Az egész atlanti béketábor politikai és katonai vezetése elég ostobán pislog maga elé a napokban történt afgán összeomlás miatt, és nem értik, hogy miképpen történhetett meg ez a világméretű fiaskó és megszégyenülés. Mikor ők csak a legjobbakat és a legnemesebbeket akarták ezeknek a hálátlan afgán bennszülötteknek. De a legtöbb jót valószínűleg mégiscsak saját maguknak akarhatták, mert az afgánok a kezüket nem voltak hajlandók felemelni a ’demokrácia’ védelme érdekében.
Az ideológiai vakság mindent beborít a nyugatiak agyában, gondolataiban. 20 éves ott tartózkodásuk alatt egy teljesen hamis valóságot alakítottak ki magukban az őket körülvevő közép-keleti ország valóságáról. Az egyik leginkább mosolyra késztető vonása az eseményeknek, hogy a sok stratégiai és harcászati szakértő, a sok hadipszichológus, hadi antropológus, tömegpszichológus, poszttraumás szakértő, valamint egy rakás egyéb áltudományos szakember most döbbenten és elnémulva figyeli, hogyan omlanak össze az ő két évtized alatt összehordott elméleteik és jövőbe látó igazságaik. Számukra elég biztató volt kezdetben, hogy a bennszülöttek közege nagyon szépen és eredményesen nyelte el az amerikaiak pénzét, eszközeit és egyéb támogatásait, de mást nemigen voltak hajlandóak befogadni a jövevényektől. A nyugatiak által felállított afgán hadsereg viszont a nehéz harci helyzetekben egy pillanat alatt köddé vált, azonnal eltűntek az amerikaiak mellől a csatákban, ha forró volt a helyzet. A szovjet csapatokkal egyébként ugyanezt csinálták 35 évvel azelőtt, de azok annyival rutinosabbak voltak az amerikaiaknál, hogy egy idő után maguk előtt terelték az ütközetekben afgánékat, és közéjük lőttek, ha el akartak futni. Ez a – még a Nagy Honvédő Háborúból származó – szép hagyomány aztán kicsit zökkenőmentesebbé tette az együttműködést.
Hogy a mélydemokraták még mindig mennyire nem értik, hogy miről szól Afganisztán, azt jól példázza egy 444-en megjelent cikk egy míves mondata: „Mivel a teljes afgán lakosság körében nagyon magas, 85 százalék körüli a tálibok elutasítottsága, nem sok esélyük lenne egy demokratikus választáson – dehát nem is utal arra semmi, hogy ilyen úton akarnák legitimálni a hatalmukat.” Ennek a Kiss Imola nevű sajtómunkásnak azért kijárna valami libsi újságíródíj, mert egyetlen mondatban ennyi hülyeséget összezsúfolni, nos azt el kellene ismerni valamivel. Szegény Imola persze egyáltalán nem pedzegeti azt, hogy az afgánok elsöprő többségének ezerszer fontosabb az iszlám és annak előírásai, mint a nők helyzete és iskolázottsága vagy a demokratikus választások. A közelmúltban amerikai megszállás alatt is tartottak úgynevezett ’demokratikus választásokat’ és Abdullah Abdullah – a legnépszerűbb nyugatiakkal kollaboráló politikus – meg is nyerte volna a két legutóbbi alkalommal, de a megszállóknak a vesztes Hamid Karzai és Asraf Ghani jobb választás volt, ezért ők lettek az elnökök. És ezt a mélyen demokratikus csalást az afgánok közelről látták… Szegény Imolának láthatólag arról sincs fogalma, hogy egy a tálibhoz hasonló rongyos gerillasereg egy hétig sem tudna létezni, ha a lakosság 85%-ban elutasítaná. Nem tudom, honnan szedte ezt az adatot, de ez a katonai analfabetizmus vetekszik Vadai Ágnes egykori honvédelmi nagyhercegnőnk hozzáértésével. Imola, legyen erős! Szerintem a vidéki törzsi-nemzetségi lakosság 90%-a támogathatta a talibánt. A városokban a megszállókhoz a pénzük miatt dörgölődző, kevésbé vallásos népességrész miatt ez az arány csak kb. 70% lehetett. És végül, hogy Imolának is legyen egy kis igaza, el kell ismernünk azt, hogy a tálibok valóban nem ’demokratikus választásokkal’ fogják magukat legitimálni, hanem valószínűleg kalasnyikovokkal, sőt remélem nem túlzok, ha kijelentem: az isztambuli egyezményhez sem fognak csatlakozni. Ezen kívül szeretnék segíteni Imolának az eljövendő témaválasztásban, ezért javaslom, írjon egy cikket fél év múlva a jogállamiság, a szexuális kisebbségek, és a fékek és ellensúlyok helyzetéről a tálib államban. Garantáltan hálás téma mindegyik, Táncsics-díj gyanús ajvékolást lehet rendezni bármelyikből külön-külön is.
Az amerikai lebőgés mértéke egyébként jóval meghaladja a Szovjetunió ’égésének’ mértékét, hiszen a szovjet elvtársak 1989-es kivonulása után Nadzsibullah rendszere három évig még úgy-ahogy tartotta magát. Pár tízezer kommunista még a legbüdösebb pöcegödörben is akad, de úgy látszik, hogy „mély érzésű” demokratából a világnak azon a fertályán még másfél tucatot sem lehet összegereblyézni. Ezt persze majd mindenki tudta még sok ezer km távolságban is, csak éppen a világ legfejlettebbnek mondott adminisztrációjának és hadseregének nem volt fogalma erről a kisiskolás alapvetésről. „Tudtam, tudtam – csak nem sejtettem!” – mondja Sylvester Stallone az Oscar című vígjáték egyik nagyjelenetében, és ez a mondás jól írja körül a nyugatiak tudatállapotát.
