Nyitókép: Getty Images
A harmadik országok egészségügyi dolgozói a jelenlegi járványügyi helyzetben szívesen segítenének Szlovákiának, viszont több helyen is jogi akadályokba ütköznek.
A bürokrácia akdályozza az orvosokat
Manuchechr Burchanov, az Orvosok Nemzetközi Szövetségének (MALnS) szlovákiai elnöke rámutatott arra, hogy amíg a kormány aktiválta az EU polgári védelmi mechanizmusát, aminek köszönhetően külföldi – például lengyel és osztrák – orvosok érkeznek az országba, elég lett volna a harmadik ország egészségügyi dolgozóinak jelenlétét és végzettségét elfogadni.
„Elfogadott diplomájuk van, többen elvégezték a szükséges vizsgákat vagy annak elvégzésére várnak, emellett a többségük Szlovákiában él“
– mondta az elnök.
A lockdown idején a harmadik országból származó orvosoknak nagyon nehéz a bürokratikus feltételeket teljesíteni. Alona Kurotová, a MALnS tagja szerint a rezidens program elvégzésének lenne értelme, ebben a programban azonban nem vehetnek részt azok a harmadik országból származó egészségügyi dolgozók, akik nem rendelkeznek állandó lakhellyel.
Út az egészségügy jobbá tételéhez
Jana Bittó Cigániková, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke úgy véli, hogy ezeknek a személyeknek a szlovákiai piacra való belépésével az ország nemcsak a külföldi egészségügyi dolgozókat segítené, hanem saját magát is. A probléma megoldását a jogi akadályok elhárításában látja. Elmondása szerint már létrejött egy munkacsoport, amelyik a szóban forgó kérdésekkel foglalkozik.
„Mindannyian tudatosítjuk, hogy gyorsan kell cselekednünk, hiszen a külföldi orvosok nemcsak a járvány idején segíthetnek nekünk, de a jövőben is“
– mondta Bittó Cigániková, aki szerint nem a szlovák egészségügy minőségének csökkentéséről van szó, hanem a bürokratikus akadályok eltávolításáról.
Úgy véli, hogy az ukrán, fehérorosz és orosz orvosok közel állnak hozzánk, és viszonylag hamar megtanulják a nyelvet.
Teraz.sk/Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »