Jakab Péter (Fotó: Facebook)

Megalakultunk cím alatt jelentkezett be Jakab Péter, a Jobbikból kilépni kényszerült bukott politikus, aki egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendezvényen jelentette be, elindul a Nép Pártján Mozgalom. 

Jakab szerint ideje, hogy csatasorba rendeződjenek, akik a nép pártján maradtak, és el kell érni, hogy minél többen csatlakozzanak. Mint fogalmazott, hogy a csatlakozók jobboldaliak vagy baloldaliak, nem számít, mert most nem ideologizálni kell. 

Hírdetés

A Jobbik volt elnöke, frakcióvezetője a már régről ismert kormánykritikus szónoklatát azzal kezdte: ennek a hazának ma egy új Szent Istvánra lenne szüksége, egy vezetőre, aki képes az egymással harcoló törzsekből egy erős egységes nemzetet építeni. 

Ezzel szemben szerinte a népnek marad az „üres tányér és a hideg zuhany”.

Jakab azt is hangsúlyozta, itt az ideje, hogy csatasorba rendeződjenek, hogy felvegyék a küzdelmet a Fidesszel. – Mi, akik itt vagyunk, mindannyian maradunk a nép pártján, de ez nem elég, el kell érni, hogy minél többen álljanak közénk – fogalmazott a jelenlévők előtt.

A bejelentés egyébként várható volt, Jakab Péter már napokkal ezelőtt közölte, készül valamire. 

 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »