A jemeni ellenállás újabb veszteségeket okozott a szaúdo megszálló erőknek

A jemeni ellenállás újabb veszteségeket okozott a szaúdo megszálló erőknek

A jemeni hadsereg szóvivője, Yahya Saree tábornok egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a jemeni hadsereg és a jemeni ellenállás jelentős támadásokat hajtott végre a szaúdi katonai koalíció állásai ellen és komoly veszteségeket okoztak a számukra. Ez a támadás pedig válasz volt a jemeni civilek ellen elkövetett folyamatos légitámadásokra.

A tábornok szerint a támadás során kilenc ballisztikus rakétát és több mint húsz darab irányított harci drónt indítottak a szaúdi hadsereg állásai ellen Al-Mocha térségében. A művelet során több mint 350 ellenséges szaúdi megszálló és zsoldos esett el, vagy sebesült meg. Az elesettek között Szaúd Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok és Szudán katonái voltak.

A művelet során a jemeni ellenállás öt ellenséges fegyverraktárat és több páncélozott harci járművet is megsemmisített. Ezen kívül megsemmisült a szaúdi hadsereg által használt több radar és amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rakéta üteg is.

Hírdetés

Yahya Saree tábornok elmondta, hogy minden szaúdi agresszióra válaszolni fognak, ugyanis nem nézik tétlenül a jemeni civilek legyilkolását és a városok elpusztítását. Az évek óta tartó, az Egyesült Államok és Izrael által is támogatott, szaúdi katonai agressziónak már több mint 70 000 jemeni civil áldozata van.

Orientalista.hu – Al-Isfahani (Iran Press)

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »