A trianoni szerződéseknek a magyar nemzettestbe való belehasításának legplasztikusabb példái talán az új államhatárnak azok a szakaszai, amelyek szervesen összefüggő közigazgatási egységeket, városokat vágtak ketté egyik napról a másikra. Miért éppen így történt, és milyen következményeket jelentett az egymástól elszakított nemzetrészekre nézve? Lássuk Komárom és Sátoraljaújhely példáját.
A két város közül, vélhetően fekvése, nagysága és lakosságának kisebb száma miatt, Sátoraljaújhely története kevésbé ismert, mint a tőle mintegy négyszáz kilométerre nyugatra fekvő, Duna-parti Komáromé. A békediktátum mindkét várost határvárossá tette. Ahogy az dr. Sebők László térképein jól látható, Sátoraljaújhelyen a város domináns része Magyarországon maradt, és egy lakótelepnyi részt nyisszantottak le és csatoltak az utódállamként létrejövő Csehszlovákiához.
Nem volt mindegy, hogy az elszakításra szánt területek határai pontosan hol haladnak, hiszen néha pár kilométer eltérés jelentős pluszvagyont juttatott az új oldalnak, esetleg hagyott a régi keretek között. Míg Komárom esetében a természet maga kínálta a Duna jelentette természetes határt, Sátoraljaújhely esetében ezt inkább úgy kellett kitalálni.
A Ronyva-patak lett tehát az a határvonal, amelyet a legenda szerint hajózhatóvá kellett nyilvánítani ahhoz, hogy határfolyói státusa biztosított legyen.
A lényeg, hogy a patak bal partján maradt sátoraljaújhelyi részeket immár száz éve Slovenské Nové Mesto – Újhely vagy Kisújhely, esetleg Szlovákújhely – néven Csehszlovákia (a jelenlegi Szlovákia) részévé tették. Az igazi kincs nem is az a pár épület volt, amely az új határ túloldalán maradt, hanem a gazdasági élet lüktetésének biztosítását jelentő vasúti csomópont. Mivel ez szinte csak pár méterrel a Ronyva-patak mögött helyezkedik el, ezért a gócpont szintén az új államot, Csehszlovákiát illette meg.
Az új tulajdonos, ahogy ez mindenütt szokás volt, az ajándékba kapott területet a saját nemzetével igyekezett benépesíteni és a saját szimbólumaival ellátni.
Mindig mindenkinek igazolnia kell, hogy ami nála van, az az övé. Félreértés ne essék, ez nemcsak a legújabb kori országhatár-változásoknál van így. Maga Sátoraljaújhely mint birtok többször váltott tulajdonost azóta, hogy a tatárjárás után, évszázadokkal ezelőtt újjáépült. A kettéosztott város fölé emelkedő, örök életű hegyek viszont nyugalomra intenek. Birtokosok jönnek, birtokosok mennek, a hely marad.
A hely ugyan marad, de úgy tűnik, a kettéosztottság is, hiszen sem a kommunista uralom alatt, sem a ’89-es rendszerváltozás óta nem merült fel semmilyen fórumon a város újraegyesítésének a gondolata. A kommunisták még rá is erősítettek az efféle gondolatok elnyomására, hiszen évtizedekre megtiltották a Ronyva fölötti, városon belüli határátkelő autós használatát.
Alig több mint két évtizeddel Trianon előtt egyesült közigazgatásilag a Duna északi partján fekvő Komárom a déli részen fekvő, akár elővárosának is nevezhető Újszőnnyel. Az így már a Duna mindkét partjára kiterjedő város 24 évig volt egységes a Magyar Királyság határain belül. Az első világháború lezárultával kettészakadt, nevében azonban a Komáromot mindkét rész megtartotta; bár az egyértelműsítő megnevezések a közbeszédben gyakran cserélték egymást (Révkomárom, Észak-Komárom, Dél-Komárom, Komárom stb.).
A város szláv fennhatóságú része hivatalosan a Komárno nevet kapta.
Ahogy térképünkön is látható, a kettévágott városrészek arányai éppen fordítottak Sátoraljaújhely esetével. Komáromból a nagyobbik és ismét csak a gazdaságilag érdekesebb részt kapta Csehszlovákia, hiszen a Duna északi partján helyezkedtek el a fontosabb üzemek, és itt volt a teljes városmag is, minden közigazgatási és közszolgálati intézményével és hivatalával.
A közigazgatás és a hivatalok témájánál meg kell említenünk, hogy ez volt az a terület, ahol az állami intézkedéseket követően a két városrész közti szétfejlődés a leggyorsabban beindult.
Erre utal a korabeli térséget kutató Bajcsi Ildikó történész is, aki külön foglalkozik ennek a folyamatnak a következményeivel az első bécsi döntést követően, és kimutatja,* hogy (észak) Komárom rövid ideig tartó, 1938-as visszacsatolásakor komoly feladat volt a csehszlovák rendszerhez alakított egykori magyar hivatalok újrabekapcsolása, átzsilipelése a magyar közigazgatásba.
Joggal tehetné fel az olvasó a kérdést, mi végett kerül egy trianoni megemlékező írásba a Krím félsziget üdülőhelye, Jalta? Ennek elsődleges szomorú oka, hogy a második világháború lezárása előtti nagyhatalmi egyezkedések itt mondták ki, hogy a magyar nemzetrészek életterét is jelentő államok a szovjet birodalom fennhatósága alá, az úgynevezett „vasfüggöny” mögé kerülnek.
Jalta számunkra nem csak a szabad világtól való elzárást jelentette, hanem halmazati teherként azt is, hogy a szovjethatalom ideológiája a társadalmi osztályok s azon belül is a munkásosztály nemzetköziségét hirdette. Ennek a tannak a negyven évig tartó kizárólagossága igyekezett tudomást sem venni a nemzetek létéről, azok sajátosságairól és történelmi helyzetükről.
Négy évtizedig tabutéma volt az oktatásban és a közbeszédben mind a trianoni döntés, mind annak a magyar nemzetre gyakorolt hatása. A magyarországi és a szlovákiai magyar iskolákban a nemzeti történelem ezen része is kimaradt a tankönyvekből, vagy csak rendkívül felszínesen, érintőlegesen került említésre. Ahogy a szlovákiai születésű, de Dél-Komáromban érettségizett Bajcsi lapunknak elmondta, ez a sokéves, két-három generáció tudatát befolyásoló elhallgatás eredményezett olyan meglepő jelenségeket, hogy „magyar” Komárom középiskolájában a diákoknak még az 1989-es rendszerváltozás utáni években sem volt tudomásuk arról, hogy néhány kilométernyire tőlük, a Dunán átívelő híd szlovákiai oldalán magyarok is élnek.
Ez az önhibán kívül kialakult helyzet is jól érzékelteti, hogy a rendszer változása nincs és nem is lehet szinkronban a beágyazódott gondolatok változásával, s így csak bizakodásunkat fejezhetjük ki, hogy az Európai Unió schengeni alappillére, a határok szabad átjárhatósága Jaltánál jóval hosszabb ideig, és ami még ennél is fontosabb, a magyarság számára jóval több pozitívumot jelentve marad fenn!
(* Bajcsi Ildikó Regionális konfliktusok és elitszerveződés… c. tanulmány)
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/23. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
