Kedves Kurucok!
A nyáron olvasott cikketeken hatására egy jóbarátommal hamarjában nekiláttunk megszervezni egy kisebb utazást Hitler szülővárosába, hogy még az eredeti állapotában láthassuk a szülőházat. Ezt októberben sikeresen le is bonyolítottuk, erről szeretnék egy hosszabb – tapasztalati jelleggel bíró – beszámolót megírni, egy azóta megjelent másik cikken felbuzdulva.
Braunau am Inn turista szemmel nézve egy rendkívül hangulatos, csendes település, a maga kis kedves házikóival, tereivel, parkjaival, sétálóutcájával és megannyi templomával, valamint azok méretes tornyaival. Valódi vizuális kikapcsolódás a szemnek, ahogy végigtekintünk a színes, különálló és különböző, de mégis egységes stílusú, nagyjából azonos magasságú épületeken. A településen sajnos érzékelhető létszámú idegen kultúra telepedett meg, jellemzően a Közel-Kelet térségéből. Tapasztalataink szerint ők valamilyen üzletben dolgoznak, mint például pénztáros, árufeltöltő, borbély vagy pincér. A pincér – az étteremben, ahol vacsoráztunk – például távol-keleti jelleggel bírt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy – akikkel találkoztunk – mindegyikük kedves, türelmes, figyelmes, és mosolygós. Félreértés ne essék, nem az örömömet írtam le az előző mondatban, csak a tapasztalatomat. Az irány természetesen nem jó, sőt az új honfoglalók látványa jelentősen belerondít a város tradicionális összképébe, hangulatába. A fent megnevezett munkakörökben is helyieknek kellene dolgozniuk, német ajkú fehér embereknek. Sajnos azonban a rossz irányba tartó etnikai változás tetten érhető. További érdekesség, hogy az egyik élelmiszerüzletben a kassza mellett lehetett vásárolni 5€-ért olyan kártyát, amivel a gyermekétkeztetést lehet támogatni, ami szép és jó, bár felmerül a kérdés, hogy mindezt miért egy néger anyával, és néger gyermekkel kell hirdetni. Ne legyünk naivak, feltételezhetően azért, mert a beérkezett pénzekből nem a nehéz helyzetű fehér, keresztény gyermekeket támogatják.
Aztán megérkeztünk utunk fő célpontjához. Ott álltunk Adolf Hitler szülőháza előtt. Az épület állapota elfogadható, bár némi újrafestést, homlokzatjavítást azért igényelne. Sajnos a hírek szerint azonban nem a felújítás, hanem az átépítés irányába halad az épület sorsa. Hitler szülőháza egy tömb végében található, így három oldalról is megtekinthető. Hátul egy kis kert található hátsó bejárattal, oldalán pedig egy hangulatos, macskaköves sikátor. Az épület főhomlokzata előtt sajnos ott "díszeleg" egy állítólag Mautthausenből származó sziklatömb, amin a fasizmus áldozatairól emlékeznek meg, annak ellenére, hogy Németországban nemzetiszocialista politika folyt. Ez így a nemzetiszocialista Adolf Hitler szülőháza előtt érdekes. Felteszem, az emlékmű állítói nem nagyon voltak tisztában a fogalmakkal, csak az unalomig hangoztatott "nácifasiszta" és egyéb lózungok közül kiválasztottak egy kellően erősnek látszó szót, ami majd jó lesz. Vagy így olcsóbb volt, hiszen a nemzetiszocialista szó bevésése több karaktert és nagyobb költséget jelent, meg persze szellemileg minőségibb munkát, ami értelemszerűen nem igényük a baloldali köröknek.
Az épületnél nagyjából fél órát időztünk. Fotóztuk egymást az épülettel, az épületet önmagában, a részleteket, sokat beszélgettünk közben, de a kutyát nem érdekelte, hogy mit csinálunk ott. Csupán egyetlenegy helyi ember jött oda hozzánk – egy fehér középkorú úr személyében -, amikor bekukucskáltam az épület egyik hátsó ablakán, és be is fotóztam. Érdeklődött, hogy hátizsákos turisták vagyunk-e, és, hogy miért tartjuk ennyire érdekesnek az épületet. Barátom mondta is neki, hogy hát azért, mert Hitler szülőháza. Erre a figura sejtelmes mosollyal a szája szélén csak annyit felelt, hogy "állítólag, ám az igazság az, hogy valahol a városban született, de senki sem tudja, hogy hol". Mintha szégyellte volna, hogy Hitler a városban látta meg a napvilágot. Udvarias volt, és közel sem bunkó, ám nem kívántunk vele sokat beszélgetni, így ráhagytuk.
Időnk hátralevő részében – még napnyugta előtt – az óváros utcáin csatangoltunk. Megtekintettük a gótikus stílusban épített templomokat, a kisebb méretű komorabb Bürgerspitalkirche-t, valamint a letisztultabb, de szintén 15. századi Stadtpfarrkirche St. Stephan templomot. Utóbbi Ausztria harmadik legmagasabb tornyával büszkélkedhet, valamint ezen falak között esküdtek egymásnak örök hűséget Adolf Hitler szülei, valamint itt keresztelték meg a kis Adolfot is.
Az óváros közepén, annak egy eldugott pontján található egy érdekes középkori hely, mely a kisvárost keresztülszelő patak mellett terül el. A régészeti szempontból is igen jelentős értéket képviselő múzeum a középkori fürdés, és orvoslás mindennapjaiba enged betekintést, mely utóbbi mai modern szemmel nézve néhány esetben ijesztően hathat. A helyet mindenképpen érdemes felkeresni. Külön érdekes, hogy a látogatás ingyenes, személyzet pedig nincs, mégis minden olyan tisztaságú és rendben tartott, mint egy ötcsillagos hotelben.
Braunau am Inn nyugati határában található egy nagyobb kiterjedésű közpark, becsületes nevén a Motorikpark. Ahhoz képest, hogy a városban milyen kevés emberrel találkoztunk, a park szinte tele volt. És ezt abszolút meg is tudom érteni, hiszen a park több órás, megunhatatlan kikapcsolódást nyújthat az egész családnak. Van itt megfelelő választékkal rendelkező büfé, minigolfpálya, kicsiknek egy csúszdákkal, létrákkal, kötélhíddal teletűzdelt, fából készült várszerű építmény, továbbá egy nagy területen elnyúló, minden korosztály számára használható komoly kalandpálya, mely olyan szinten ötletesen került kivitelezésre, hogy leesett az állunk. Nem csak szórakoztató jelleggel bír, de hozzájárul a kicsik és nagyok mozgáskoordinációjának fejlesztéséhez is. Nem mentünk végig a kalandpályán, de fél órát úgy töltöttünk el a parkban, mintha csak tíz perc lett volna. A golfpályát időhiányában nem néztük meg, bár ahogy elnéztük a 4€-s jegyár simán megérte volna, a kalandpályák viszont ingyen használhatók.
Az éjszakát az országhatár másik oldalán töltöttük, Németország Simbach am Inn nevű városában. Itt ugyanis fele annyiba került a szállás (Waldcafe Heinzelspitze), mint Braunauban, ráadásul, mint az megérkezésünkkor kiderült, a szállást egy erdélyi család üzemelteti, ahol a családfő hat nyelven beszél.
Utunk második napját Salzburg városának megtekintésére szenteltük, amire hét óra állt rendelkezésünkre. Simbach am Innből visszasétáltunk Braunau am Innbe, ahol a vasútállomáson felszálltunk a közvetlenül Salzburgba tartó vonatra.
Aki esetleg tömegközlekedéssel keresné fel a várost, azok számára egy kis segítség, tekintve, hogy az út vonattal egy nap alatt nem teljesíthető:
útirány: oda: Budapest (Keleti pályaudvar) – Linz Hbf. – Neumarkt-Kallham – Braunau am Inn, vissza: Braunau am Inn – Salzburg Hbf. – Budapest (Keleti pályaudvar).
Van olyan vonat is, ami közvetlenül megy Linzből Braunau am Innbe. Ehhez a 06:40-es Railjet vonatra kell felszállni a Keleti pályaudvaron, ám csupán 8 perc áll rendelkezésre Linzben, hogy átszálljunk a vonatra. Elviekben elegendő az idő, ám az osztrákok hibájából (vasúti üzemzavar) 10 percet késett a vonatunk, így csak az egy órával későbbi vonattal tudtunk menni.
A költségek csökkentése miatt erősen javasolt megvásárolni a MÁV nemzetközi pénztáraiban a Salzburg kirándulójegyet, mert ez jelentősen olcsóbb, mintha irányjegyet vennénk, nem is beszélve az ÖBB (Osztrák vasúttársaság) jegyárairól. A Salzburg kirándulójegy helybiztosítással egy Salzburgba, és egy onnan Budapestre tartó vonatra szól. Érdemes az indulási időket megfontoltan kiválasztani, és legalább három héttel korábban beszerezni a jegyet. Ausztria belsejében azonban már kénytelenek leszünk drágán, az ÖBB jegyárain jegyet vásárolni. Ennek legegyszerűbb és leggyorsabb módja, ha telefonunkra feltelepítjük az ÖBB alkalmazását, beregisztrálunk, és azon keresztül vásároljuk meg a jegyeket a Linz – Braunau am Inn, illetve a Braunau am Inn – Salzburg viszonylatokra. Az ellenőrnek csak a telefonra letöltött jegyet (QR-kód) kell megmutatni.
Üdvözlettel:
Károly
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
