A napokban ünnepeljük a magyar államalapítás évfordulóját (augusztus 20.). Ennek apropóján vessünk egy pillantást őseink eszmeiségére és a történeti magyar alkotmányra, melyről a legtöbb embernek nem sok fogalma van!
Az Aranybullát először II. András Árpád-házi (Turul dinasztia) király foglalta írásba 1222-ben, majd a történelem során kisebb-nagyobb változtatásokon ment át.
Ennek az alkotmánynak az egyik legfőbb elve volt, hogy az ország területe a Szent Korona tulajdona, és át nem ruházható másra, valamint el nem zálogosítható. Tehát, magyarán nem lehetett a földet és az ingatlanokat sem megterhelni és nem lehetett kamatot szedni. Vagyis a nemesség csak birtokolta a földet mindaddig, amíg leszármazottai éltek, de tulajdonosa a Szent Korona volt.
A dologhoz hozzá tartozik, hogy a Szent Korona itt nem csak egy ötvöstárgyat jelentett (parlamenti korona), ugyanis kicsit fura lenne, ha tulajdonosnak egy élettelen tárgy lenne megjelölve.
Mi tehát a Szent Korona?
A „Szent Korona” kifejezést itt a latin nyelvből vezették le (Sacra Corona). A középkori latin „Korona” szó jelentette az ötvöstárgyat, de jelentett határt is, ugyanakkor egy közösséget is megjelölt, vagyis a népnek az egységét. Ezért hívják még napjainkban is a papi tanácsot „papi koronának”. Így tehát, ha egy nemesi család kihalt, a birtoka a koronára szállt vissza.
Tudvalevő, hogy I. István király az országot Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Mivel Szent István felajánlásával a Szent Korona Nagyboldogasszony koronájává vált minden javaival egyetemben, ezért lett a történelmi Magyarország Mária-országa. Így lett a Szent Korona a Nagyboldogasszony uradalmának jelképe, akinek a térség uralkodói csupán hűségesküt tehettek. Ennek következtében a Szent Korona Országában a Szent Koronának volt királya és nem a királynak koronája.
Az állami szerv alapja tehát a korona volt, mint jogi személy. Viszont ez a jogi személy nem magát a királyt jelentette, hanem egy behatárolt területet és az ott élő közösséget. A király volt a legfelsőbb méltóság, ám őt, ha zsarnok volt, köteles volt a nép elmozdítani pozíciójából a történeti alkotmány szerint.
Érdemes még megjegyeznünk azon elgondolkodtató dolgot, hogy Magyarország a világ egyetlen országa, melyet „archiregnum”-nak neveztek a világ többi országai és uralkodói. Az archiregnum latin kifejezés, amely annyit tesz, hogy „őskirályság”, „főkirályság”, vagy „mintakirályság”.
Történelmi koronánkat a nép beavató koronának tekintette, melyet a király csak egyszer tett a fejére a koronázáson. Mindenkori királyunkat pedig „apostolkirálynak” nevezték.
Az uralkodó nem hozhatott törvényt
Mindezen misztériumrendszer ellenére maga az uralkodó törvényt nem hozhatott. Vagyis adhatott ki pátenst, de annak betartását a vármegyék maguk döntötték el.
Ha például kiadott a király egy pátenst, összeült mondjuk a komáromi vármegye, és megvitatták, hogy a király ezen rendelkezése nem ütközik-e ősi elveikkel. Amennyiben úgy találták, hogy ez a törvény ősi, történelmi elveikbe ütközik, nem volt kötelező betartani.
Ha tehát napjainkban is ezen elvek szerint történne a törvényhozás, nem fordulhatna elő mindaz, ami manapság Szlovákiában előfordul, hogy egy állampolgársági törvény ellent mond az alkotmánynak. Ugyanis ennek az országnak az alkotmánya kimondja, hogy akarata ellenére senki nem veszítheti el állampolgárságát. Mindennek viszont ellent mond az állampolgársági törvény, mely szerint mindenki elveszíti szlovák állampolgárságát, aki egy másik ország állampolgárságát felveszi.
Elgondolkodtató dolog tehát, hogy melyik volt a demokratikusabb rendszer, napjaink „demokráciája”, ahol külsőleg akarják ránk kényszeríteni, hogy befogadjunk idegeneket, vagy az akkori alkotmány, ahol a vármegyéknek jogukban állt felülbírálni még a király rendelkezését is?
Történeti alkotmánya van egyébként napjainkban a briteknek és az Egyesült Államoknak is.
Egy több száz éves rendszert felvált egy másik
A történeti magyar alkotmány egyébként 1948-ig volt érvényben, amikor is az ún. Nemzeti Tanács, – amelyet senki nem választott meg – kikiáltotta a köztársaságot. Itt megjegyzendő, hogy erre semmilyen jogkörük nem volt. Ugyanis a történeti alkotmányt csak a Szent Koronának, tehát a közöségnek, a népnek állott jogában megváltoztatni. Hasonlóképpen, ahogy napjainkban Svájcban működik, ahol az alkotmány legcsekélyebb változtatását is a népnek, illetve a kantonok többségének is jóvá kell hagynia. Erősen kérdéses tehát, hogy a történeti alkotmány 1948-as lecserélése mennyire volt jogszerű az akkori kormány részéről.
A felvidéki magyarság autonómiája II. – A svájci példa
A történeti Alkotmány eltörlése után következett az államosítás, amikor minden birtokot az állam birtokába helyeztek át. Majd néhány évtized szocializmus után jött a privatizáció. Itt megjegyzendő, hogy a „privatizácó” szó a latin „privo” szóból ered, melynek jelentése „megfoszt, megrabol”.
Ezzel hát minden privatizálhatóvá vált, ami eddig a nép, mint egység tulajdonát képezte. Az elidegeníthetetlen korona javak, mint az infrastruktúra, az egészségügy, a kórházak, az állami vasúttársaság, a közintézmények ezek után eladhatóvá váltak. És ami még ezeknél is megdöbbentőbb, hogy eladhatóvá vált a föld, amelyen élünk, és amelyet addig szentnek tekintettek.
Természetesen maga az Aranybulla sokkal több cikkelyt tartalmazott, melyek közül a fentebb említettek csak a főbb tételek. Azonban reméljük, hogy sikerült egy kis rálátást biztosítanunk őseink misztérim- és törvényrendszerére, és arra hogy a „civilizáltabb” társadalom nem feltétlenül jelent fejlettebb és demokratikusabb társadalmat.
Végh Tamás
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
