35 kilogramm marihuánát szállított a díler a csomagtartóban

35 kilogramm marihuánát szállított a díler a csomagtartóban

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 31 éves, kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó férfival szemben, akire 2020 decemberében csaptak le a rendőrök a főváros X. kerületében, amelynek során a férfi autójában, egy kilogrammos kiszerelésekben, mintegy 35 kilogramm marihuánát találtak. 

Hírdetés

A vádirat szerint a férfi legkésőbb 2019 decemberétől különböző kábítószerekkel, így marihuánával, kokainnal és amfetaminnal kereskedett Budapest területén.

A díler a kábítószereket nagykereskedelmi mennyiségben szerezte be, majd azt a viszonteladókból, illetve fogyasztókból álló vevőkörének értékesítette tovább. A férfi a drog beszerzése, valamint a vevőkkel történő egyeztetés során – a lelepleződés elkerülése érdekében – egy internetes, titkosított kommunikációra alkalmas programot használt.

A kereskedő 2020. december 2-án, kora reggel gépkocsival Vecsésre ment, ahol egy beszerzési forrásától 35 darab műanyag zacskóba csomagolva, összesen mintegy 35 kilogramm marihuánát vett át. A kábítószert tartalmazó három papírdobozt a vádlott az autó hátsó ülésére, illetve a csomagtartóba tette, majd elindult a X. kerületbe azért, hogy ott egy ismerősével találkozzon. A találkozóra érkező elkövetőt a rendőrök elfogták, a gépkocsiban szállított kábítószert pedig megtalálták és lefoglalták. A nyomozók ezután a férfi Budapest XIV. kerületi bérelt lakásában amfetamint, a kábítószerek kiméréséhez használt digitális mérleget, továbbá mintegy 14 000 000 forintot, és több százezer forintnak megfelelő valutát is találtak.

A Fővárosi Főügyészség a 31 éves férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »