Jakab Péter: "egyetlen célom van, sikerre vinni az ellenzéki összefogást"

Jakab Pétert is kérdezte az ATV a 2020-as év eseményeivel, a koronavírus-járvánnyal, illetve a belpolitikával kapcsolatban. A Jobbik elnöke szerint a járvány elleni védekezés, a gazdasági károk kivédésének mikéntje megmutatta, kik azok, akik felelős vezetők, és kik azok, aki teljesítmény helyett inkább néphülyítéssel akarnak eredményeket elérni, már ha a hatalom megtartását annak lehet nevezni. Példaként felhozta, hogy ez Donald Trumpnak az Egyesült Államokban nem sikerült, és az a tény, hogy év végére a Fidesz itthon félmillió szavazót veszített,

„azt jelzi előre, hogy Orbánnak sem fog”.

Arra a kérdésre, hogy kik voltak az év nyertesei, illetve vesztesei, közölte: a magyar melós és a magyar kisnyugdíjas még gyengébb lett 2020 végére, azok viszont, akik az állam pénzén élősködnek, még erősebbek, legalábbis anyagilag.

„Miközben mondjuk egy pincér Mészáros Lőrinc szállodájában elveszítette a munkáját, addig Mészáros közpénzből felújíthatta a hotelt. A tömeges elégedetlenség ugyanakkor társadalmi szinten erőssé teheti a válság veszteseit, az ellenzék összefogása pedig kormányváltó erővé kovácsolhatja őket”

– hangsúlyozta. 

Jakab Péter szerint Magyarország csak akkor készülhet fel eredményesen az elkövetkezendő idők válságaira, ha nem elzárkózik Európától, hanem felzárkózik hozzá. Szociálisan igazságos társadalommal, ahol a befizetett adóból nem kevesek gazdagodnak, hanem sokak jóléte teremthető meg. A vírussal és a válsággal szemben így lesz erős a társadalom immunrendszere – hangsúlyozta.

„Kérdés, hogy a kormány egyáltalán túléli-e a ’21-es évet”

– válaszolta a Jobbik elnöke arra a kérdésre, hogy mi lesz az előttünk álló év legfontosabb fejleménye. 

A politikus hangsúlyozta, a válság gazdasági hatásai még éppen, hogy csak megjelentek, a kormány pedig ahelyett, hogy kezelné a válságot, mentené a munkahelyeket,

Hírdetés

„minden idők legvadabb Sorosozására készül, amiből viszont nem lehet kenyeret venni, és – ha éhes a nép – hatalmon maradni sem”. 

Jakab Péter szerint a kormány legnagyobb kihívása maga az ellenzéki összefogás lesz.

„2020-ban sikerült az ellenzéki összefogás kereteit megteremteni, a közös lista pedig már most vastag százalékokkal veri a Fideszt”

– közölte a politikus, hozzátéve: a Fidesz minden fehérorosz módszerére lesz válasza az ellenzéknek.

De mik a személyes céljai?

„Legkésőbb 2022-ben végső rohamra indulunk a rezsim ellen. Mindent ennek rendelek alá. Egyetlen célom van: sikerre vinni az ellenzéki összefogást”

– válaszolta Jakab Péter.

A pártelnök szerint ehhez 2021-ben sikeres előválasztást kell lebonyolítani. A Jobbik elnökeként természetesen azon fog dolgozni, hogy az előválasztáson minél több jobbikos nyerje el annak a lehetőségét, hogy a Fidesz kihívója legyen az ellenzék közös jelöltjeként.

„Az előválasztás után ugyanakkor – bárki is nyerje azt meg – mindenhol fel kell sorakozni a győztes ellenzéki jelölt mögé, párthovatartozástól függetlenül”

– tette hozzá.

Az Alfahírnek adott exkluzív évértékelő-interjúját ITT TUDJA ELOLVASNI:

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »