2018: Magyarország nem élhetőbb

2018: Magyarország nem élhetőbb

Természetesen a választások határozták meg az évet Magyarországon 2018-ban, a kampány emlékezetes botrányoktól volt hangos, az újabb kétharmad következményeit pedig nem sokan jósolták volna meg előre.

„Ledobja-e az atombombát Simicska Lajos”? – kis túlzással ezt találgatta 2018 elején minden, a közélet iránt érdeklődő polgár Magyarországon. Térdig jártunk a választási kampányban és a Magyar Nemzetben egymás után jelentek meg a Fideszt érzékenyen érintő cikkek.

Egy közjegyzői okiratból előbb az vált nyilvánossá, hogy Kósa Lajos önkormányzatokért felelős tárca nélküli minisztert egy csengeri asszony megbízta, hogy 4,4 milliárd euróért (1300 milliárd forint) vásároljon a nevében államkötvényeket. Az ország teljes évi költségvetésében is számot tevő összegű ügyletben Szabóné Matkó Máriát csalás miatt körözték és vették őrizetbe végül Svájcban. Kósa Lajos azt mondta, őt is megpróbálták becsapni az ügyben, melyhez amúgy semmi köze, a nő máig kitart amellett, hogy Kósával megállapodtak.

A másik nevezetes ügy Semjén Zsolt svédországi rénszarvasvadászata volt, a márciusban közölt cikk és a fotók tanulsága alapján a KDNP elnöke a Svédországban amúgy háziasított rénszarvasból többet is elejthetett, ezeket helikopterrel, a nyakuknál fellógatva szállították el a helyszínről. A vadászat költségei 20–25 millió forintot is kitehettek, Semjén Zsolt azóta sem mondta meg, honnan volt erre pénze, illetve, ha ajándékba kapta az utat, miért nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában.

Márciusra azonban már túl voltunk az Állami Számvevőszék ámokfutásán, a szervezet a Jobbik gazdálkodásában talált szabálytalanságokra hivatkozva több mint 600 millió forintra (1,875 millió euró) bírságolta. Az ÁSZ szerint Simicska Lajos valójában tiltott támogatásban részesítette a Jobbikot azzal, hogy kedvezményesen adott nekik óriásplakáthelyeket hirdetési cége révén. Az ÁSZ-t az nem érdekelte, hogy korábban a Fidesz szintén kapott hasonló kedvezményt. A Jobbik után következett aztán az Együtt, amit 19 millió (59 ezer euró), majd a DK 16 millió (50 ezer euró), a Magyar Liberális Párt 10 millió (31 ezer euró) és az LMP 8,8 millió forintos (27,5 ezer euró) büntetéssel.

A választások régen látott magas részvételt hoztak, a jogosultak 70 százaléka ment el szavazni, 700 ezerrel többen, mint négy évvel korábban. Ez napközben a hírek szerint kisebb pánikot okozott a Fidesznél, míg az ellenzék ünnepelt, mindenki azt gondolta, hogy megismétlődik 2002, amikor a Fideszkormánnyal szemben elégedetlenek mozdultak meg nem várt számban és okozták Orbán Viktor bukását. Aztán az urnazárás után kiderült, hogy messze nem így történt, a Fidesz ismét kétharmados győzelmet aratott, 133 mandátumot szerezve a 199 fős parlamentben, az ellenzék gyakorlatilag csak Budapesten rúgott labdába, ahol a megszerezhető mandátumok kétharmadát elvitték.

Az eredmény komoly válságot okozott a legtöbb ellenzéki pártnál, az MSZP és a Jobbik vezetése önként távozott, Vona Gábor a parlamenti mandátumáról is lemondott és egyelőre teljesen visszavonult a politizálástól. Az LMP-ben a párt etikai bizottsága kezdett ámokfutásba, annak ürügyén, hogy Szél Bernadett és Hadházy Ákos társelnökök egy korábbi kongresszusi határozat ellenére tárgyaltak az együttműködésről a többi ellenzéki párttal, mindkettőjüket súlyos büntetéssel sújtotta, emiatt mindketten távoztak a pártból. A Jobbikból kivált a Toroczkai László vezette radikális szárny, több képviselő is elhagyta a frakciót. Az ellenzék azóta sem tért magához, ezt igazolják a közvélemény-kutatások is, melyek azóta is a Fidesz tetemes előnyét mutatják.

Az új kormány megalakulása után többen azt várták, most már tényleg bekövetkezik valamiféle „konszolidáció” nyolc év erőpolitizálást követően, amit csak táplált, hogy Orbán Viktor a Fidesz-holdudvar szokásos kötcsei találkozóján arról beszélt, „széles úton kell haladni”, amit sokan úgy értelmeztek, hogy másnak is helyet kell hagyni a Fideszhez köthető ideológiákon, nézeteken túl.

Hírdetés

Hamar kiderült, hogy messze nem így van, ennek jeleként felpörgött a kultúrharc, a Magyar Időkben, az Origo.hu-n és a 888.hu-n sorra jelentek meg az olyan írások, melyek a „liberalizmus” maradékának felszámolását sürgették a kultúrában. Egyes túl „liberális”, amúgy jobboldali közéleti szereplőket név szerint is betámadtak, ennek folyománya lett például Prőhle Gergely volt államtitkár, diplomata menesztése a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről.

A kultúra mellett a tudományban is nagyon komoly politikai csaták zajlottak. A júliusban megszavazott 2019-es költségvetésből kiderült, hogy a Magyar Tudományos Akadémiától elvontak 20 milliárd forintot, amely a kutatóintézetekben dolgozók bérét és a beszerzéseket fedezte volna. Palkovics László innovációs miniszter szerint a magyar tudományfinanszírozást át kell alakítani, ennek során pedig az MTA nem minden esetben gazdálkodhat önállóan a forrásaival, annak a kormány tudománypolitikai céljait kell szolgálnia. Az akadémia decemberben – hónapokkal az elvonásokat követően – tartott közgyűlést, amire a minisztert is meghívták, de Palkovics László végül nem ment el.

 

Június végén megérkezett Budapestre David B. Cornstein új amerikai nagykövet. A Trump-adminisztráció által kinevezett diplomatától a kormány részéről nyíltan a magyar–amerikai kapcsolatok látványos javulását várták. Ehhez képest a diplomata első útja a CEU-ra vezetett, majd Cornstein később is többször látványosan kiállt a „Sorosegyetem” vezetése és Budapesten maradása mellett. Ezek után mindenkit megdöbbentette, hogy novemberben az egyetem vezetése bejelentette: mivel mindeddig nem született megállapodás a kormánnyal a további működés biztosításáról, amennyiben december 1-ig nem születik meg a megoldás, csomagolnak és nemzetközi akkreditációjú képzéseiket 2020-tól már Bécsben kezdik meg, ahol tárt karokkal várják őket. Mivel a következő egy hónapban sem történt semmi, december 3-án bejelentették, hogy akkor tényleg költöznek, Cornstein egy nyilatkozatában gyakorlatilag az egyetemre hárította a felelősséget. A diplomata egyébként Orbán Viktor társaságában nézte meg a magyar NB 1. utolsó fordulójában Székesfehérváron a Videoton–Ferencváros meccset.

Októberben Orbán Viktor Tarlós Istvánnal közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a regnáló főpolgármestert kéri fel újra jelöltnek a 2019. őszi önkormányzati választásra. Tarlós István korábban a Népszavának azt nyilatkozta, már nem szeretne újabb öt évig főpolgármester lenni, de mivel kiderült, hogy Budapesten a jobboldal nem találna esélyes utódot a helyére, Orbán Viktor végül elfogadta a feltételeit, így mégis elindul. Tarlós többek között jelentős mennyiségűfejlesztésiforrástkért,és azt, hogy a jövőben a kormány és Budapest vezetése egy közös fejlesztési tanács keretében döntsenek a kiemelt beruházásokról.

A közvélemény-kutatások alapján egyébként egy közös ellenzéki jelöltnek lenne esélye Tarlóssal szemben, de egyelőre kérdés, hogy ez összejöne. A baloldali ellenzék pártjai hónapokig tartó tárgyalások után tudtak végül megegyezni az előválasztásokról, aminek során a tervek szerint kiválasztják a közös jelöltet. Ezen eddig az LMP által támogatott Puzsér Róbert médiaszemélyiség, Horváth Csaba (MSZP) és Karácsony Gergely (Párbeszéd Magyarországért) jelezte indulási szándékát. Elemzők szerint a helyhatósági választások amolyan utolsó esélyként szolgálnak az ellenzék számára, amennyiben a pártok nem tudják legalább a jelenlegi pozícióikat megtartani – például a szocialista Botka László Szeged polgármesteri címét –, akkor aligha lesz hátországuk ahhoz, hogy újra megerősödjenek valamikor. Intő példalehetugyanakkoraszámukra,hogy a Jobbik nyáron simán elbukta egy időközi polgármester-választáson a párt „fővárosának” tartott Tiszavasvárit a Fidesszel szemben.

November végén diplomáciai botrányt okozott, hogy kétéves jogerős börtönbüntetés elől Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök menedékjogot kapott Magyarországon. A kormány először letagadta, hogy bármi közük is lett volna az ügyhöz, de kiderült, hogy magyar diplomaták – nyilvánvalóan utasításra – aktívan részt vettek Gruevszki utaztatásában, és a politikai menedékjogot is valószínűleg ugyanígy kapta meg. A Bevándorlási és Migrációs Hivatal főigazgatója azt nyilatkozta, hogy az eljárás akár 60 napig is eltarthat majd, majd néhány óra múlva bejelentették: megkapta a menekültstátuszt. Érdekesség, hogy az ügyben a Népszava cikke nyomán feljelentést tettek hivatali visszaélés gyanúja miatt, és a rendőrség el is kezdett nyomozni.

Az év utolsó parlamenti ülése régen látott botrányt hozott: a 400 órás túlórakeretről szóló törvény megszavazását az ellenzék úgy próbálta megakadályozni, hogy elfoglalta Kövér László házelnök pulpitusát. A Fidesz ennek ellenére – az ellenzék szerint törvénytelenül – elfogadta a jogszabályt, amit Áder János ki is hirdetett napokkal később. Azóta folyamatosak az utcai megmozdulások, a tüntetők többször hidakat foglaltak el és volt dulakodás a rendőrökkel is, egy férfit, aki a „Sztrájk” feliratot festette a Kossuth téren álló nemzeti zászlóra, 312 óra közmunkára ítéltek, emellett több tucat tüntetőt vettek őrizetbe. Ellenzéki képviselők többször keveredtek dulakodásba a köztelevízió épületében a biztonsági őrökkel, mert nem engedték nekik beolvasni az ügyben megfogalmazott ötpontos petíciójukat.

Egyelőre ezzel zárult 2018, Magyarország sem nyugodtabb, sem élhetőbb nem lett ebben az évben.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »