Isten minden embert meghívott a mennyei lakomára – Szentmise a karitászönkéntesekért Győrben

Isten minden embert meghívott a mennyei lakomára – Szentmise a karitászönkéntesekért Győrben

„Tegyetek jót mindenkivel!”, mondta Lorenz Werthmann atya. Az ő nevéhez fűződik a Caritas világszerte ismert jele – október 11-én e „lángoló keresztet” ábrázoló, egységet képviselő ruházatban voltak jelen a Győri Egyházmegyei Karitász munkatársai, önkéntesei a Nagyboldogasszony-székesegyházban, ahol Veres András győri megyéspüspök mutatott be értük szentmisét.

„Isten országa mindenki számára nyitva áll, mert Isten minden embert meghívott” – kezdte szentbeszédét Veres András püspök, utalva az aznapi evangéliumban hallott példabeszédre (Mt 22,1–14).

Amikor Jézus Isten országáról beszélt, nagyon gyakran a menyegzős példabeszédet használta. Isten országából senki nincs kizárva. Nincs számszerűen meghatározva, hogy kik juthatnak oda, sőt Isten bőséges lakomát rendez minden helyzetben, mert mindenhol üdvözíteni akar – hangsúlyozta a főpásztor.

A szentmise első könyörgése fontos üzenetet hordoz mindnyájunk számára, de különösen a Karitász munkatársainak: „Urunk, Istenünk, kegyelmed mindenkor indítson és kísérjen minket, hogy figyelmünk szüntelenül a jótettekre irányuljon!”

Minden keresztény ember feladata, hogy megismerje a jót és meg is valósítsa azt. Minden ajándék, amiben életünk során részesülünk, Isten ajándéka, aki embereken keresztül szólít és ajándékoz meg bennünket. Amikor tesszük a jót, Isten munkatársai vagyunk. A mennyei lakomára Isten mindnyájunkat meghívott – mondta a győri megyéspüspök.

A szentmise után a Győri Egyházmegye minden részéből érkező karitászönkéntesek a Brenner János Hittudományi Főiskola dísztermében gyűltek össze.

Elsőként Lőrincz Attila egyházmegyei karitász-igazgató köszöntötte a jelenlévőket, külön üdvözölve az egyházmegye idei Caritas Hungarica-díjazottját: Kiss Ritát, a csornai Jézus Szíve karitászcsoport vezetőjét.

Hírdetés

Ezt követően Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Karitász igazgatója tartott előadást a Karitász lelkiségéről, valamint az önkéntesség kihívásairól és örömeiről. Inspiráló gondolatai megerősítették a résztvevőket abban, hogy a karitászszolgálat nemcsak segítségnyújtás, hanem a krisztusi szeretet mindennapi, kézzelfogható megélése is.

Az előadást követően Veres András püspök köszönetét fejezte ki az előadónak és a jelen lévő önkénteseknek az áldozatos szolgálatukért.

Ezután többen is megosztották tapasztalataikat, személyes élményeiket és az önkéntesség során megélt örömeiket, nehézségeiket.

A találkozón a résztvevők megújították karitászfogadalmukat. 

A program közös ebéddel és kötetlen beszélgetéssel zárult, lehetőséget teremtve a személyes találkozásokra, a tapasztalatcserére és az egyházmegyei karitászközösség további erősítésére.

Forrás: Győri Egyházmegye/Paksa Balázs

Fotó: Ábrahám Kitti

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »