A család a feltétel nélküli befogadás helye – A vatikáni püspöktalálkozó utolsó munkanapja

A család a feltétel nélküli befogadás helye – A vatikáni püspöktalálkozó utolsó munkanapja

Az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás megjelenésének 10. évfordulója alkalmából rendezett, a vatikáni VI. Pál teremben tartott találkozó utolsó munkanapján, október 13-án a családok missziós küldetése állt a középpontban. A tanácskozás résztvevői hangsúlyozták: a keresztény családok nemcsak az Egyház lelkipásztori gondoskodásának címzettjei, hanem az evangelizáció aktív szereplői.

A résztvevők üzenetet küldtek a kórházban tartózkodó Leó pápának, amelyben kifejezték szeretetüket, és imádságukról, lelki közelségükről biztosították a Szentatyát, mielőbbi felépülést kívánva neki. Az Úr oltalmába ajánlották a pápát és mindazokat, akik gondoskodnak róla.

Hálájukat fejezték ki XIV. Leó pápának, hogy kezdeményezte a keleti katolikus egyházak vezetőinek, a püspöki konferenciák elnökeinek, házaspároknak és szakértőknek tartott találkozót, arra buzdítva őket, hogy hallgassák meg a családok és a helyi egyházak tapasztalatait.

A családok az Egyház missziójának aktív szereplői

Kevin Farrell bíboros, a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériumának prefektusa a tanácskozás utolsó munkanapjának megnyitóján hangsúlyozta, hogy a családok missziós küldetése magából a házastársi szeretetből fakad. Ez a küldetés a hit és a keresztény élet családon belüli továbbadásával kezdődik, majd az őszinte szeretet tanúságtételében bontakozik ki, amely az Egyház és a társadalom szolgálatára ösztönöz.

Farrell bíboros rámutatott:

A találkozó utolsó munkanapján ezért olyan kezdeményezéseket kerestek, amelyek elősegíthetik a családok missziós hivatásának kibontakozását.

Rugambwa bíboros: A keresztény családok missziós szerepe

Protase Rugambwa bíboros, a tanzániai Tabora érseke arra hívta a résztvevőket, hogy ne csupán a családpasztoráció címzettjeiként tekintsenek a keresztény családokra, hanem az Egyház küldetésének aktív szereplőiként.

Hírdetés

A főpásztor az afrikai tapasztalatokat ismertetve kiemelte, hogy az Egyház családként való felfogása erősíti az összetartozás érzését és a hívek közös felelősségvállalását. Elmondta: Kelet-Afrikában már az 1970-es évektől kezdve kialakultak a kiskeresztény közösségek, amelyek lehetővé tették, hogy a hívek aktívan bekapcsolódjanak a plébániák életébe. Ennek eredményeként

E közösségekben a világi hívek részt vesznek a szentségi élet előmozdításában, a gazdasági fejlődés, a nők támogatása, az egészségügy és az ifjúságpasztoráció területén, valamint a papi és szerzetesi hivatások gondozásában – mondta el Rugambwa bíboros.

Majd emlékeztetett Szent II. János Pál pápa Ecclesia in Africa kezdetű apostoli buzdítására, amely az Egyházat Isten családjaként mutatja be. Ez a szemlélet a szeretetközösség, a részvétel és a közös missziós felelősség szinodális lelkületét erősíti – hangsúlyozta a taborai érsek.

A házastársi szeretet mindennapi tanúságtétel

Véronique Longchamp teológus, a Francia Püspöki Konferencia családpasztorációs országos küldötte felszólalásában kiemelte, hogy a keresztény családok hozzájárulása az Egyház küldetéséhez nélkülözhetetlen. Küldetésük elsősorban nem abban áll, amit tesznek, hanem abban, ahogyan mindennap megélik az élet és a szeretet mély közösségét.

A szeretetben való közös növekedéshez nélkülözhetetlen a párbeszéd, a megbocsátás, a türelem, az önátadás és a kölcsönös tisztelet. Ezek a mindennapi életben a másik meghallgatásában, a konfliktusok leküzdésében, a bocsánatkérésben és a megbocsátásban, a nehézségek közös vállalásában, a hűségben, a gyermekek befogadásában és az egymásról való gondoskodásban öltenek testet – mondta Véronique Longchamp, hangsúlyozva: 

A család a feltétel nélküli befogadás helye

A francia teológus emlékeztetett arra is, hogy az Amoris laetitia szerint a család a társadalmi életre nevelés első helye. Itt tanuljuk meg a másik ember iránti figyelmet, az osztozást, a tiszteletet és a kölcsönös segítségnyújtást.

A családok az Egyház küldetésének valódi főszereplőiként magát az Egyházat is segítik abban, hogy szinodálisabbá, missziósabbá és az emberek életére figyelmesebbé váljon – zárta előadását a Francia Püspöki Konferencia családpasztorációs országos küldötte.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »