Románia nemzeti állam közepében egy tömbben élő, többszázezres, magyar nyelvet beszélő népcsoportnak már csak a puszta jelenléte is roppant kényelmetlen tud lenni, az ország „elvitathatatlan” urai számára! Ugyanis majdhogynem lehetetlen megmagyarázni úgy a nemzetállam jogosságát, mint a már több mint egy évezrede saját otthonául szolgáló székely-magyarság létét egy idegen nemzet keblén!
Már a hatvanas évek végén szakiskolás koromban halottam a nacionalista románszakos tanáromtól (név szerint Bisztriánutól), ahogy a szintén nacionalista számtanszakos tanáromnak (Munteánunak) elkeseregte magát:
Eddig már biztosan meghalt, hogy nyugodtan-e vagy nyugtalanul ezt nem tudhatom, de egy biztos, ezután még sokat hallottam és hallom mai nap is ezt a román kesergést, ami azt jelenti, hogy bántja őket puszta létezésünk is!
A cél szentesíti az eszközt alapon már sok mindent megpróbáltak a történelem folyamán, hogy idegengyűlöletüket orvosolják. Elkezdve a magyarirtásoktól, amit már a tizenhetedik századi parasztfelkelésektől – mikortól már elérték a kellő számot – lefolytattak. Az 1848-49-es magyar szabadságharc idejétől, folytatva a két világháború alatti és utáni gyilkosságokig és „deportálásokig”!
Van, aki ilyenkor rám szól és azt mondja:
Sokkal nem, de valamennyivel igen, amelyet híven tükröz a magyar és a román népességszaporulat illetve fogyás. Ugyanis, amíg az ezerkétszázas években a románok létszáma Erdélyben szinte elhanyagolható volt, már az első világháború után meghaladta a magyarság létszámát! Akkor meg ki ölt kit, hölgyeim és uraim?!
El kell mondanom azt a sajnálatos tényt is, amely megfontolt embernél kijózanítóan kéne hasson, hogy ez a kölcsönös egymást öldöklés nem járt sem anyagi, sem morális haszonnal, mivel különösen a románság azután is és most is a legnagyobb szegénységben és igénytelenégben élt és él a mai napig! Valamint attól a gyűlölettől, amelyet „bojárjaik” a lelkükbe ültettek és irántunk hordoznak, sem lesznek gazdagabbak és boldogabbak!
Hanem ahogy az idők változtak és civilizálódott az emberiség, igaz nem sokat, de annyit igen, hogy a nyílt tömeggyilkosságokat már nem fogadják el a világ, „uraink és parancsolóink” mástípusú hadviselésre tértek át. Ennek neve „lélektani hadviselés” vagy pszchiológiai hadviselés, melyet a média, az igazságszolgáltatás, államvallás, titkos rendőrség, ország vezető politikusai bevetésével működtetnek! Ne akadjon fel azon senki, hogy csak ellenséggel szemben viselnek ilyen háborút, mert mi igenis bebizonyítottan ellenségek vagyunk más néven a „román nemzetet veszélyeztető tényezők”!
Ennek okán a lélektani hadviselésnek, amit a román kormány folytat ellenünk, szerintük van jogosultsága, Európa, a megértő a világ nem akarja ismerni a tényállást! Közvetlen célja bizonyos pszichológiai hatások elérése, melyek nagyban elősegítik az ellenség feletti győzelmet! Egyik leghatásosabb folyamat ebből a „stratégiai bombázás”! Ott „bombázzák” az ellenséget, amelyre az a legérzékenyebben reagál: nemzeti önérzetét, vallását, történelmét, nyelvét, kultúráját, nemzeti szimbólumait, zászlóit, iskoláit, történelmi létesítményeit, kultikus helyeit és általában mindenét, amihez ragaszkodik! Ezután pedig lelkileg földig bombázzák, erőtlenné válnak és könnyen legyőzhetővé!
Ugye milyen ismerős ez a hadviselet, de azért mert mi a hátunkon érezzük?! Ebben az írásban csak az anyagi javaink elorzását szeretném felemlíteni és azok közül is szülőföldünk, Székelyföld folyamatos csonkítását, mely gyakorlatot nem hiszem, hogy valahol a világon még alkalmaznák. Hogyan zajlik le egy ilyen önkényes foglalás?
Fogják a Hargita megyét jelző táblát és kilométereket odébb tolják a saját gyarapodásukra és Székelyföld kárára. Ezután amikor a károsult jogorvoslathoz folyamodik, beindul egy törvényszéki játszma, mely rendszerint a román megyék javára dől el, végérvényesen! Megjegyzem, ezek a területek nem akármilyenek, mert majdhogynem érintetlen természetűek és turisztikailag nagyon kedveltek. Ezen kívül ősi székely földek, melyet bizonyítani lehet megcáfolhatatlan dokumentációkkal. Mégis megcáfolják, mert a törvényszékek politikai döntéseket hoznak! Vajon milyen lelkiismeretük van ezeknek a törvénybíráknak, vagy egyáltalán van-e lelkiismeretük?
Idáig két ilyen esetünk volt, de nehogy azt higgyük, hogy itt meg fognak állni román „testvéreink”! Mert nekik az ország szívének kitakarítása a leprásoktól, olyan szent ügy, mint az iszlámnak a világ meghódítása! Az Úz-völgyének az erőszakos elfoglalása, megszentségtelenítése a papok segítségével és elesett hőseink kegyeletsértése fájdalmas volt, de az újabbi döntés a Békási-szoros Székelyföldtől való elszakítása vesébe vágóbb számomra, érzelmi okokból, ugyanis édesapám, idős Sebők Mihály küküllőkeményfalvi származású, született 1925-ben, tizenkilenc évesen ott harcolt és sebesült meg. Szinte még gyermek volt, jobb életet érdemelt volna, de felépülése után Ratosnyán elfogták az oroszok, majdnem agyonlőtték, mert nem mindig ejtettek foglyot a háborús felek! Azután négy évet töltött Szibériai fogságban, majd 1948 végén került haza. Harminc kilot se nyomott!
Elmondása szerint Békásnál nem csata volt, hanem szabályszerű kivégzés. A románok 1944. augusztus végén és szeptember elején megnyitották a frontot és nemcsak beengedték az oroszokat, de be is vezették őket, hogy hátba támadhassák a németeket és magyarokat, valamint aktívan részt vettek a lemészárlásukban! Gyakorlatilag minden irányból lőtték őket, úgyhogy sokan odavesztek az egyenlőtlen harcban!
Nemrég láttam az interneten egy borzalmas képet az ütközet-utánról, egy domb nagyságú halomban rakott, agyonlőtt, halott, német és magyar katonák fölött és körül pózoltak a győztes, orosz és román martalócok! A felvétel önmagáért beszél, nem kell melléje különösebb magyarázat, de ezekről a dolgokról részletesen írok a most készülő regényemben, melyet reményeim szerint önök is meg fognak ismerni.
Túl nagy árat fizettünk a két elcsatolt területünkért és általában az egész Székelyföldünkért ahhoz, hogy most a folyamatos elrablásába belenyugodjunk! Elesett őseink emberhegyeit, patakokban folyó vérét, a kínok kínját, golyó ütötte sebek fájdalmait áldoztuk fel a hazafiasság oltárán! Mi kell még egyéb, hogy bizonyítsunk? Semmi egyéb csak annyi, hogy megőrizzük szülőföldünket, ne szerezzünk, csak megőrizzük!
Vannak közöttünk éles elméjűek, törvényismerők, befolyásos emberek, vezetők, kiket választottunk és egyéb székely-magyarságért tenni akarók, keressünk és találjunk rá megoldást, hogy földünket megőrizhessük! Tegyünk már végre valamit! Mert kell léteznie megoldásnak és aki keres, az talál! Felsőbb törvényszékhez illetve nemzetközi törvényszékhez mily módon lehetne folyamodni? Vajon a mi törvényismerőink ilyen esetekben a honoráriumot tartják-e prioritásnak vagy a székelység ügyét? És a nép, az „istenadta nép” odasorakozik-e egységesen vezetőink mögé? Mert a túloldalon a hazugság és ármánykodás mögé is felsorakoztatta az ellenség embereit! Ha nem teszünk semmit ellene, elperelik Székelyföldet és úgy járunk, mint a víz nélkül maradt halak, megsemmisülünk mind egy szálig, és nem fog sajnálni senki sem, mert a gyávaságért nem jár sajnálat!
Sebők Mihály
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
