A Bridgerton család érkezését jól időzítették. A lefújt karácsonyt, a nyomasztó szilvesztert és a bús évkezdést tette elviselhetőbbé a képernyők előtt kókadozó tömegek számára. A sorozat akkora sikert aratott világszerte, hogy egy hónappal a premiert követően berendelték a második évadot is, amire még nem volt példa a Netflixnél.
Nálunk és Magyarországon is hetek óta a Bridgerton család vezeti a streamingszolgáltató top 10-es listáját, és 76 országban ért el hasonló pozíciót. Szóval nem csak a mi szemünknek hiányzott már a mesebeli csillogás, a díszes palotabelsők, a báli ruhák, ez az egész negédes miliő. Aki nem várja el egy kosztümös sorozattól a történelmi hitelességet, csak szórakozni akar, annak bátran ajánlhatjuk a Bridgerton családot.
Az alkotók jelzik, hogy történetük az 1813-as londoni báli szezon idején játszódik, ám nem igyekeznek leplezni a fikciós jelleget. A brit arisztokraták fele ugyanis színes bőrű, maga a királyné is egzotikus vonásaival hívja fel magára a figyelmet (az őt alakító Golda Resheuvel ötévesen Guyanából költözött szüleivel Nagy-Britanniába). Ennél meseszerűbbet aligha lehetne kitalálni, bár inkább szürreálisak az afroamerikai lordok és ladyk díszes parókáikban. Aztán a harmadik rész közepén, két és fél órányi csodálkozás után megkapjuk a magyarázatot: III. György király beleszeretett egy fekete nőbe és feleségül vette, felemelve valamennyi színes bőrű alattvalóját. Lám, milyen egyszerűen elkerülhető lett volna az egész faji egyenlőségi küzdelem!
Lendüljünk is át ezen, mert hiszen az angol színházakban már évtizedek óta játszanak Shakespeare-szerepeket fekete színészek, és egy sorozat díjesélyeinek is jót tesz az úgynevezett „színvak casting”.
A londoni helyszín és a szereplők brit akcentusa ne tévesszen meg senkit: a Bridgerton család annyira angol sorozat, mint mondjuk a Dallas. Az írók, élükön Chris Van Dusennel egy Jane Austen-rajongó amerikai szerző, bizonyos Julia Quinn regénysorozatát dolgozták fel, vagyis azt a képet közvetítik, amely a tengerentúlon alakult ki a tizenkilencedik századi brit arisztokráciáról. A producer pedig A Grace klinikát is jegyző Shonda Rhimes, a legbefolyásosabb fekete női producer Amerikában, aki nem spórolt a látványon: röpködnek a drónkamerák, statiszták tömegei grasszálnak drága jelmezekben, csak úgy süt a pompa és profizmus a képernyőről.
Mégsem jelenthetjük ki, hogy ez egy vizuálisan felturbózott Austen-mű – már csak a merész szexjelenetek miatt sem. A nézőpont ugyanis abszolút huszonegyedik századi. Nemcsak mi szörnyülködünk azon, hogy minden család fő problémája az eladósorba került hölgyek sikeres kiházasítása, hanem maguk a szereplők is. Sok a felvilágosult, saját helyzetét kívülről szemlélő, csendben lázadó karakter, akik tisztában vannak vele, hogy a társadalom által rájuk kényszerített szerepek elavultak, ezért nem bűn kijátszani őket. Az apja halálát követően családfővé avanzsáló Anthony Bridgerton például nem siet a nősüléssel, inkább egy „odaadó” énekesnőt látogat, de ahhoz már gyáva, hogy megszöktesse. Azt is tudja, hogy húgát, Daphnét nem adhatja bármely jöttment kérőnek. Daphne és Simon viszonya szintén a látszaton alapul – a legidősebb Bridgerton lány és Hastings hercege úgy tesznek, mintha érdeklődnének egymás iránt, amivel Daphne a saját „piaci értékét” akarja növelni, a herceg pedig a lányos anyák invázióját elkerülni. Mert ő nem akar nősülni, és utódot sem akar – hogy miért, azt ne szpojlerezzük el. Aztán persze egymásba szeretnek, ez világos.
Az igazán zseniális húzás viszont az a pletykalap, amelyen az egész londoni elit csámcsog. A narrátor ebből olvas fel folyamatosan (az eredetiben Julie Andrews, úgyhogy érdemes pár percre kikapcsolni az egyébként remek magyar szinkront), ő a titokzatos Lady Whistledown, aki mindenkiről mindent tud, és szellemesen, választékos stílusban nyilvánít véleményt, latolgat házassági esélyeket, mocskol be vagy emel piedesztálra hölgyeket, urakat. Ettől lesz igazán a miénk a történet, mert hiszen ez a jól ismert bulvársajtó, amely lám, minden közegben működik. Kedves mellékszál – Bridgertonék kisebbik lánya, aki maga is írói karrierről álmodik, igyekszik rájönni, ki lehet ez a nő, aki irányítja a közvéleményt Londonban. (Hogy sikerül-e neki, az a nyolcadik rész végén kiderül.)
Nyilván külön kurzusokon oktatják, hogyan kell befejezni egy évadot, hogyan hagyjunk a történetben elvarratlan szálakat, folytatható epizódokat, fejlődőképes karaktereket. Itt legalább hat-nyolc mellékszereplő további sorsára vagyunk kíváncsiak, főleg a remek színészi alakítások miatt. És ez még csak az első kötet volt Julia Quinn regényfolyamából, amelynek mind a nyolc része egy-egy családtagra fókuszál. Felkészül: Anthony Bridgerton. Az új évad forgatása a tervek szerint tavasszal indul.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
