90 menekültet szállásolt el az állam segítsége nélkül

90 menekültet szállásolt el az állam segítsége nélkül

Tomáš Porhajaš és családja saját szállodájában, Kassabélán (Košická Belá) már 90 ukrán nőnek és gyermeknek adott szállást, mindezt a saját költségükön.

A szálloda 2016 óta az enyém, de az elmúlt három évben albérletbe adtam. Alapvetően, amint elkezdődött az orosz invázió Ukrajnában, a feleségemmel megegyeztünk, hogy megnyitjuk, mivel a szálloda a Covid miatt zárva volt. Két nap alatt rendbe hoztuk a helyet. Tájékoztattuk az embereket a Facebookon, ahol több ezer rajongónk van. Segítséget kértünk tőlük, és a válaszuk elképesztő volt. Elkezdtek játékokat, ruhákat, némi gyógyszert, és ami a legfontosabb, élelmet hozni” – mesélte a tulajdonos a pluska.sk-nak.

A tulajdonos Hotel Garden nevű szállodájában jelenleg 90 nő és gyermek van elszállásolva, mindez havi 15 ezer euróba kerül, amelyet a saját költségükből és adományokból finanszíroznak. Hozzátette, hogy először az érkező menekültek csak pár napot maradtak, majd a környező országokba mentek. Egy nagyobb, Harkivból érkező csoport azonban maradt. Tomáš hozzátette, hogy sokak élete teljesen tönkrement, házaikat teljesen lerombolták a háborúban.

Hírdetés

„Az ajtónk addig nyitva áll, amíg szükségük van rá. Biztos, hogy senki sem fogja egyik napról a másikra az utcára dobni őket” – mondta a tulajdonos hozzátéve, hogy sikerült átlátható számlát nyitniuk a gyűjtésre, mivel azt a belügyminisztérium már jóváhagyta.

FOTÓK a galériában!

(pluska)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »