A magyar szabadkőművesség kezdetének dicső és árnyoldala című cikkben már röviden kitértem többek között arra a distinkcióra is, hogy nem volna helyénvaló egyetlen alakulatként, szervezetként kezelni, s megítélni a magyarországi szabadkőművességet. Ennek szellemében kövessük nyomon a titkos páholyok Trianonig vezető útját.
A szabadkőművesség hazánkban 1795 és 1867 között betiltott szervezet volt. Ennek ellenére 1848-ban megalakult a Kossuth Lajos a dicső fény hajnalához nevű páholy, amelyhez Kossuth Lajos is csatlakozni kívánt, de az ismert történelmi események miatt ez a próbálkozás tiszavirág életűnek bizonyult. Végül, 1848 decemberében fel kellett függeszteniük a működésüket és sokan emigrációba kényszerültek. Következésképpen a külföldi szabadkőműves páholyokhoz voltak kénytelenek csatlakozni. Példának okáért Klapka György honvédtábornok; Teleki Sándor honvédezredes; Türr István altábornagy; Kossuth Lajos kormányzó szabadkőműves lett.
Azután jött a kiegyezés. Majd 1868-ban megszülethetett az Egység a hazában nevű páholy, immáron belügyminiszteri engedéllyel; amit Temesváron a Három liliomhoz; majd a Corvin Mátyás az igazságoshoz nevű páholy követett. (Ez utóbbi például a francia rendszert követte.)
Az 1886-os év már a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy születésének éve, amely minden külföldi szabadkőműves hatóságtól független volt. A Nagypáholyt Pulszky Ferenc mester irányította. Ekkoriban a Monarchiában 39 páholy működött.
Beköszöntött a magyar szabadkőművesség virágkora, amelyet 1889-1919 közé tehetünk. Ekkortájt több mint 80 páholy működött, és 11 ezer fővel bővült a taglétszámuk. Azután egy fordulat állt be: a szabadkőművesek egy része kiáll a baloldal mellett, s arra az álláspontra helyezkedett, amely nem riadt vissza a forradalomtól sem.
Közben Frédéric Desmons lelkész egy javaslatot terjesztette be a Francia Nagyoriens 1877-es konventjén, amelynek lényege az volt, hogy Isten létét és a lélek halhatatlanságának elvét ki kellene hagyni a tagsággal szemben támasztott alapkövetelmények közül. A félreértések elkerülése végett jelzem, hogy maga az „Isten-fogalom esett ki a szabadkőműves Alkotmányból, ami arra utal, hogy a szabadkőművesség egyik alappillére átértékelődött a Francia Nagyoriens-ben. Ez lett helyette: „A szabadkőművesség alapelve a tökéletes gondolatszabadság és az emberek közötti szolidaritás”. – Ez azonban szerintem távolról sem ugyanaz, mint ami korábban volt. Mások ezt még drámaibban értékelték.
Mivel ez a határozat szeptember 14-én elfogadást nyert, nem telt bele sok idő, s az Alkotmányukban is rögzítették. (Ez az Alkotmány 1882-es új kiadásában olvasható.)
Ez a döntés óriási felhördülést és zúgolódást indukált a szabadkőművesek világában, melynek végeredménye az lett, hogy az Angol Egyesült Nagypáholy megszakította a kapcsolatait a Francia Nagyoriens páhollyal, majd pediglen példájukat sorra követték az angolszász nagypáholyok.
A konzervatívabbak kiléptek az említett francia páholyból és 1880-ban újabb páholyt, majd nagypáholyt hoztak létre, amelyhez sok szabadkőműves csatlakozott. Így 1895-től beszélhetünk Francia NAGYPÁHOLYRÓL, amely nem összetévesztendő a Grand Oriens páhollyal. Tehát a szabadkőművesség egyfajta átrendeződésének lettünk a tanúi a 19. század utolsó évtizedeiben.
Visszakanyarodva a magyarságot érintő eseményekhez és tendenciákhoz, a kiegyezéstől kezdve kezdett el valamiféle „liberalizmusnak” nevezett ideológia terjedni Magyarországon, amely az abszolutizmus után roppant felszabadítónak tűnt. Azonban a liberalizmus egyes szélsőségesebb nézetei sajnos a nemzetek közötti különbségeket tagadó és a magyar nemzeti önrendelkezést aláaknázó szemléletbe csaptak át.
Ezzel párhuzamosan a gazdasági és kulturális élet irányítói között csökken a magyarság aránya és befolyása. A vallási élet is stagnált Prohászka Ottokár megjelenéséig. Egyes katolikus papok a fővárost egyenesen Judapestnek nevezték. Ennek okát pedig ők a galíciai zsidók térnyerésében látták.
Dr. Drábik János kutató szerint szinte egész Magyarország a Rothschild-érdekeltségbe tartozott. (A szabadkőművességbe beépült illuminátus érdekeltség hatalmi piramisának csúcsán a zsidó származású Rothschild bankárcsalád állt.) Álljon itt néhány idézet a nagyra becsült kutatónak a Magyarország folyamatos fosztogatása című cikkéből:
„A magyar pénzügyi és gazdasági élet irányítói a XIX. század második felében a rendszeresen ismétlődő válságokat az ONB tudatos pénzügyi manipulációjának tulajdonították. A Magyarországon rendszeresen ismétlődő válságok nem termelési anarchia következményei voltak. A rejtőzködő szuperkartell, vagyis a pénzügyeket a háttérből irányító érdekcsoport, idézte elő a válságokat, mégpedig úgy, hogy Magyarország nemzetgazdaságának egészét az ellenőrzése alá vonta, és átvette a többi alkartellnek tekinthető kisebb kartell irányítását is. A szuperkartell a bécsi Rothschild-érdekeltség irányítása alatt álló, bécsi központból szervezett és ellenőrzött termelési és pénzügyi viszonyokat hozott létre. A Monarchia részét képező Magyar Királyságban nem volt a Rothschild-érdekeltségtől független egyetlen jelentős vállalat sem. Magyarország nemzetgazdasága a Rothschild-ház hegemóniája alatt működött. Egyfajta korporációs uralomról beszélhetünk. Az egész ország ipari és kereskedelmi élete egyetlen pénzügyi szervezet láthatatlan, kellően álcázott, de erős akaratának volt alárendelve.”
„A szabadságharc bukását követően az ONB (Osztrák Nemzeti Bank) összes kívánsága teljesült. Magyarországon 1873-ban már 482 pénzintézet, 160 különböző biztosító intézet, de csak 164 nagyobb iparvállalat működött. Ezek szinte mind a Rothschild-ház által irányított pénzkartellhez kapcsolódtak valamilyen módon. Az informális pénzkartell működését irányító és végző bankárhatalom a személyi kapcsolatokon, és a gondosan kiépített összefonódásokon keresztül biztosította pénzügyi egyeduralmát. A szabadságharc után az ONB és a mögötte álló nemzetközi pénzkartell erőteljes nyomást gyakorolt a Habsburg uralkodóházra és a kormányzatra, hogy az keményen lépjen fel az önálló magyar pénzt követelő magyar kormánnyal szemben.”
„A Rothschild-ház az általa irányított láthatatlan pénzkartell létezését minden lehetséges módon titkolta. Ebben volt a fő ereje. Így történhetett meg, hogy a Monarchián belül egész Magyarország egy zárt vadaskerthez vált hasonlóvá, bekerítve egyetlen pénzcsoport hatalmának láthatatlan, de annál inkább érezhető acélkerítésével. Ebben a körülkerített vadaskertben a kamatgyarmattá vált Magyarországon, a vad nem volt más, mint a magyar nép, amely a kerítésig futhatott, de azon túlra már nem juthatott.”
„A Monarchián belül Magyarország csak a külső kényszerek hatására lépett be abba a világháborúba, amelyet ma már bizonyíthatóan a szupergazdag beruházó bankárokból álló nagyhatalmú nemzetközi pénzkartell készített elő és robbantott ki. A vonakodó, békeszerető Magyarországra rákényszerítették ezt a háborút, mégis a legsúlyosabb büntetéssel sújtották Trianonban. Magyarország elvesztette területének kétharmadát, lakosságának több mint 60 százalékát, és az ugyancsak a nemzetközi bankárok által irányított Népszövetségnek a Jóvátételi Bizottsága 200 millió aranykorona megfizetésére kötelezte a kivérzett, kifosztott Csonka-Magyarországot.”
Ide kívánkozik, hogy Luigi Lucheni nevű olasz anarchista és szabadkőműves egy hegyesre fent reszelővel szíven szúrta Erzsébet magyar királynét, aki állítólag megakadályozta Rudolf trónörököst abban, hogy a szabadkőművességhez csatlakozzon.
Egyes álláspontok szerint Ferenc Ferdinánd trónörökös is a szabadkőművesség szélsőséges irányzatának lett az áldozata. Arról is lehet olvasni, hogy a párizsi Grand Oriens Nagypáholy már 1912-ben halálra ítélte Ferenc Ferdinándot, s a gyilkosság kivitelezését a szerb szabadkőműves páholyra bízták.
1917. június 27-30. között ismét összeültek Párizsban az antantállamok páholyai, és megállapodtak abban, hogy elrendezik a világ sorsát. Úgy tudni, itt hangzott el, hogy Franciaországnak vissza kell kapnia Elzász-Lotaringiát, valamint létre kell hozni a független Lengyelországot és a cseh államot, továbbá vissza kell adni az Osztrák–Magyar Monarchia elnyomott népeinek közigazgatási szabadságát. Ennek a kivitelezésében minden bizonnyal lényeges szerep jutott a radikális magyar szabadkőműves irányzatoknak. Így például a Galilei kör égisze alatt működő Martinovics-páholynak. Miből vonom le ezt a következtetést?
Itt kell megemlítenünk Jászi Oszkárt, aki a legradikálisabbnak számító Martinovics-páholy főmestere volt. (8 alapítója közül 6 izraelita, 1 keresztény, 1 ateista) Jászi szerint újra kell írni a magyar történelmet, méghozzá a történelmi materializmus alapjain, s ki kell venni a hagyományokat a magyar történelemből, mert azok elbutítják a népet. Ő és társai az egyházat is népbutítással vádolták.
Érdekes összefonódás, hogy 1918-ban három olyan miniszter és egy államtitkár kap helyet Károlyi kormányában, aki a Martinovics-páholyból érkezett.
Az 1920 után Magyarországon lefoglalt szabadkőműves dokumentumok szerint a Martinovics-nagypáholy a francia Grand Oriens fennhatósága alá tartozott. Több történész is úgy véli, hogy ennek a körnek köze volt az 1919-es orosz mintájú bolsevista hatalomátvételhez is.
Jászi Oszkár nagymester a Kelet című lap 1911. júliusi számában így fogalmaz:
„Vitatható, hogy a szabadkőműves páholyok jótékonysági egyletek lennének. Ahhoz, hogy jótékonykodjunk, nincs szükség szövetkezésre bőrköténnyel és szalagokkal teleaggatva… Nem! Mi egy új társadalmi rend alapjait építjük. Ehhez van szükség a teljes titoktartásra összejöveteleinken. A jótékonykodás csak álcázást szolgáló palást, amit levetünk, ha már nincs rá szükségünk. A titoktartási fogadalomnak nincs semmi értelme, ha csak jótékonykodásról lenne szó, és a félelmetes szabadkőműves eskü is felesleges lenne.”
A közhangulat, a kulturális élet, a gazdaság, a politika mellett szinte minden területen kimutatható egyes destruktív, okkult tendenciák jelenléte és eszkalálódása. (Lásd: a nemzetiségek autonóm törekvéseinek feltüzelését is.) Nem arról van szó, hogy a magyar szabadkőművesség vagy bárki vádolható lenne a Trianonhoz vezető út előkészítésében. De a jelzett tendenciák olyan összefonódásokra mutatnak rá a bel- és külpolitika meghatározó személyiségei és egyes radikális titkos társaságok tagjai között, amelyek megfontolásra érdemes kérdéseket vetnek fel.
Ellenvetésként fel lehetne hozni, hogy a szabadkőművesség tagjai között olyan kiemelkedő személyiségeket találunk, mint például Benedek Elek, Kosztolányi Dezső, Benczúr Gyula, Kunfi Zsigmond, Ady Endre, Nagy Endre, Szende Pál, vagy épp Wekerle Sándor. Ez nézőpont kérdése, mindazonáltal ez semmit nem változtat azon, hogy az 1920-ban elkobozott szabadkőműves iratállományban (ma az Országgyűlési Levéltár P szekciójában található és kutatható) szereplő dokumentumok alapján végzett kutatások olyan tényeket lepleztek le, melyek a sok nyilvános jótétemény mellett – polgári házasságkötés törvénybe foglalása; fővárosi Vakok Intézetének alapítása és a mentőszolgálat megszervezése, békebizottság megszervezése, nemzetközi békekongresszus szorgalmazása – összeesküvéseket sejtetnek.
Ezen gazdasági, politikai, kulturális, vallási és egyéb ideológiai tendenciák a titkos társaságok – köztük a radikális hazai és külhoni szabadkőműves irányzatok – valóban közreműködtek az I. világháború előkészítésében és az azt követő békediktátum összeállításában. Tagadhatatlan, hogy a kvázi „békekonferencia” által a győztes hatalmak és háttérerők átszabták a világ térképét, egyszersmind nemzetünk sorsát.
A cikk továbbgondolást igényel mindenki részéről, aki az igazságot kutatja.
Boldog napot!
The post A magyar szabadkőművesség és a háttérerők tendenciái a trianoni úton appeared first on Boldognapot.hu.
Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »
