai csapatok közeledésével az alakulatot Regensburg és Passau között műszaki zárak létesítésére, valamint hidak felrobbantására vette igénybe a passaui német városparancsnokság.
Amikor az amerikai csapatok már közvetlenül a várost fenyegették, a térség védelmével megbízott német parancsnok, Hassenstein vezérőrnagy a magyar utászokat a város védelmére akarta visszatartani. Az alakulat magyar parancsnoka azonban még a bekerítés előtt riadóztatta a zászlóaljat, mert mihamarabb el akart vonulni a térségből. Hassenstein vezérőrnagy e szándékról tudomást szerezve tábori csendőrökkel akadályozta meg a magyarok távozását, s rögtönítélő hadbírósággal fenyegetőzött.
Az SS 25. (1. magyar) fegyveres-utászzászlóalja így végül a városban maradt, s elvégezte a passaui főút hídjának felrobbantását. A város ostromának végén a zászlóaljparancsnok utasítást adott az eszközök (pontonok, gépjárművek stb.) megsemmisítésére, majd az alakulat lángszórós osztagokat szervezve 1945. május 2-án Oberhausen városrész felé tört ki. A kitörés során az SS 25. fegyveres-utászzászlóalja igen jelentős veszteségeket szenvedett.
1945. február első napjaiban a hadosztály legénységi állományából kiválogatták azokat, akik képzettségüknél fogva alkalmasak voltak a tiszti tanfolyam elvégzésére. Névsorolvasás után egy századnyi magyar tisztjelölt gyülekezett, akiket hamarosan Stettinbe szállítottak. Egy hónap múlva a katonai helyzet miatt a magyar század kiképzésének és tanfolyamának helyszínét ismételten át kellett helyezni, s őket vasúton először Rostockba, majd onnan komppal Dániába szállították. Kiképzésüket és tiszti tanfolyamukat (Himpel SS-Hauptsturmführer parancsnoksága alatt) a Koppenhágához közeli Haslevben folytatták, szálláskörletüket egy helyi sportcsarnokban alakították ki.
Április közepén a század menetparancsot kapott, amelynek értelmében azonnal a frontra indultak. Menetparancsuk miatt elmaradt az aznapra tervezett vérmintavétel, s a vércsoportjelzések tetoválása is, s „ez azt jelentette, – írja az egyik tanfolyamista – hogy mi – akik túléltük Berlin ostromát – életben maradhattunk, mert vérmintával a karunkon erre nem sok esélyünk lett volna.”
A század Hamburgon keresztül érte el Berlint. Parancsnokuk, Himpel SS-Hauptsturmführer ott csatlakozott a magyarokhoz. „Már összefolynak emlékezetemben berlini bolyongásunk napjai. – emlékezik vissza a század egyik tagja – Légi riadók, óvóhelyek, romok, hullák élményei. Eleinte az óvóhelyeken civilekkel beszélgetve még hallottam reménykedő hangokat Weng [helyesen Wenck] tábornok fiatal hadosztályairól, akik majd felszabadítják Berlint. Láttam egy újságot Goebbels talán utolsó cikkével, melynek címe az volt, hogy Berlin német volt és német marad. A remények azonban szertefoszlottak, a gyűrű szorult, mozgásterünk szűkült. Már a város központjában járkáltunk. (…) Nyugatra kéne jutni, amerikai fogságba esni, erről ábrándoztunk.”
Május első napjaiban a „Hunyadi” hadosztály százada a Brandenburgi kapu és a Spree folyó között védekezett a Reichstagot mind jobban megközelítő szovjet csapatokkal szemben. Többségük az SS központi épületének közelében esett el, a Berliner Strasse és a Kaiserallee sarkán. A magyar század néhány túlélője a földalatti vasút (U-Bahn) alagútján keresztül akart kijutni a városból. Addigra azonban Berlint elfoglalták az oroszok, s a maroknyi magyart fogságba ejtették. 1945. szeptember 19-én térhettek haza. Harcaik során halottakban 83 főt (ebből egy tiszt), eltűntekben 12 főt (ebből egy tiszt) vesztettek.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
