Nem hasonlítható a brüsszeli Molenbeekhez vagy a stockholmi Rinkebyhez a hollandiai Hága no-go zónájaként elhíresült, Schilderswijk nevű kerület. A patyolattiszta és modern városrészben csak elvétve találunk „igazi” hollandokat, a hágaiak java pedig előnyt is kovácsol a helyi multikultiból: van, aki török éttermet vagy indiai butikot keres fel, mások pedig marokkói fogorvosukhoz járnak Schilderswijkbe.
„Itt mindenki kénye-kedve szerint sétálgathat. Kivéve a polgármestert.” Így vezette fel schilderswijki túránkat a harmincas éveiben járó Luuk, tréfásan utalva arra, hogy Hága migránsnegyedében nemrég magát a polgármester asszonyt rabolták ki. Emlékezetes, hogy a rossz nyelvek szerint Pauline Krikke a szőnyeg alá akarta söpörni az esetet, ám a sajtó felfedte, hogy maga a liberális városvezető a Schilderswijkben pórult járt nő.
Tévedés lenne azt hinni, hogy a harmincezres, kilencven százalékban bevándorlók lakta városrész egy táskalopással hívta fel magára a figyelmet: 2015 nyarán a kontinens napokig figyelte a Hága központi kerületében végbemenő zavargáshullámot, amit egy arubai származású férfi őrizetbevétele, majd halála eredményezett. Schilderswijk bevándorló hátterű fiataljai akkor többnapos tüntetéssorozattal adtak hangot a hatóságokkal szembeni elégedetlenségüknek.
Semmi olyasmi, amit manapság Párizs vagy London egyébként rendezett kerületeiben ne tapasztalhatnánk. Vendéglátónk is erre figyelmeztet: Luuk szerint hatalmas hiba lenne Schilderswijket Európa „híres no-go zónáival”, a brüsszeli Molenbeekkel vagy a stockholmi Rinkebyvel egy lapon emlegetni: „Furán hangozhat, de az itt lakók szinte egytől egyig módos emberek. Nem látsz hajléktalanokat vagy drogosokat. A lopásokért is leginkább az iPhone-okra vadászó tinédzserek a felelősek.”
A hágai születésű férfi arról is mesél, hogy Schilderswijk központi fekvése miatt eredetileg Hága egyik népszerű és előkelő kerülete volt, ám a bevándorlók első generációjának hatvanas évekbeli érkezése után fordult a kocka: egyre több marokkói és török migráns jelent meg a városrészben, a hollandok pedig szép lassan elkezdtek kiköltözni. Egyébként maga a Schilderswijk, azaz „festők negyede” név is erre utal: az egykor felkapott kerület valamennyi utcáját híres holland művészekről nevezték el.
A holland jellegnek az évtizedek alatt azonban nyoma veszett. Schilderswijk bevásárlóutcájában például rengeteg a török étkezde és az indiai ruhabolt, míg a sarki kávézók teraszai – az októberi jó időnek köszönhetően – tele vannak fiatal, arabos kinézetű férfiakkal. Az arra járó nők – beleértve a tinédzsereket – pedig egytől egyig muszlim fejkendőt viselnek.
– Schilderswijkbe csak azok a hollandok járnak, akik kifejezetten itt akarnak vásárolni valamit, legyen szó étel- vagy ruhakülönlegességekről. Én például egy ideig ide jártam fogorvoshoz, mert sokkal olcsóbb volt, mint Hága más részein – magyarázza Luuk, aki arról is beszél: pár éve a városrészben nézegetett lakásokat, ám családja unszolására végül lemondott a Schilderswijkbe költözésről: „Szerintem sosem jártak itt, de a kerület rossz híre miatt nem akarták, hogy itt lakjak. Otthon nem no-go zónaként, hanem no-live zónaként (angolul: ne lakj! – a szerk.) emlegetjük a helyet.”
Bár a schildwerswijki lakóházak valóban a minimalista és modern holland stílust idézik, már-már kiszúrja az ember szemét, hogy valamennyit parabolaantennák díszítik. Ez sem véletlen: a külföldi származású, ám hollandul nem tudó lakosok így fogják be a török és arab nyelvű csatornákat, de még a hollandul beszélők is gyakran választják az „otthoni” szórakoztatást.
– A fiatalok már egész jól beszélik a nyelvünket. Ez az idősek esetében általában esélytelen – magyarázza Luuk, majd a megfigyelése értelmet nyer, amikor Schilderswijk multikulturális fesztiváljára érkezünk. Bár a piactérre csak megkésve, sötétedés után lépünk be, pár sátor még mindig nyitva áll, a tetőiken pedig marokkói és török zászlók lengedeznek.
Az egyikben még találunk pár mosolygós hölgyet, akik arab lepénnyel kínálnak minket. Azt nem tudjuk meg, hogy pontosan honnan származnak: kérdésemre rögtön a „Hágából” szóval felelnek. Holland kísérőmnek nagyon tetszik a válaszuk, nevetgélve még azt is elmondja, hogy a fejkendős asszonyok bizony nála is jobban tudnak hollandul. Úgy tűnik, igaza is van.
Az ajándék lepény elfogyasztása után velünk zárják a multikulti fesztivál kapuit, ám a környék egyáltalán nem csendesedik: még este tíz óra után is színes embertömeg nyüzsög az utcákon. A bevándorlásellenes politikusok gyakran mini Marokkóként emlegetik az egyébként patyolattiszta migránsnegyedet, de az észak-afrikai országgal ellentétben itt nem keltünk feltűnést, és könnyedén beleolvadunk az utcai tömegbe.
– Élni és élni hagyni. Ez az aranyszabály egész Hollandiában – állítja Luuk, amikor már kifelé tartunk a kerületből. Mint mondja, az élni hagyni Schilderswijk esetében azt jelenti, hogy itt a homoszexuálisok nem sétálnak kézen fogva, a lányok pedig nem viselnek kirívó ruhákat. – Cserébe nem várunk mást, mint mosolyokat és lepényt – teszi hozzá.
Magyar Idők – Judi Tamara (Hága), Fotó: Europress/AFP
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »
