5 évvel ezelőtt mészárolt le 2000 hadifoglyot az Iszlám Állam a Speicher légibázison

5 évvel ezelőtt mészárolt le 2000 hadifoglyot az Iszlám Állam a Speicher légibázison

2014 június 12-én hajtotta végre az Iszlám Állam terror szervezet az iraki konfliktus egyik legnagyobb mészárlását a Tikrit közelében lévő Speicher légibázison.

A 2014-ben Irakot megtámadó, nyugati országok által létrehozott Iszlám Állam nevű terror szervezet különös kegyetlenséggel gyilkolta az általa foglyul ejtett katonákat és civileket egyaránt. Ez történt a Tikrit város közelében lévő Speicher légibázison is, melyet a terroristák körülzártak, majd pedig elfoglaltak.

Hírdetés

A bázison az iraki légierő 4000 és 11 000 közötti létszámú kadétja és a bázis személyzete tartózkodott. A terroristák a foglyul ejtett személyek közül kiválogatták a síita és nem muszlim kadétokat akiket később kivégeztek. A mészárlásnak körülbelül 2000 áldozata volt, ám eddig csupán 1566 személy holttestét találták meg a bázist később visszafoglaló iraki csapatok.

A terroristákat támogató Egyesült Államok, a nyugati államok és az igazságot rendszeresen elrejtő nyugati sajtó érdekes módon nem tiltakozott ezen esemény miatt.

Orientalista.hu – Al-Isfahani


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »