Egy remek olvasói kérdéscsokorra próbálok némi felelettel szolgálni a következő sorokban.
Olvasói kérdés volt:
„Megnéztem az “Ok és okozat” című adásotokat és az lenne a kérdésem, hogy megbocsájtással oldható-e a karma? Más előadásokban hallottam, hogy ez működik. Ha ez így lenne, hogy a földi életünk folyamán fel tudjuk oldani a karmát, akkor ez miért nem működik, mikor feljebb kerülünk egy magasabb tudati síkra, ahol tudatában vagyunk annak, hogy az élet egy “játék” és nem megyünk vissza egy adok-kapok miatt. Illetve, ha tényleg igaz, amit már a tudomány is mond, hogy egy vagyok mindennel, akkor ha bántok valakit valójában magamat bántom, és miért akarom visszaadni saját magamnak, ha egyszer már megtapasztaltam. Ettől függetlenül lehet, hogy így működik a karma, ahogy mondjátok, csak számomra egy kicsit érthetetlen.”
„Megbocsájtással oldható-e a karma?”
Ez egy becsapós kérdés, mivel sokan eshetnek az önmegtévesztés hibájába. Itt mindenekelőtt a karmikus adósság fogalmát és irányát kell alaposan tanulmányoznunk.
A karmikus adósság egyszerűen fogalmazva egy olyan kiegyenlítetlen számla, amit törlesztenünk kell. Valaha a lelkünk egyik megnyilvánulása – mondjuk testet öltött emberi mivolta – tett valamilyen rosszat, amivel karmát írt és halmozott fel. Ezzel ő lényegében karmikus adósságot hozott létre, amely mindenféleképpen kiegyenlítésre szorul. Erről a személyes Sorsíró gondoskodik. (Most a Sorsíró lény fogalmát nem részletezném, elégedjünk meg annyival, hogy az emberiség és egyébiránt minden faj sorsát a teremtésben bizonyos magasabb rendű lények igazgatják. Nevezzük isteni Gondviselésnek ezt a folyamatot.)
Ha én teremtettem a karmikus adósságot, akkor nem az én megbocsátásommal oldható fel! Tehát itt nem a megbocsátás a megoldási stratégia kiindulópontja. Természetesen a karmikus (adós) helyzetem belátásával, tudatosításával, megértésével és ily módon az önvád / bűntudat kikerülésével, valamint a tudatos pozitív gondolkodással már elindulhat a karma kiegyenlítése, de sokszor ez még édes kevés.
A karmikus adósság milyenségétől és mennyiségétől függően lehet hosszan-rövidebb, lelki-szellemi és/vagy akár testi szintű karmikus törlesztésem.
Ebből következik, hogy nem egyenlíthető minden ki pusztán egy megbánással, egy megbocsátással és elengedéssel, jóllehet ezek a lelki készségek és gyakorlatok óriási belső változásokat jelentenek és elindíthatnak az öntisztulás ösvényén. Sokan azonban az elindulást már kész sikernek veszik, és néhány nap vagy hét után úgyszólván elvárják a „Karmától”, hogy szűnjön meg. Na, ez nem így működik!
A karmikus kiegyenlítés bonyolult folyamat és nem mindig lineáris és következetes, vagyis az ember sokszor elfelejti, hogy mit is akart, úgyszólván kibillen az emelkedettebb tudatosság állapotából, „visszaesővé” válik, és így ellenáramlatokat kelt maga körül. Például, hangulatállapot-változásai okán hajlamos visszasüllyedni a problémát kiváltó alacsonyabb rezgésszintre: az önsajnálat, a meg nem értettség, a düh, a szorongás, az aggodalmak stb. rezgésszintjére.
Ezen kívül, ha én tartozom valakinek „karmikusan”, akkor logikusan nem az én megbocsátásommal mozdítható elő a kettőnk közötti karmikus viszony kompenzációja, hanem a sértett vagy kárvallott fél megbocsátását igényli. Az pedig nem ilyen egyszerű. Mégpedig azért nem, mert tapasztalatom szerint az, akinek karmikusan tartozunk, tudat alatt érzi, hogy mi egykoron nem bántunk vele jól. Ez ellenérzésként, kételyként, fenntartásként, bizalmatlanságként jelentkezhet eleinte a részéről, de a durva antipátián keresztül az irritáció legkülönfélébb formáiként nyilvánulhat meg. Tehát az illető sokszor maga se tudja, hogy miért nem keresi velünk a kapcsolatot, csak azt érzi, hogy jobb távol tartania magát tőlünk, ami pedig nem könnyíti meg a karmikus törlesztéseinket.
„Ha ez így lenne, hogy a földi életünk folyamán fel tudjuk oldani a karmát, akkor ez miért nem működik, mikor feljebb kerülünk egy magasabb tudati síkra, ahol tudatában vagyunk annak, hogy az élet egy “játék” és nem megyünk vissza egy adok-kapok miatt.”
Először is, a földi létünk egyik célja a karmikus adósság törlesztése, kiegyenlítése, aminek ára van és időbelisége is egyénileg változó. Nem mindenki fejlődik a tudatosság terén kielégítő módon. Sajnos, a sokféle ezoterikusnak mondott ismeret sokszor összezavarja az embereket, akik inkább választják a hihető és önkímélő-önfelmentő magyarázatokat, mint a tisztánlátást, amiért viszont komolyan meg kell dolgozni. De ez a karmát nem érdekli. Akár milyen magas polcra is helyezi valaki magát, a karma erői mindig hatásba teszi. (Leginkább azokat, akik nem hisznek bennük, illetve akik meggyőzték már magukat arról, hogy rájuk nem hatnak a karmikus erők.)
Szóval, a karma erőivel együtt kellene tudnunk élni és a megismerésükön keresztül indítható el a kiegyenlítésük és a tisztításuk. A legjobb tisztító módszer, ha megtanulunk eligazodni a saját karmikus feladataink között: a negatív karmát oldjuk béketűrő és türelmes megélésekkel, bizonyos szenvedések és hiányállapotok megélésével, tudatos belátásokkal – ez a karma nem oldható részére vonatkozik, míg a karma aktuálisan oldható részén alkalmanként karmaoldó energiákkal és szertartásokkal lehet könnyíteni, enyhíteni. Ez utóbbi isteni kegyelem, mely a Legfelső Lény áldásának és jóságának megnyilvánulása. Vannak olyan lelkek, akiket a Teremtő ruházott fel valamilyen karmaoldó képességgel, ezért ők képesek a hozzájuk forduló emberek aurájából az aktuális karmikus szennyek kiürítésére. Ezt elég jól ismerem, mivel Horváth Zoltán mellett dolgozom és magam is elértem ilyen jellegű képességet, de már több tanítványunknál működnek hasonló, velük született karmaoldó készségek is.
Mint említette a kérdező, a „magasabb tudati síkról” nézve, az élet valóban játék, de ez nem összetévesztendő az emberi életben vett mókázással. Bárki kijelentheti, vagy idézheti ezt a „játékosságot”, de hiteles attól lesz ez a kijelentés, hogy az ember képes tudatosságát egészen a legfelső szintig kiterjeszteni és átlátni a Nagy Egészet. Így erről én is csak részinformációkkal szolgálhatok.
Tapasztalatom, hogy azok a lelkek, akik eddig elérték az isteni tudatosságot és átlátták az élet karmikus játékait – akár testi mivoltukban vitték véghez ezt az emberfeletti teljesítményt, akár fizikai test nélkül – valamilyen rejtélyes oknál fogva, mindig úgy döntöttek, hogy egyes isteni tervek és célok érdekében visszatérnek és vállalják a karmikus adok-kapok játékot.
