2019, az alijázás éve – de nem a horthynácista diktatúrában sínylődő Magyarországról menekülnek a mindig ajvékoló kiirtottak

2019, az alijázás éve – de nem a horthynácista diktatúrában sínylődő Magyarországról menekülnek a mindig ajvékoló kiirtottak

150 országból mintegy negyedmillió ember költözött Izraelbe az elmúlt évtizedben. Friss statisztikák szerint 2019-ben akartak a legtöbben alijázni – írja a slomóista, Fidesz-közeli Neokohn.

A Jewish Agency hétvégi adatait a The Times of Israel közölte. Ebből az is kiderül, hogy 2009 és 2019 között továbbra is a legtöbben a volt Szovjetunió területeiről költöztek Izraelbe több mint 100 ezren. (Oroszországból 66 800, Ukrajnából 45 670 ember alijázott.)

Az elmúlt évtized turbulens történései és feléledni látszó antiszemita agressziója rengeteg francia zsidót (sic!) is arra késztetett, hogy elhagyja szülőhazáját. Csaknem 40 ezren döntöttek úgy, hogy a zsidó államban folytassák életüket. Az Egyesült Államokból 32 ezren és Etiópiából 10 500-an alijáztak áll a Jewish Agency jelentésében.

Nincs kizárva, hogy a növekvő számok mögött az lehet, hogy egy 2017-es törvénykezés (nézzük el a Neokohn szerzőjének, hogy vagy a törvényhozás és a törvénykezés közötti különbséget nem ismeri, vagy a magyar nyelvet – a szerk.) értelmében azok is hozzájuthatnak az izraeli állampolgársághoz, akik nem is rendeltetésszerűen élnek az országban.

Hírdetés

Egy biztos, az állam Központi Statisztikai Hivatalának múltheti összegzése szerint Izraelben a tavalyi év óta 2019-ben 20%-kal növekedett a bevándorlás.

A hivatal adatai azt sugallják, hogy a bevándorlók 85 százaléka elégedett új hazájában. Ez kevesebb valamelyest, mint az ország zsidó izraeli állampolgárainak elégedettségi indexe (92%).

Dél-Amerikából tapasztalni némi visszaesést az utóbbi évekhez képest: amíg 2009 és 2014 között évente mintegy 600 ember tette át székhelyét, addig az utóbbi öt évben ez éves szinten nem volt több átlagosan 200 alijázónál. Ez talán annak tükrében meglepetés, amiről korábban a lapunk is beszámolt Venezuela vagy Argentína kapcsán csodálkozik a cionista portál.

Izrael bevándorlási törvénye szerint mindenki jogosult arra, hogy Izraelben leljen új hazára, amennyiben legalább egy nagyszülője zsidó. A jelentés megemlíti, hogy sok orosz ezt kihasználva hozzájutott a zsidó állam jelentős támogatásához a bevándorlás első szakaszának lakhatási és életkezdési hozzájárulásához, ami sok ezer sékelt jelent , majd ezután visszatértek eredeti hazájukba. (Hogy mennyire oroszokról van szó, és melyik az eredeti hazájuk a jó üzletet kiszagolóknak, az ennél bővebb részletezést érdemelne – a szerk.)

1948, a zsidó állam alapítása óta több mint három millió ember költözött Izraelbe, 44 százalékuk 1990 után költözött az országba.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »