Hogyan beszéljünk a koronavírus-járványról a gyerekeknek? Minden családban komoly feladat ez, hiszen hovatovább, egyre nehezebb egyszerű tiltással, utasításokkal uralni az otthoni helyzetet. Ráadásul a gyerekek, ahogy a felnőttek is, leginkább az ismeretlentől félnek. Tóth Krisztina viszont megszemélyesíti nekik a vírust, és azt is tudja, hogy a világ dolgait a meséken keresztül lehet érthetővé tenni számukra.
Járványmese címmel írt egy történetet saját, nyolcéves kislányának, aki nyilván ugyanazokat a kérdéseket tette fel, mint a többi gyerek: miért nem mehetünk iskolába, miért nem látogathatjuk meg a nagyszülőket, miért tilos puszit adni a szembe jövő ismerősnek, miért kell maszkot viselni és óránként kezet mosni?
A kötet egyszerre jelent meg magyarul és szlovákul (Krekovič Beck Tímea és Jitka Rožňová fordításában) a pozsonyi Phoenix Polgári Társulás gondozásában, Václav Kinga és Gyenes Gábor illusztrációival.
A szerző merészen indít: iskolai környezetbe helyezi a cselekményt. A főszereplő egy ronda, beképzelt kis vírus, hatalmas ambíciókkal. Még csak alsó tagozatos az Undi Suliban, ahol a vírusokat és a baktériumokat képzik, de máris a világ ura akar lenni. Azért kezdik őt Koronának hívni a többiek, mert mindig azt kiabálja a folyosón, hogy „Én leszek a király!”
Ez az iskola más, mint a többi, itt ártani tanítják a nebulókat. Az órarendben olyan tantárgyak szerepelnek, mint a fertőzéstan, a takonykenés (ami a technikaórának felel meg), testnevelésen pedig guruló gyógyszereket kell átugrálniuk a kis vírusoknak és baktériumoknak. Korona igazi stréber, mindent sokkal hamarabb megtanul, mint mások, végül a tanárait is lepipálja, akik diplomaosztáskor már maguk sem mernek kezet fogni vele, csak leteszik az asztalra a jól megérdemelt papírt.
Néhány szülő talán furcsállja ezt a felütést, ám a gyerekeknek vélhetően nagyon bejön majd, több okból. Először is a megszemélyesítés miatt, mert amit látunk, amit azonosítani tudunk, attól máris kevésbé félünk. Másrészt az iskola otthonos terep számukra, és a belső élet, a diákok közti hierarchia, a tanár-diák viszony, a kiközösítés, a másság kezelése mind-mind megjelenik a történetben. És azt is nyilván gyorsan felfogják, hogy mivel ebben a suliban fertőzni tanítják a diákokat, az a legrosszabb, legártalmasabb, aki a legjobb eredménnyel végez. A megszerzett tudás rossz célokra való felhasználása régóta, de legalábbis a Harry Potter-könyvek óta ismerős dolog számukra, úgyhogy nem kell félni attól, hogy szimpatikusnak találják majd ezt a kiközösített vírust.
A következő oldalakon Korona első önálló rossz téteményeiről olvashatunk. Arról, hogyan fertőzte meg az első embert, ki volt a második, harmadik áldozat, és mekkora örömmel, büszkeséggel töltötte el, amikor vele foglalkoztak a tévéhíradóban. Aztán sikerült feljutnia egy repülőre, és útnak indult Kínából, hogy meghódítsa a világot.
„Amerre csak ment, megteltek az orvosi rendelők, a kórházak. Vörös arcú, szenvedő emberek tüsszögtek. Fájt a fejük, a nyakuk, a hátuk, szédelegtek. Leálltak a pékműhelyek, nem tudtak hajat nyírni a fodrászok. Bezártak a mozik, a színházak. Sírtak a menyasszonyok, mert nem tudták megtartani az esküvőjüket, hiába készült el a szép, fehér ruhájuk. Lógatták az orrukat a focisták, mert elhalasztották a futballmeccseket. Elmaradtak a születésnapi zsúrok, az osztálytalálkozók, a kirándulások. Mindenki otthon ült és rettegett, mert a hírekben azt lehetett hallani, hogy egyre több a súlyos beteg. Hogy az emberek alig kapnak levegőt.”
Ezek után jönnek be a képbe az orvosok, akik összedugták a fejüket, hogy kitalálják, hogyan lehetne legyőzni Koronát. Kísérletezni kezdtek a vakcinával (ezt a szót is sok gyereknek meg kell magyarázni), de emellett hadsereget is toboroztak, amelynek az a feladata, hogy segítsen nekik. Mert az undok kis vírusnak is vannak gyenge pontjai, például retteg a szappantól, nem tud másfél méternél nagyobbat ugrani emberről emberre, és akkor is tehetetlen, ha nincs tömeg, ahol kedvére fertőzhet. És akár a gyerekek is lehetnek ennek a hadseregnek a katonái, harcolhatnak a vírus ellen az óvintézkedések betartásával. Így vonja be Tóth Krisztina a kis olvasókat a történetbe – nekik is lépten-nyomon túl kell járniuk a gonosz vírus eszén, segíteniük kell a felnőtteknek. És eközben fontos, hogy tudják: a felnőttek urai a helyzetnek, nem csúszott ki a kezükből az irányítás.
Václav Kinga és Gyenes Gábor illusztrátorok, akik maguk is szülők, nem dédelgetik a célközönséget, azaz nem amolyan kedves, megnyugtató rajzocskákat készítettek ehhez a történethez. Az általuk ábrázolt vírus valóban rendkívül undorító és ijesztő – de hát szinte az összes klasszikus mesében vannak ijesztő szereplők, nem beszélve arról, mi mindent lát a gyerek különböző platformokon. Az emberalakokat, a járműveket, a környezetet sem „infantilizálták”. A kétoldalas illusztrációk új dimenziót adnak az oldalanként gyakran csak pár mondatos szövegnek, az egész egy színes, mozgalmas képeskönyv, amely nem a szó gyermeki értelmében „szép”, viszont szemünk hamar megbarátkozik ezzel a fajta stilizációval. Minden egyes oldalpár külön képzőművészeti alkotás, és nemcsak a járvány megértését könnyíti meg, hanem a kortárs grafikához is közelebb engedi az 5–10 éves célkorosztályt.
A Phoenix Polgári Társulás Womanpress kiadója hiánypótló kötetet kínál azoknak a szülőknek, akik a mese segítségével szeretnék átélhetőbbé, elviselhetőbbé tenni gyermekeik számára ezt a nehéz időszakot.
Tóth Krisztina: Járványmese. Phoenix Polgári Társulás, Pozsony, Womanpress, 2020, 32 oldal.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
