Koronavírus: A britek új szérumot fejlesztenek – a kölcsönbe kapott antitestek akár egy éves védelmet is biztosíthatnak

Koronavírus: A britek új szérumot fejlesztenek – a kölcsönbe kapott antitestek akár egy éves védelmet is biztosíthatnak

A brit közszolgálati média, a BBC közlése szerint a kísérlet keretében egyelőre csak tíz ember kapta meg az AstraZeneca gyógyszergyár által kifejlesztett szérumot. A monoklonális antitestek olyan immunfehérjék, amelyek saját magukat klónozva sokasodnak. Sajátosságuk, hogy kizárólag egyetlen adott molekula felismerésére alkalmasak, tehát csak egyetlen adott koronavírustörzs ellen vethetők be.

A kutatók úgy vélik, hogy a szérum enyhítheti a kór lefolyását, vagy akár egy évig terjedő védettséget is biztosíthat. Hátrányuk, hogy hetekig tart, amíg kifejtik a hatásukat, ezért azoknál nem hoz eredményt, akiknek szervezetében már tombol a vírus. Fontos körülmény, hogy a vakcinával ellentétben nem arról van szó, hogy a szervezet immunrendszerét megtanítja legyőzni a vírust, hanem “kölcsönbe kap” antitesteket a kór elleni harchoz.

Az antitest-oltást ezért kifejezetten azoknak szánják, akik fokozottan kockázatos munkakörben dolgoznak, vagy kontaktusba kerültek fertőzött személlyel.

A londoni járványügyi szakértők szerint nem csak a kórházakban és idősotthonokban lehet bevetni a szérumot, hanem főleg az egyetemi internátusokon, megakadályozandó, hogy a kollégiumok járványgóccá alakuljanak.

Hírdetés

A szérumot kifejlesztő virológus csapat most 1000 önkéntest akar toborozni – elsősorban a kórházi alkalmazottak és a kollégiumban lakó diákok körében.

Az új szérum reményt adhat az immunhiányos vagy immunszuppresszív kezelés (pl. kemoterápia) alatt lévő betegeknek. Mivel az ő immunrendszerük gyenge, ezért nem reagálna a vakcinára.

Az brit kutatók azonban hangsúlyozták, hogy az antitest-oltás nem helyettesítheti vakcinát.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »