Az elmúlt hetekben zajlott a balliberális ellenzék legújabb kabaréja, amikor igyekeztek „megostromolni” a köztévé székházát. Egy ötpontos petíciót akartak beolvastatni, de mikor látták, ez nem sikerül nekik, olyan szintű ripacskodásba kezdtek, mely kétséges, volt-e már valaha a magyar politika történetében. Ajtóról mandinerből lepattanó Kunhalmi, habtestét fetrengve mutogató Hadházy, visítozó, síró Szél és Vadai. Böngészve a különböző videókat, egy igazán humoros kommentet olvastam: Neymar sehol sincs ezekhez képest – aki esetleg nem ismerné a brazil labdarúgót, ő arról ismeretes, hogy állandóan színészkedik és fetreng.
Megvizsgálva azonban az eseménysorozat komolyabb oldalát, érdemes felidézni Toroczkai Lászlónak, a Mi Hazánk elnökének gondolatait, aki a tegnapi központi iroda átadó ünnepségén azt mondta, jól körvonalazódik, hogy Fekete-Győr András és az általa vezetett Momentum Mozgalom igyekszik az események katalizátorává válni, ami azért beszédes, mert ehhez külföldi támogatást is élveznek. Emmanuel Macron francia elnök, a neoliberalizmus egyik jelentős alakja Európában, kijelentette: szeretné Európa-szerte felépíteni, támogatni azokat a pártokat, mely az ő eszmeiségét képviseli, ebben pedig hatalmas potenciált lát a Momentumban.
Van azonban egy kis bökkenő. A magyar nemzet, a magyar emberek magasról tesznek az ilyen belpesti nyikhajokra, őket meg nem tudja szólítani, belőlük nem formál erőt képviselő tömeget. Jól látható volt ez az MTVA előtt. Fizetett pártaktivistákon és képviselőkön kívül senki nem követte őket. Döntő különbség ez 2006-hoz képest. Akkor nem képviselők, nem politikusok, hanem a magyar ifjúság harcra kész rétege, becsületes magyar emberek néztek farkasszemet a Gyurcsány-rezsim karhatalmával.
A másik lényeges különbség, akkor a társadalom nagyobbik fele inkább igenelte a tiltakozást (az akkori közvélemény-kutatási adatok aláhúzzák ezt), míg ma az ország nagy része legalábbis csak röhög az egészen, de semmiképpen sem tudják bővíteni a bázisukat – ellenkezőleg, csökken.
Valószínűleg látják ezt ők is, szükség van egy közvetítő kapocsra, mely kulcsként funkcionálhat a tettre kész magyarok felé. Azok felé, akik erőt is tudnak mutatni. Ők – valószínűleg – úgy vélik, ez az összekötő a gyökereiben nemzeti radikális, ma már legnagyobb jóindulattal nézve is balközép Jobbik lesz. Úgy tűnik, erre a dicstelen szerepre a Jobbik vállalkozik is.
Ki tudja, talán ennek köszönhető, talán nem, de vidéki tüntetéseken már feltűntek az Árpád-sávos lobogók is. Az a zászló, mely a modernkori politikatörténetben egyszer és mindenkorra összeforrt a 2006-os utcai eseményekkel. Számomra mindezek mellett is érzelmileg a leginkább kedves zászló volt az, mely annyiszor magába szívta a magyart vért a pesti utcákon, amikor – a valóban létező – rendőri brutalitás tombolt.
Ez a lobogó lenne a hívó szó a radikális nemzetiek felé, ők is csatlakozzanak az összellenzéki tüntetésekhez? Azért, hogy meglegyen az új liberális vonal helytartóinak átütő utcai sikere? Alaposan elszámolták magukat! Az Árpád-sávos lobogó nem fog semmilyen értelemben nemhogy szimbólumává válni a mostani eseményeknek, de még mellékszál sem lesz. Az Árpád-sávos lobogó valóban az egész nemzeté, felette kell, hogy álljon pártpolitikai tényezőknek is, de éppen ezért nem vehetik kezükbe azok, akik olyan világot teremtenének Magyarországon, idegen érdekeket kiszolgálva, ahol megkérdőjeleződik minden, mi számunkra fontos. Ahol az erkölcsrelativizmus oltárán feláldozhatóak keresztény és nemzeti hagyományaink, kulturális önazonosságunk, nemi identitásunk.
Most szólunk, ha egyeseknek mégis ilyen terveik vannak, mi magunk fogunk személyesen odamenni, és az Árpád-sávos lobogó védelmében kicsavarjuk a kezükből a zászlórudat, megóvva attól, hogy beszennyezzék, és a szemkilövető Gyurcsány-párt (DK) és az MSZP rongyai között lobogtassák.
Lantos János – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
