1792 farsangjának utolsó vasárnapján a fülig szerelmes fiatal gr. Buttler János Kassán megkéri gr. Dőry Gábortól leányának, Katalinnak a kezét. Ezzel egy olyan szerencsétlen történet indul útjára, mely Mikszáth Kálmán tollán keresztül híres lesz, csak éppen köszönőviszonyban sincs a valósággal és káros következményei messze túlléptek a nagy palóc író fantáziáján. Bizonyára nem ez volt a célja, de a palackból ő engedte ki a rombolás szellemét.
„A történelmi regény írójától sem lehet elvitatni a költői szabadságot, de a műnek a történelmi hűség követelményének is meg kell felelnie” – szögezi le egyik tanulmánya elején Horváth Attila.
Gárdonyi Géza, amikor az Egri csillagok megírására készült, a forrásokon kívül megbízható térképeket, szavahihető memoárokat, leveleket tanulmányozott, meglátogatta a helyszíneket.
Hasonló alapossággal írt Jókai Mór, de Móricz Zsigmond és a legtöbb magyar író is. Az utóbbi Erdély-trilógiáját tizenöt évig írta. Kodolányi János Julianus barátja szintén ebbe a csoportba sorolható.
A fekete várost Görgey Istvánnak A Görgey-nemzetség története című tanulmánya alapján írta (Századok 1904), de nem mélyedt el a korszak forrásaiban.
A Különös házasságon közel öt évig dolgozott, adatait legnagyobbrészt Bernáth Zsigmond, a reformkor egyik jeles ellenzéki politikusának fiától, Bernáth Dezső volt országgyűlési képviselőtől hallotta. Ő csupán feldolgozta. Elhagyta, ami nem oda illő volt, „a fődolgok azonban – úgymond – mind a valósághoz híven vannak leírva. A legfontosabb, az esküvői jelenet valóságos fotográfia. Bizonyította Bernáth Zsiga, aki ott volt.” Azt már nem teszi hozzá, hogy Dezső kétévesen vajon mit érthetett volna meg abból, amit a kulcslyukon keresztül láthatott volna?
Bernáth Dezső nem sokkal a regény megjelenése után a Vasárnapi Újság 1901-es évfolyamában közzétett A gróf Buttler János című cikkében igyekezett igazolni Mikszáthot. Viszont mit olvasunk Mikszáth munkájának elején?
„Egy még nem is nagyon megsárgult krónika után írom ezeket a dolgokat, úgy, amint következnek. Annyira biztosak és hívek az események egyes főadatai, hogy a neveket se tartom szükségesnek megváltoztatni, és semmi cirádát, semmi írói arabeszket nem teszek hozzá. Az, aki a naplójában följegyezte e történetkét, sohase szokott hazudni másoknak se. Hát még saját magának minek hazudott volna? Igaz hát minden sor. Miért rontsam én el nem igazra?”
Viszont tudhatjuk, hogy az emberek sok mindent le szoktak jegyezni, akár szemenszedett hazugságokat is. Nem azért, hogy önmaguknak hazudjanak, hanem mert érdekes. Nem beszélve róla, hogy azért sok rágalmat is lejegyeztek már az emberek, ami nyilván Mikszáth előtt sem volt titok.
A valóság tehát rácáfolt Mikszáth soraira. A megsárgult krónikát az olvasók félrevezetésére találta ki az író, hogy ennek a kétes anekdotának a hitelét valósággá kiálthassa ki, amelyet azután célzatosan használt föl. Nincs egyedül, Umberto Eco A rózsa neve című regényében hasonló mesével „hitelesíti” művét a szerző.
Hogy mégis valami baj van ezzel a históriával, jelzi, hogy Mikszáth a neveket és rangokat azért mégiscsak kissé módosította híresztelése ellenére.
Az író amúgy sem adott sokat a történelmi hűségre. Minél többet kellett írnia, hogy megéljen. Ahogy Praznovszky Mihály irodalomtörténész fogalmazott, nagy hibát követne el az a kutató, aki Mikszáth írásai szerint próbálná rekonstruálni a Balassa-család történetét.
A Fekete város esetében a szerző a következőképpen mentegetőzött:
„A megtörténhetés illúzióját fenn kell tartani. Ez az egyetlen törvény, mely az írót kötelezi… [?] Legjobb tehát úgy venni, hogy az egész regény költött, mint ahogy költött is… Mert nem valamely család igaz történetét akartam papírra vetni, hanem egy kornak az igazi levegőjét. Mert hiszen az író… kitölti a hézagokat saját fantáziájával, nagyít, zsugorít, elhallgat, amint az ő művészi érzéke megkívánja.”
– függetlenül a valóságtól! Magyarán, ha az író művészi érzéke megkívánja, akkor akár hazudhat is a kor levegőjének érdekében. Hogy esetleg belegázol mások becsületébe? Ez az írót úgy látszik, egyáltalán nem érdekelte!
Amikor a Dőry család leszármazottai tiltakoztak a rágalmak miatt, Mikszáth a következőket nyilatkozza:
„Fölkeresett engem a Dőry egyik rokona, foglalkozására nézve kúriai bíró, s azt kívánta, hogy egyszerűen semmisítsem meg a regényemet, mert sérti a kegyeletüket s nem is felel meg a valóságnak. Én azt kérdeztem, hogy van-e egy-két milliója, mert annál is többe kerülhetne a megsemmisítés, ha erre hajlandó volnék. A könyvem megjelent már francia, angol nyelven, Amerikában is, így bizony nagyon nehéz volna a »visszavonása«. De meg nem is tartom szükségesnek. Mert ahogyan említettem, igaz minden. Sőt még idealizáltam is. Dőry Mária például a valóságban púpos volt, s a valóságban még sokkal könnyelműbb teremtés, mint aminőnek én feltüntettem. Nem egy gyermeke született, hanem több. Miután gróf Buttler sohasem akart vele egy födél alatt lakni, ide-oda kalandozott. Hol a Riviéráról, hol Bécsből, vagy a grófi birtokok valamelyikéről vitt haza egy-két évenként síró apróságot, új gyereket.” (Pesti Napló 1904. november 8.)
Dőry Katalin nem volt púpos. A „görbe nő” nem testi fogyatékosságra utalt, hanem a latin curvus (görbe) melléknév nőnemű alakjára (curva). Gr. Dőry Katalin a felsorolt helyeken biztos nem járt, csak br. Dőry Mariskát küldte zülleni Mikszáth piszkos fantáziájában. Katalin csak egy halva született gyermeket hozott a világra 1793-ban, valamint egyszer áldott állapotának negyedik hónapjában 1803-ban elvetélt. Ezeknek Buttler lett volna az apjuk. Látni fogjuk, a gróf igenis szerette a feleségét és évekig élt vele. A népszerű író pimaszul hazudott, mint a vízfolyás és az interjút készítő kolléga, Tábori Kornél nem készült föl az interjúra, ahogy a Dőry család tagja sem Mikszáthból. Tehát 1-2 millióra sem lett volna szükség.
Pedig a Vasárnapi Ujság című lapban 1904. április 3-án már megjelent egy írás, Gr. Buttler János házassága (218-220.) címmel, mely bizony a regény számos állítását „még idejében” cáfolta!
Érdekes, hogy az általam ismert tanulmányok egyike sem említi ezt az írást, pedig az hiteles adatokat sorakoztat fel. Nem tudni, ki írta, mert szerzőként „Egy történetbúvár” szerepel. Lehet, hogy az álnév Dőry Ferencet, az Országos Levéltár tudós igazgatóját rejti, aki 1931-ben Pécsett adja majd ki Gróf Buttler János házassága című dolgozatát, melyben családi levéltárak adatait és szentszéki okmányokat tesz közzé.
Lássuk, mit tudhatott meg Egy történetbúvár alapos írásából az érdeklődő olvasó nemsokára a regény születése után?
A szerző először a regény alapját képező történetet ismerteti. Bernáth Dezső a következőképpen adta elő a valóságtól elrugaszkodott történetkét. 1810 őszén az akkor huszonegy éves gróf a sárospataki kollégiumból tanulótársával, Bernáth Zsigmonddal szüretre ment a Hegyaljára. (Buttler katolikusként aligha lehetett pataki diák!) Bodrogolasziban (ahol ennek a családnak sohasem volt birtoka; a regényben Olaszröszkeként szerepel) megálltak lovakat váltani s ekkor meghívta őket kastélyába br. Dőry János szolgabíró (a valóságban gr. Dőry Gábor, aki viszont nem viselt tisztséget), egy nem éppen jó hírű úr, akinek német származású neje (bizonyára, hiszen Eötvös Katalinnak hívták) s éppen nem szép, 25 éves, kissé púpos leánya, Mariska az udvari káplán társaságában töltik idejük java részét. Br. Dőry és leánya túlzott figyelmességgel fogadja a két diákot, s mikor eltávoznak, szavukat veszi, hogy visszajövet ismét megállnak náluk. Így is lesz. Bernáthot csakhamar eleresztik, Buttlert azonban ott fogják, nagy lakomával traktálják. A vacsora után az öreg Dőry puskával kényszeríti fiatal vendégét, hogy esküdjék meg a leányával. A készen álló udvari káplán meg is esketi őket, mire Dőry a házaspárt a kastély toronyszobájába zárja. Az ifjú férj még az éjjel kiugrik az ablakon és elmenekül. Gyámja, Fáy Ferenc debreceni kir. táblai elnök (a regény szerint Fáy István sárospataki földesúr) segítségével azonnal megindítja a válópert, hiszen neki már a regény szerint van menyasszonya. Ez a leány azonban csak Mikszáth szüleménye.
A regény Dőry hallatlan erőszakos eljárását azzal magyarázza, hogy leánya, Mária (vagyis Katalin), szerelmi viszonyt folytatott az udvari káplánnal és ennek szégyellnivaló következményeit kívánta ilyen módon elpalástolni.
Az esküvő után hat hónappal, amikor a válóper már folyik, a grófné váratlanul betolakodik Buttler bozosi kastélyába és ott leánygyermeknek ad életet. (A bozosi kastélyt János gróf csak halála előtt 5 évvel, 1840 körül vásárolta.) E leányt Buttler sohasem ismerte el a magáénak. (Ez képtelenség lett volna, hiszen nem is létezett soha!)
Ez a „történetke” a regény forrása.
A következő részben megismerhetjük a valódi történetet, ahogyan a Vasárnapi Ujság említett száma bemutatta!
(Folytatjuk)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