Mi történt tehát valójában ennek az afgán kalandnak a 20 éve alatt? Mit akart az USA, mi szükség volt erre az egészre egyáltalán?
Ez utóbbi kérdést nagyon nehéz megválaszolni. Az USA vezetésének tudnia kellett, hogy 2001. szeptember 11-ét nem az afgán barlangokból szervezték, onnan azt nem lehetett volna megvalósítani. Ha mégis hisz ebben valaki, akkor egy ország ilyesféle megszállása nem válasz erre. És ha mégis, akkor a vélt merénylő meggyilkolása után mit kerestek ott még 10 évig? Teljesen értelmetlen az egész, egy épkézláb célt nem lehet megjelölni, ami arányban lehet ezekkel a gigászi erőfeszítésekkel és költségekkel. Anyagi motiváció sem igen található, hiszen olaj vagy ásványkincsek nincsenek, az állítólagos lítium- és ritkaföldfém-kincs feltárása még a jövő zenéje. Vannak viszont lyukas nadrágú buckalakók, akiknek a pacifikálása már évszázadok óta nem sikerült senkinek, most éppen a jenkik mondtak csődöt ezzel. Az afgánok egyik része nem volt hajlandó vásárra vinni a bőrét egy számára semmit sem jelentő ideológiáért, a másik része viszont hajlandó volt hatalmas véráldozatot hozni az iszlámért, törzséért, nemzetségéért.
Mi lett az eredménye ennek az egésznek?
Vajon végeznek-e majd valamiféle őszinte önvizsgálatot magukon a szabadság és demokrácia pofára esett bajnokai? Elgondolkodnak-e azon, hogy talán ők maguk voltak a leginkább hibásak az egészben, amikor azt gondolták, hogy fellépésük következtében az emberek nagy része majd lelkes „mélydemokratává” válik a Közép-Keleten? Önvizsgálatot végeznek természetesen – ekkora arcra esés után ezt nem lehet megkerülni –, de szinte biztos, hogy a neoliberális ideológiai vakság miatt nem jutnak el annak felismeréséhez, hogy nem lehet senkit demokratává változtatni, akinek erre sem genetikai, sem pszichés, sem vallási predesztinációja sincs. Kutyából nem lesz szalonna, mondhatná erre Pista bácsi, de a Harvardon és a Yale-en ezt a mondást nem tudnák értelmezni.
Észreveszik-e vajon azt, hogy mennyire kísérteties a hasonlóság a hetvenes évek közepének dél-vietnámi összeomlásával? Amikor ugyanez történt, hiszen az amerikai távozás után a helyiek elsöprő többsége nem volt hajlandó a nyugati ideológia oltárán vásárra vinni a bőrét. És ha tovább folytatnák a gondolatmenetet, akkor rá kellene jönniük, hogy a talibánok új nemzedékét is ők hozták létre, mint ahogy annak idején a Vietkongot, vagy még régebben a nemzetiszocializmust is. A mániákus ideológia-terjesztés mindig ’legyártja’ a saját ellenlábasait.
Én személy szerint azon csodálkozom, hogy az amerikaiaknak nem sikerült a "Pride"-felvonulást megszervezni Kabulban. Abból felejthetetlen házibuli hangulat kerekedett volna ki! A dolognak két objektív akadálya lehetett. Egyrészt a buzeránsokat csak nagy távolságból lehetett volna odaszállítani, másrészt az LMBTQ-aktivisták mártírrá válási hajlandósága valószínűleg alacsonyabb mértékű az iszlám harcosokénál. Annak idején a Dél-Afrikáról szóló cikkben azt írtam, hogy a világ leggyorsabb és legbiztosabb öngyilkossági kísérlete az lehet, ha valaki hátsó zsebből kilógó pénztárcával kisétál az utcára Johannesburg valamelyik külvárosában. Ezen módosítani szeretnék, mert szerintem, ha valaki transzneműnek öltözve, Koránnal a kezében besétálna egy talibán nagygyűlésre, annak még kevesebb ideje lenne hátra az életéből.
Az Egyesült Államok amúgy is megroggyant befolyása és tekintélye újabb súlyos csorbát szenvedett az afganisztáni kalandnak köszönhetően. Ahogy mondani szokás: jobb lenne, ha már nem nyúlnának semmihez, mert abból nem lehet baj. De nem ez fog következni, hanem az, hogy a mostani elnök elmozdítása után egy félvér neokommunista elvtársnő veszi át az USA (látszólagos) irányítását. Az ő külpolitikai akciói valószínűleg még hajmeresztőbbek lesznek, mint az eddigiek, mert bankárék nem hajlandók egy jottányit sem feladni külpolitikai pozícióikból. Ha viszont a külpolitikára és a presztízsre fordítják az erőforrások zömét, akkor a belső gazdasági összeomlás, munkanélküliség, faji háború lehetősége erősödik fel, mivel mindkettő egyidejű menedzselésére már nincs elég pénz.
A történelem azt mutatja, hogy egy erősen hanyatló hatalom szinte mindegy, hogy milyen eszközhöz nyúl, minden helyzet ellene szól, minden eshetőség ellene dolgozik. Az afganisztáni tragikomédiából nem lehetett már elegánsan kilépni, a vége ugyanolyan amorf és értelmetlen lett, mint amilyen céltalan a kezdete volt.
Ha viszont nem kezdenek bele, akkor mivel magyarázzák 2001. szeptember 11-ét? Hiszen akkor el kellett volna mondani az igazságot! Lehet, hogy az igazságtól való félelem áll Afganisztán megszállása mögött?
Szende Péter – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