Könnyen elképzelhető, hogy idelentről mi ezt nem értjük – ez igen gyakran megesik velünk, emberekkel –, ugyanakkor az ő döntésükön ez mit sem változtat. Talán, majd ha az individuumunk olyan magasabb tudat- és rezgésszintre emelkedik, hogy átlát bizonyos teremtési folyamatokat, akkor képesek leszünk megérteni ennek a karmikus adok-kapok játéknak a mélyebb jelentéseit és jelentőségét is. Fenntartom annak a lehetőségét, hogy karma számos isteni célját, jelentését és miértjét még nem látjuk át tisztán a maga teljességében, de éppen a karma mindent átható, transzcendentális mivolta miatt vonatkozik minden egyes testet öltött emberi lényre a karma valamelyik szabálya. Erre pedig nyugodtan alkalmazható az „érthetetlen” jelző, mivel emberként, beszűkült tudatossággal a teremtés számos folyamatát nem vagyunk képesek úgy látni, ahogyan azok valójában vannak és működnek.
„Illetve, ha tényleg igaz, amit már a tudomány is mond, hogy egy vagyok mindennel, akkor ha bántok valakit valójában magamat bántom, és miért akarom visszaadni saját magamnak, ha egyszer már megtapasztaltam. Ettől függetlenül lehet, hogy így működik a karma, ahogy mondjátok, csak számomra egy kicsit érthetetlen.”
Az „egy vagyok mindennel” felvetés mindenki számára egy picit mást jelent. Sőt olyan ember is akad, aki blődségnek tartja a puszta elképzelést is, miszerint ő egy a többi prosztó lélekkel. (Persze ilyet csak az önhitt emberek gondolhatnak.)
Röviden, a szóban forgó egység-élmény nem azt jelenti, hogy mindenki eggyé válik a másikkal és feloldódik a mindenségben, s teljesen megszűnik létezni az individuuma, hanem valami olyasmit jelent, hogy összekapcsolódik magasabb tudatmezőkkel és határtalanság-élményre tesz szert. Ezt felesleges bő lére eresztenem, mert vagy érzett már valaki ilyen élményt, vagy csak később fog megérni rá.
Már az első maradandó egységélmény emléke nyomán is magasztosabb értékítélete lehet az embernek a karmára, a teremtésre, az élet értelmére és a teremtésben betöltött egyéni szerepünk kérdésköré vonatkozóan. Nem beszélve arról, amikor az egység-élmény nem egyszeri, hanem ismétlődő tapasztalatává válik az embernek. Ilyenkor egyrészt átértékelődik az egyéni felelősség is, másrészt ráébred a tudat, hogy amit elrontott, azt illik helyrehozni. Továbbá a karmikus adok-kapok játék a testetlen, illetve lelki világokból nézve nem annyira drámai, mivel a lélek számára egy élet csupán egy múlandó pillanattal ér fel, a saját halála pedig nem több mint elalvás a földön és felébredés a szellemi világok valamelyikében. Ergo a testtől való végső búcsúzás egy elhasználódott ruha levetésével egyenértékű és nem jelent végső megsemmisülést, ami a félelem és szorongás érzéseit ébresztheti az elmében.
Mindebből következik, hogy a karmikus adósságot nem saját magamnak adom vissza – a „minden mindennel egy” elvre hivatkozva –, hanem a teremtésben eltolt dolgaimat hozom helyre azáltal, hogy visszarendezem az élet karmikus barázdáit a helyükre. Na, ezért helyeztek hangsúlyt az egyiptomi és a magyar kultúrában a világmindenség rendjének helyreállítására a mindenkori beavatottak, ezért buzdították a népet arra, hogy rendszeres időközönként vegyenek részt spirituális szertartásokban, amelyek a Rend helyreállítását igyekeztek előmozdítani és szolgálni. Az pedig már egy másik kérdés, hogy a Rend és a Káosz erő közötti antagonisztikus konfliktus miatt, az utóbbi képviselői miért torpedózzák meg folyamatosan az efféle szertartásos életvitelt folytató személyek törekvéseit.
Remélem, picit érhetőbbé tudtam tenni a spirituális világ néhány működési folyamatát!
Száraz György
Boldog napot!
The post Karma, megbocsátás, feloldozás és az élet játéka – mi értelme mindezeknek? appeared first on Boldognapot.hu.
Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »
