Tavasz közeledik, reményt hozó új tavasz. A természet ébredezik, teszi a dolgát.
A napocska igyekszik, a sugarai már melegítenek, érezni a föld illatát, a szellő cirógat, a napok hosszabbodnak, a madarak hangicsálnak.
Madárhangon adják tovább az örömhírt, vége a télnek – jön a tavasz! Kezdetben talán kicsit félénken, de aztán egyre bátrabban. A fű sem tétlenkedik, megmutatja, mire képes. Felveszi legszebb zöld szoknyácskáját, és kíváncsian nyújtogatja a nyakát.
Hosszú volt a tél, azóta biztosan történt valami érdekes a világban, de ha látni akarja, nőnie kell, meg is teszi. A hóvirág már kinyílott, úgy illeg-billeg szép fehér ruhácskájában, mint a kis menyasszony, aki a vőlegényére vár. A barka is kinyílott, már az ibolya is készülődik, kényeskedik, igazgatja lila szoknyácskáját. – A rügyek erőtől duzzadnak, s észre sem vesszük, amikor kifakadnak, s egy reggel arra ébredünk – tavasz van, gyönyörű, végre megérkezett!
Tudom, sok a szomorúság és a bánat, a folyamatos tesztelések, karantén, kijárási tilalom. Kötelező a szájmaszk és a távolságtartás. De ha jobban vigyázunk egymásra, akkor elmúlik a félelem, a szorongás, és újra lesz kézfogás és ölelés. Akkor nekünk is tavaszt trillázik majd a szajkó. Ébresztő, míg nem késő! Higgyék el, sikerülni fog, csak hinni és bízni kell, és vigyázni magunkra és egymásra!.
Közben gondoljunk valami szépre, jóra, ami feledteti, elűzi a bút, a bánatot, bizakodjunk. Nem kell messzire mennünk, csak otthon maradnunk, ha nem szólít máshová a kötelesség. A gyermekeinkre figyelni, tanítani, nevelni és szeretni őket, mert abban rejlik a legnagyobb erő, öröm. Mindenkit csak szeretve lehet jobbá tenni. Szeretni ölelés nélkül is lehet. Mert a szeretet az ember lényéből, szavaiból, tetteiből árad, sugárzik. Tehát úgy éljünk, hogy szeressünk, s akkor minket is szeretni fognak.
Böjte Csaba szerint – „ki kell szeretni az emberekből a jót” -, fogadjuk meg a tanácsát, nekünk is biztosan sikerülni fog.
A szülők többsége talán csak most, a karantén ideje alatt döbbent rá arra, hogy tanítani nem is olyan könnyű és egyszerű feladat, mint azt eddig gondolták. Mert bizony naponta ők is odaülnek a gyerekeik mellé, sokszor munka után – és közösen, a pedagógusok irányításával ők is segítenek, tanítanak, sok esetben tanulnak és sokat tapasztalnak is. Megváltozott a családok napirendje, senkinek sem könnyű, de ahol szeretet és megértés van, ott békesség lakik a szívekben, s ott minden megoldható.
Egyik napról a másikra át kellett állniuk a távoktatásra, a számítógép elé kellett ülniük, és tanítaniuk kellett. A naponta változó követelményeknek, elvárásoknak meg kellett felelniük, a nehézségekkel meg kellett küzdeniük, oktatniuk kellett és kell. Online, okos telefon segítségével, feladatlapok szétküldésével, szép szóval, türelemmel, szeretettel, naprakészen, ahogy lehetett. Becsülettel tették és teszik a dolgukat, helyt álltak és állnak.
Közben osztályozni, értékelni kellett, mely a szülők közreműködése és pozitív hozzáállása nélkül nem ment volna. Nekik is köszönet mindenért! Összedolgoznak, méghozzá keményen, – gyermekeinkért, azok jövője érdekében, közös erővel, együtt vívják meg mindennapi harcukat.
Tudom, a társadalomban mindenki munkája egyformán fontos és nélkülözhetetlen. De ha nem tanulnak meg a gyerekeink írni, olvasni és számolni, akkor nem lesz, ki házat építsen, gyógyítson, kenyeret süssön, új gyógyszert találjon fel, amely segít, segíthet, hogy minél előbb túl legyünk ezen az „arc nélküli” világon.
Mindannyian nagyon várjuk már, hogy a gyerekek végre iskolába, közösségbe mehessenek, újra „gyerekek” lehessenek. Mert a tananyagot igazán csak az iskolában tudják elsajátítani.
Ott lehet a csillogó gyermekszemekből választ kapni arra – érti vagy nem érti a magyarázatot. A kíváncsiság, az értelem a képernyőn keresztül sajnos nem érezhető, nem sugárzik át, akárcsak a tekintet simogatása, melege és a tisztasága sem.
A gyermek többek közt tőle tanulja meg, mi helyes és mi nem, mi a jó és mi a rossz. A pedagógus mindenkori feladata, hogy úgy tanítsa, nevelje a rábízott gyermekeket, és tegyen meg mindent azért, ha majd felnő, akkor belőle elégedett és boldog felnőtt legyen. Szeretettel gondoljon vissza a tanítóira, az osztálytársaira, a diákévekre, és az ,,alma materre”.
A pedagógus mindenkori feladata, s talán az egyik legnagyobb, hogy a kötelező tudásanyag mellett a ,,Nagybetűs Életre”, is felkészítse a diákjait. S ha ott boldogulnak, bizonyítanak és helytállnak, akkor az elvetett mag szárba szökkent, termést hozott – ez az igazi pedagógus mindenkori feladata – kellő tudást, emberi tartást, értékrendet közvetíteni tanítványainak, mely ki kell hogy tartson egy egész életen keresztül.
De ehhez mindenképpen pedagógusra, jó pedagógusra, Gárdonyi „lámpásaira” van szükség, nélkülük nem megy. Mert – „A tanító olyan lámpás, hogy minél inkább világít másnak, annál inkább fogyasztja önmagát.”
Emlékezzünk meg róluk, becsüljük meg és köszöntsük, biztassuk őket pár keresetlen kedves szóval, – a Pedagógusnapon. Higgyék el, megérdemlik…
(Pék Éva/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
