„A kerepesi temető öreg fái alatt állunk egy szobor előtt. Aki alatta nyugszik, maga álmodta magának ezt a síremléket. Örkényt, a honfoglaló lovast, aki nyugodtan lépdel most a paripáján. Különös magyar sors fölött őrködik Örkény. Megtört, kiégett magyar szívet rejt a sír. Gömbös Gyula nyugoszik alatta” – írja Marschalkó Lajos 1941-ben.
Gömbös Gyula egyike volt a legtehetségesebb és legelhivatottabb magyar miniszterelnököknek. Sajnos, talán pont ebből az okból volt tragikus is az ő sorsa. A népe és az országa érdekeit szolgáló magyar miniszterelnökökkel ugyanis sosem bánt kegyesen az élet. Gömbös tragédiája pedig pontosan abban állt, hogy ereje teljében támadta meg egy agresszív betegség, amikor még tele volt tervekkel, politikai víziókkal, elképzelésekkel. 95 pontja, amelyet miniszterelnökségének 4 évében igyekezett érvényre juttatni, a magyar feltámadás letéteményese volt. Ő volt talán az első ember az országban, aki mindamellett, hogy első kézből tapasztalta a Károlyi-kormány impotenciáját, a vörösök internacionalista agresszivitását, nem kívánta restaurálni az ezer sebből vérző régi Magyarországot sem. Ő elég erős és nagy szellem volt ahhoz, hogy egy új és jobb Magyarországot álmodjon. Politikai programja, kérlelhetetlen igazságérzete, elszántsága és remek helyzetfelismerése, már-már látnoki képessége tették alkalmassá a murgai evangélikus tanító fiát arra, ami végül lett belőle. Magyar miniszterelnök és nemzeti hős.
Gömbös éleslátásáról tanúskodó idézeteit, politikai gondolatait oldalakon keresztül idézhetnénk megállás nélkül. Ebből a legtöbb a mai kor Magyarországa számára is több mint megszívlelendő. Lényegében az azóta eltelt időt és a kényszerű, ám megmásíthatatlan változásokat is figyelembe véve gondolatai és elképzelései ma is beillenek egy kiváló politikai programnak.
„Míg az internacionalista, kozmopolita és filoszemita sajtó irányító befolyást gyakorol a nemzeti társadalomra, addig szó sem lehet egységes nemzeti szellem kialakulásáról”
– ez a gömbösi gondolat 1923-ban hangzott el, de így majdnem 100 év elteltével is maximálisan helytálló. Persze azóta a helyzet csak rosszabbodott, s ez a nemzet legnagyobb tragédiája.
Manapság egyre elterjedtebb érv – talán az aktuálpolitikai helyzet miatt is – a szegedi gondolat „igazolása” céljából, hogy annak idején mennyi ellenforradalmi zsidó ténykedett a városban Horthy körül, amikor országunkat egyszerre sújtotta a vörös pestis és a román áradat. Nos, ha Szegeden tevékenykedtek is ilyen zsidók és a későbbi kormányzó meg is tűrte őket, a szegedi gondolathoz biztosan semmi közük nincsen. Ugyanis a szegedi gondolat nem volt más, mint egy személyben maga Gömbös Gyula. Nem Teleki, nem Horthy, csakis Gömbös. Ő volt az, akinek politikája mentén szárnyra kapott a fajvédő gondolat, hogy aztán pont azok az – általa csak „öreg csáklyásoknak” nevezett – ókonzervatív, a hatalmukat és életformájukat féltő arisztokraták és számító politikusok gáncsolják el, akik az ő központi szerepvállalásának köszönhetően kerültek újra hatalomközelbe. Gömbös kiválóan ismerte fel a bethleni politika káros mivoltát az országra nézve, talán ezért is várták oly sokan az említett körökből, hogy Gömbös megbukjon ilyen-olyan okokból. Erről így ír Marschalkó Lajos:
"Igen, végezetes bűne van. Valamennyi magyar közül ő látta meg legvilágosabban, hogy 1919 után itt maradt egy másik Magyarország, amely elavult, elkorhadt. A pókhálós kaszinók, az "öreg csáklyások", nagybirtokok és nagykapitalisták Magyarországa, amely hogy megtarthassa hatalmát, kényszerű szövetségre lépett az októbrista baloldallal, a kommunistákig nyúló földalatti és földfeletti fronttal. Meglátta, hogy a szegedi ellenforradalom csak ellenforradalom volt, de nem forradalom. Magyarországon elmaradt egy szociális forradalom. De legalább is elmaradt a Széchenyi-féle reformok bátor folytatása.”
A szegedi gondolat mellett ő volt az, aki elsőként álmodta meg a Berlin-Róma-tengelyt is. Szent küldetésének érezte, hogy a két ország szövetségét Berlin-Róma-Budapest-tengellyé bővítse. Már akkor látta, hogy az új Európa e tengely mentén fog megszerveződni, mikor Mussolini még javában harcolt a vörösökkel, Hitler pedig épp csak tényező kezdett lenni a németországi politika csillagos egén.
Gömbös Gyula politikai hagyatékát számos kortársa, az ő mentorsága mellett a politikai életbe bekerült hű bajtársa örökítette tovább. Mindemellett példa volt a kiváló pártszervező és publicista Hubay Kálmánnak, öröksége nyomon követhető Szálasi Ferenc gondolataiban, s talán a kritikátlan angolbarátságból észhez tért Imrédy Béla is részben az ő nyomán ismerte fel a nemzetiszocializmus alkotó erejét. S hogy mi lett volna, ha nem hal meg idejekorán ez a nagyszerű államférfi? Talán kevesebb politikai intrika és belső zűrzavar jut szeretett Magyarországunknak, miközben az ország irányítása biztos kezekben lett volna.
Gömbös Gyula dicső életéhez méltatlan halál társult. A magyar fajvédelem egyik politikai megteremtője, a magyar nemzetiszocializmus egyik előfutára „hagyta magára” idejekorán az országot. Pontosan ezért is van személye mind a mai napig parkolópályán, ha pedig szóba is kerül munkássága, ahhoz rendszerint igazságtalan megvetés társul, akár szalonjobboldali körökben is. Pedig éppen ideje a fajvédő vezért méltó módon rehabilitálni, hogy elfoglalhassa méltó helyét a magyar nemzet Pantheonjában.
„A fajvédelem eszméje a nemzet és a nép megmentését jelenti olyan járom alól, mely nem méltó egy élni akaró fajhoz!”
– Gömbös Gyula szavai Bethlen Istvánhoz, mikor kilép a pártjából, hogy saját fajvédő gondolatait érvényesítse a megalkuvó Bethlenékkel szemben.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
