Mindenelőtt azzal, hogy
semmilyen álláspontjuk nincs az ügyben.
Mégpedig azért, mert az elmúlt hat napban „nem értek rá” ezzel foglalkozni, hiszen ő nem „főállású pártelnök”, hanem Ásotthalom polgármestere is. Ami azt illeti, én jártam Toroczkai Lászlónál Ásotthalmon, és annak alapján, amit láttam, biztos vagyok benne, hogy a határmenti, szétszórt tanyavilág-szerkezetű település vezetése bitang kemény munka. Csakhogy egyrészt a ő döntött úgy, hogy a polgármesteri teendők mellett a mozgalom élére áll, másrészt a pártjának azért nem ő az egyetlen arca. A Jobbikból kizárt, illetve távozott országgyűlési képviselőkkel együtt
legalább négy nagyon is főállású politikusuk van, akik egészen konkrétan azért kapják a fizetésüket, hogy országos politikai ügyekkel foglalkozzanak.
Toroczkai szerint erre viszont azért sem került sor a magyar állami közreműködéssel hazánkba szökött politikus kérdésében, mert ez az egész
„egyáltalán nem olyan fontos”, hogy erre reagálniuk kellett volna.
Egy „zs” kategóriás korrupt balkáni wannabe kisdiktátor holléte valóban nem tartozik a kiemelt jelentőségű ügyek közé. Ha azonban ez az ember
nos, akkor azért kissé más szintre helyeződik ez a kérdés.
Gruevszki-ügy: a biztonságos ország egy „megdönthető vélelem”
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter Gyöngyösi Márton azonnali kérdésére válaszolt egy érdekeset Orbán Viktor korrupt macedón barátjával kapcsolatban. A Jobbik frakcióvezetője többek között arra figyelmeztette a kormányzatot, hogy Gruevszki az Orbán-kormány által biztonságos országnak tartott Macedóniából indult és a szintén biztonságos Szerbián keresztül érkezett. Így nem lehet menekült.
Akkor már nem egy adott menekültügyi eljárás korrektségéről, vagy egy diplomáciai húzás helyességéről van szó. Hanem arról, hogy léteznek-e még törvényeink, ezek a törvények egyformán vonatkoznak-e mindenkire, és alkalmazsukról Magyarországon döntenek-e, vagy valahol egészen máshol? Vagyis pusztán csak annyiról szól ez a csip-csup ügy, hogy
létezik-e még Magyarország, vagy csak a térképre van felrajzolva?
És ezt a kérdést nem csak magunktól tehetjük fel, hanem a miniszterelnök nyomán is, aki az elmúlt években n+1-szer elmondta (egyébként nagyon helyesen), hogy valójában az az ország nem is ország, amely határait nem tudja ellenőrizni. Ha azonban kiderül, hogy nem is akarja, akkor azért minden józanul gondolkodó ember fejében meg kell szólalnia a vészcsengőnek. És, akinél néma marad, az teljesen mindegy, hogy szép szónoklatokban hányszor ránt kardot a magyar szabadság és a nemzet védelmében,
lábhoz tett fegyverrel tűri, hogy porig alázzák a hazáját.
Toroczkainak egyébként a legszebb gondolata az, hogy bár az nem jó, ha „Magyarországról kezd egy olyan kép kialakulni, hogy korrupciós bűncselekményeket itt meg lehet úszni”, ő azért „fenntartásokkal és óvatosan” kezeli Nikola Gruevszki ügyét. Mégpedig azért – dopbergéééés! – mert 2006 és 2010 között őt is koncepciós ügyekkel akarták perbe fogni. A nyomaték kedvéért hozzá is teszi:
„Láttunk már olyat, hogy valakit politikai okokból üldöztek”
Nos, igen, láttunk. Csakhogy akiknek 2006 őszén elvették a szeme világát, akiket véresre viperáztak, előzetesben összevertek, fél órás tárgyalásokon ítéltek el, vagy akik egyszerűen csak hozzám hasonlóan öklendeztek a könnygáztól, azok
ezt nem mértéktelen lopás szabadságáért, és a balkáni oroszbarát barakk pöcegödrének szerepéért vállalták, mint Nikola Gruevszki.
Persze Toroczkai Lászlónak szíve joga, hogy 10-12 évvel ezelőtti önmagát hozzá hasonlítsa, de én teljesen biztos vagyok benne, hogy akkor őt is sokkal őszintébb, és tisztább szándékok vezették, mint ezt a korrupt, hazáját a geopolitikai kaszinóban zsetonokra váltó gazembert. Hogy ma mi a helyzet, arra a választ neki kell tudnia.
(Fotó: Béli Balázs/Alfahir)
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
