Augusztus 29-én, a mohácsi csata emléknapján – az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) készülve – a mohácsi kisközösségek küldöttei hajón kísérték az Oltáriszentséget Mohácsról Budapestre, átimádkozva a Duna vonalát, országunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulásáért. Lackfi János költő személyes hangú beszámolóját adjuk közre.
A mohácsi csata emléknapján, augusztus 29-én hajnali fél ötkor pontosan 52, kialvatlanságtól és Szentlélektől kótyagos zarándok szállt hajóra, és vágott neki a Dunának, hogy keresztülszelje az országot. (Na jó, ötvenen voltunk igazából, de Jézussal és a Szűzanyával kiegészülve pont kijött a jubileumi szám.)
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus helyszínére, Budapestre vittük mindvégig imádkozva az előző nap Bátán, a misén átváltoztatott Oltáriszentséget. Velünk utazott a Báta pápai bazilikájában őrzött Szent Vér-ereklye is. A fedélzeten mohácsiak, paksiak, zsámbékiak, bátaiak, pécsiek, bajaiak, soproniak. A hajón a NEK zászlói lobogtak.
A szervezés teljesen magánszorgalmú történet, az oroszlánrészt Verbulecz Gábor és Judit, Palkó Zoltán és Nóra, Vasné Volf Klaudia és Nyisztorné Vas Rita végezte, s még kismillió önkéntes. Ám abban, ahogy a hajó nem csekély bérleti díját Mohács polgármestere, kis közösségek és magánszemélyek pillanatok alatt „összedobták”, határozottan a Jóisten kezét gyanítjuk.
Ugyanígy állt össze elképesztő utakon-módokon az út szellemisége. Magyarországért könyörögtünk, a sok-sok egyéni és történelmi sebért, szomszédainkért és kisebbségeinkért, a nemzedékekért és bűnökért, a békéért és kiengesztelődésekért. Hálát adtunk földet, vízért, levegőért, halakert, vadakért.
A partokról Kalocsánál, Dunaújvárosnál, Dunavecsénél, a szekszárdi hídnál és még sok helyütt integettek az imatársak; Pakson meg is álltunk egy rövid áhítatra. Budapestre érve a Sziklatemplomban a velünk hajózó Csősz István atya miséjén ünnepeltünk, majd elindult visszafelé – az imádkozó, dicsőítő kis közösség.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
