26 bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak egy 15 éves fiút

26 bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak egy 15 éves fiút

26 bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak egy 15 éves fiút

A kecskeméti nyomozók őrizetbe vettek egy 15 éves fiút, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy még 2020 szeptemberében, a megyeszékhely egyik utcájából elvitt egy személyautót. A fiatal némi autókázás után Kecskemét-Homokbánya területén hagyta sorsára a járművet.

Hírdetés

A tinédzser nem ismeretlen a rendőrök előtt: a gyanú szerint szeptemberben több bűncselekményt is elkövetett. Szeptember 16-án egy cég telephelyére mászott be, és onnan közel 400 000 forint értékben vitt el szerszámgépeket, készülékeket. A következő éjjel – hasonló zsákmány reményében – visszatért az üzem területére, ekkor készpénzt tulajdonított el. Néhány nappal később egy másik vállalat telephelyét célozta meg: itt többek között egy autó indítókulcsát vette magához. A fiatal szeptember 21-én egy lakóház udvaráról kerékpárt emelt el.

A fiú ellen a kecskeméti rendőrök további 21 rendbeli – 2019 szeptembere és 2020 augusztusa között elkövetett – bűncselekmény miatt folytatnak eljárást, amelyek főként vagyon elleni cselekmények, illetve egy kifosztás bűntette.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a 15 éves kamaszt őrizetbe vették, és a helyi ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »