A XX. század legfényesebb temetésében volt része Josip Broz Titó kommunista vezetőnek, aki délvidéki magyarok tízezreinek kínhaláláért felelős.
Három évtizeddel ezelőtt egész Jugoszláviát letaglózta, amikor 1980. május 4-én meghalt az ország első számú vezetője, Josip Broz Tito. Vasárnap volt, az állami televízió épp a Hajduk Split és az FK Red Star meccsét közvetítette, amikor a 41. percben leállították a mérkőzést és a hangosbemondón közölték a hírt. A tömeg és a játékosok is zokogásban törtek ki.
Mindenki kedvence
Utolsó útjára saját luxusvonata, az úgynevezett Kék Vonat szállította Ljubljanából Jugoszlávián keresztül Belgrádba. Az állomásokon, ahol a vonat elhaladt, gyászoló tömegek búcsúztak vezetőjüktől a zuhogó esőben. Temetése hatalmas politikai és médiaesemény volt: soha korábban nem vett részt egyszerre ennyi magas rangú politikus, államfő gyászszertartáson. Összesen 127 ország 209 delegációja jelent meg Perutól Szudánon át Venezueláig. A temetésen 4 király, 31 államelnök, 22 miniszterelnök, 47 külügyminiszter és ismert személyiség vett részt. Magyarországot Kádár János pártfőtitkár képviselte. A belgrádi Képviselőházban felállított ravatala előtt százezrek rótták le kegyeletüket.
A Balkánon ma is úgy vélik, „Titót mindenki szerette”. Országába egységet és jólétet hozott, külpolitikájában elhidegült a Szovjetuniótól és az el nem kötelezettség volt az irányadó, amiért Jugoszláviát a második Svájcnak is nevezték. Előszeretettel fogadták a nyugati országokban is, találkozott John F. Kennedyvel és Jimmy Carterrel, közben rendszeresen közös kongresszusokon vett részt Fidel Castroval is.
Mészárlás Újvidéken és a vérbosszú
Josip Broz Titót ennek ellenére nem lehet feddhetetlenséggel vádolni. Ha közvetlen parancsot nem is adott rá, partizánjai mindenképpen az ő tudtával gyilkoltak meg több tízezer bácskai magyart a második világháború végóráiban. A történet viszont 1941 áprilisában kezdődik, amikor a Magyar Királyság ismét birtokba vette a Trianonban elszakított déli területek egy részét. Komoly partizánháború kezdődött, amely év végére már-már a magyar közigazgatás működését veszélyeztette. Ezért rendelték el januárban a hírhedtté vált razziát, amely a végletekig elfajult. A magyar hatóságok két hét alatt több mint háromezer, többségében szerb civilt gyilkoltak meg.
Alig telt el két év az értelmetlen újvidéki mészárlás után, megkezdődött a bosszú. 1944 októberében a délvidéket a Vörös Hadsereg és a nyomában érkező, Tito vezette Népfelszabadító Hadsereg foglalta el. A kommunista pártvezetés pedig a kollektív bűnösség elve alapján a sváb és a magyar lakosságot kiáltotta ki legfőbb ellenségnek. Borzasztó öldöklés kezdődött 1944-45 telén: Tito partizánjai lakóhelyükön vagy gyűjtőtáborokban magyarok és németek tömegeit kínozták és gyilkolták meg.
Elképesztő kegyetlenség
Az úgynevezett délvidéki mészárlásnak a becslések szerint mintegy 40 ezer magyar esett áldozatul. Egyszerre volt ez etnikai tisztogatás, bosszú az újvidéki gyilkosságokért és a gyűlölet, a kegyetlenség tobzódása. Volt, hogy tíz-tizenöt embert acélhuzallal egymáshoz, majd gyűrű alakban egy szénakazal köré kötöztek és a szénát meggyújtották. Élve nyúztak és sütöttek meg embereket, a papok hátából kereszt alakban nyúzták le a bőrt, nemi szervüket tépték és taposták.
Fogóval tépték a körmöket, szó szerint megpatkolták az áldozatot, vagy kettéfűrészelték, és kedvelt módszer volt a karóba húzás is. Arra is volt példa, hogy egy egész családot kötöztek egymás mellé, és lassan csúsztatták őket a fűrészgép fogai közé. A felnőtt férfiak mellett nők, gyerekek, csecsemők és aggastyánok is tömegesen estek áldozatul – a tragikus eseményekről Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában című könyve az interneten is olvasható.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
