Elmarad az MSZP december 9-ére tervezett kongresszusa. Erről a péntek délelőtti elnökségi ülésén döntött az ellenzéki párt. Az ülésen – írja a Népszava – Kunhalmi Ágnessel, a párt budapesti elnökével kapcsolatban felmerült, hogy ő lehetne az MSZP listavezetője, de Molnár Gyula elnök most arra kérte fel, hogy a jövő hétvégén induló kampány vezetője és arca legyen.
A tervek szerint ugyanis jövő szombaton a párt bemutatja választási programját, és elindítanak egy programismertető kampányt is.
Arról is döntöttek, hogy ellenjavaslattal mennek az MSZP-DK egyeztetésre, ami még most is tart. Csak kétoldalú tárgyalásokon vennének részt, és szigorúbb feltételeket támasztanak a DK-nak.
Szerintük most már arra kell összpontosítaniuk, hogyan pozicionálják magukat ezután, illetve hogyan kerüljék el azt a bélyeget, hogy az MSZP a felelőse a bukásnak – írja a lap.
– "A nevetés az csak egy nevetés" – adott tudományos magyarázatot röhögőgörcsére Kunhalmi
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »