2018. évi Kurultaj – RÉSZLETES PROGRAM

2018. évi Kurultaj – RÉSZLETES PROGRAM

Az alábbiakban közöljük a 2018. 08. 10-12-én, Bugacon megrendezésre kerülő Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés részletes programját. Minden kedves kilátogató vendégünknek lelket feltöltő ünneplést és jó szórakozást kívánunk a három napra!

KURULTAJ 2018. 08. 10-12. (Bugac) – Programok

A jubileumi Kurultáj- Magyar Törzsi Gyűlés alakalmára felépül egy hatalmas, több mint száz jurtából álló, a Honfoglalás korát idéző nomád szállás (jurta falu).

A rendezvény területén megnyílik egy hatalmas kézműves vásár.

A Kurultajon a katonai hagyományőrző és tradicionális sportprogramok mellett tematikus kiállítások is nyílnak (antropológia, régészet, néprajz) páratlan szépségű rekonstrukciókkal és eredeti hun illetve honfoglalás kori csontleletekkel, (múzeumi) tárgyakkal.

Az ”Ősök sátra” nagy jurtában a ” A Turul népe” honfoglalás kori leletek, rekonstrukciók és tematikus tablók lesznek kiállítva.

A világ legnagyobb jurtájában az ”Atilla Sátrában” – “A hun kor a Kárpát medencében” – kiállítás lesz látható.

Egy óriási (300 fő befogadására alkalmas) ”előadó sátorban”, tudományos -ismeretterjesztő előadássorozat kerül megrendezésre, kiváló hazai és nemzetközi tudományos szakemberek közreműködésével.

A Kárpát medencei magyar hagyományőrzők (112 szövetséges hagyományőrző csapat) mellett 27 hun illetve türk eredetű rokon nemzet, képviselteti magát.

A Kurultáj óriás színpadán 3 napon keresztül folyamatosan lesznek zenei és táncos programok, ahol a magyarok mellett  a rokonnépek együttesei adnak koncerteket.

Az esti műsorokat követően egész éjjel táncház.

Péntek (augusztus 10.)

10h Kézműves vásár megnyitó

11h Lovasok ”Seregszemle” próbája

16h-tól Magyar népzene –katona zene – mozgó szabadtéri műsor

17h Lovas és gyalogos harcosok közös próbája (küzdőtér)

19-19:30h ”Táltosok álma” (táltosdobos zenei műsor – színpad)

19:30–20h  Magyar dudazene és néptánc  (színpad)

21h Keleti rokonnépek vezetőinek fogadása a Kurultáj táborában (fáklyás bevonulás)

21:10-21:30h Tüzes csikós bemutató (küzdőtér)

21:30- 22:00h ”Csángó Menyekező” (Moldvai népi zenekar, nagy életképes koncertje)

22:15h Ismerős Arcok koncert

23h Táncház (élő dudazenével)

Szombat (augusztus 11.)

8:30h – Nevezés, gyakorlás az íjász versenyre (íjászpálya)

9:30h ”Atilla sátra”- a Világ legnagyobb jurtájában berendezett hun, avar, magyar antropológiai-régészeti kiállítás megnyitása. Tematikus kiállítás: Hunok a Kárpát–medencében

9:30h-tól Zenés ébresztő, mozgó népzenei (magyar dudazene, dob, furulya) műsor

9:30h Párbajverseny-szablyavívás (hadi ketrecekben – vásártéren)

10h Tradicionális (gyalogos) íjászverseny kezdete (íjász pálya)

10h Agarász (vadász- agárkutya) bemutató: Agarászat a pusztában (Magyar Agár Hagyományőrség és Országos Agarász Egyesület) – küzdőtér

10:30h  Lovas solymász bemutató-küzdőtér (Krekács Zoltán és csapata)

10:45h  Gyalogos harci bemutató (Turán harcosai, Keleti Szövetség, Tiszafia, Nyugati Gyepű) – küzdőtér

11-11:30h ”Puszták népe” ügyességi lovas viadal – küzdőtér

11-15h Nemzeti Övbirkózó bajnokság (Óriás sport sátor)

11:30-12h Turán Kupa – Lovasíjász bajnokság (selejtező) – küzdőtér

12h-12:30h ”Nomád lovasharc”- fegyveres lovasharc ügyességi bemutató (szablya, lándzsa, fokos, íj)- Nyugati-gyepű és az Anda lovasság közös bemutatója – küzdőtér

12:30-12:50h ”Hun-onogur harci bemutató”- Bagatur csapata (Bulgária) – küzdőtér

12:50-13:10h TURUL NÉPE  Lovas solymászat bemutató (Krekács Zoltán) – küzdőtér

13:30h ”Seregszemle” lovas és gyalogos hadak felvonulása- küzdőtér

14h Ünnepi beszédek és köszöntők

–  A turáni népek zászlóinak felvonulása

–  Köszöntőt mond: Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke

– Bíró András Zsolt a Magyar Turán Szövetség elnöke, főszervező

– Köszöntőt mondanak a kazak, török, azerbajdzsáni, türkmén, mongol, üzbég, kirgiz delegációk vezetői valamint Szabó László Bugac polgármestere

15h  A nagy Ősök tiszteletére távolsági íj lövések (rekord kísérletek) a ”Fehér Farkas” (Mónus József) – küzdőtér

15:20h A POZSONYI CSATA 1111. évfordulójának tiszteletére, csatajelenet: A magyar törzsszövetség serege lecsap az országra támadó frankok hadseregére – küzdőtér

16h Őseink legendás lova: Az aranyszőrű paripa, a ”Turáni –ló” Gillich Sándor lótenyésztő emlékének szentelt ahal-teke bemutató.

16:30h Nagycsapatos köböre – Lovasnomád, csoportos harci játék (két nagy csapat között)

17h  ”Turán harcosai”- lovasíjász- és lovasharc bemutató – küzdőtér

17:30h Párbajverseny-szablyavívás folytatás (hadi ketrecekben – vásártéren)

17:30h Pusztavágta: gyorsasági lovas versenyek – küzdőtér-lovaspálya

19h Lovasbírózás-küzdőtér

Színpadi programok (szombat)

11h ”Lélekhívó” közös táltos dobolás

11:30h Hajdux: magyar duda zene, népzene

11:50h Ala too és Burulcha Baktibekizi – kirgiz népzenei koncert (Kirgizisztán)

12:20h Fehér Holló Öskű – magyar táltoszene

12:40h ”Khasgar”- Ujgur népzene és tánc (Ujgurisztán)

13h Kaya Kuzucu – Anatóliai népzene (Törökország)

szünet

15h Fehér Boglárka : Magyar kikelet (magyar népzene és ének)

15:20h Sólyomfi Nagy Zoltán – magyar táltoszene

15:40h Volgai tatár népzene és néptánc (Tatársztán)

16h Regélő Fehér Táltos dobcsapat – zene és táncműsor

16:30h Türkmén népzene és tánc, Türkmén Állami Népi Zenekar és Tánckar (Türkmenisztán)

17h Nomád együttes: Magyar és keleti, valamint bolgár népzene (Felvidék)

17:30h Mariana Albotova – karacsáj népdalok (Karacsáj–Cserkeszija)

17:50h Artem Noskov – Csuvas népzene (Csuvasföld)

18:10h Arslanbek Sultanbekov: Dombrakoncert és nogáj népzene (Nogajföld)

18:30h Rovshanjon Yunusov és Abbos együttes: Üzbég zene és néptánc (Üzbegisztán)

19h Kovács Nóri (népdalénekes)- Magyarnak lenni (szólókoncert)

Hírdetés

19:40h Nuriyye Huseynova és Semistan Alizmanli: Vatan (Haza) és Turán himnusz (Azerbajdzsán)

20:10h Arpanatólia : Anatóliai instrumentális zene (Törökország)

20:40h Turán Együttes: Ulu dala (a Nagy Sztyepp) – kazak népzene és sámánzene (Kazakisztán)

21:10h  Yuliana: ”Az erdő hangja” – tradicionális jakut zene (Szaha Köztársaság / Jakutia)

21:40h Petrás Mária és zenekara – Moldvai csángó zene (Csángóföld)

22:10h  Huun-Huur Tu – hagyományos tuvai zene és torokének (Tuva)

22:40h Midigma Dorzhieva: Hunok hangja (Burjátia)

Táncház-hajnalig

Tudományos Előadások, Fórum – Nagy Előadósátor (szombat)

10:30-11h Bernert Zsolt (Magyar Természettudományi Múzeum- Embertani Tár, antropológus):

A Honfoglalás kori népesség regionális jellegei az antropológiai adatok tükrében

11h-11:30h Dr.Török Tibor (MTA- Szegedi Biológiai Kutatóközpont, genetikus):

A hunok és a honfoglaló magyarok genetikai jellegei az archaikus DNS- minták vizsgálatainak tükrében

11.30–12h Aibolat Kushkumbaiev (Eurázsia Egyetem-Astana/ Kazakisztán, történész):

Keleti magyarok (madjarok) Dzsucsi Uluszában (Dzsucsi Birodalmában)

12:30-13h Gallina Zsolt (régész):

Az avar vasművesség a Kárpát-medencében, valamint az avar vasművesség rekonstrukciója és keleti kapcsolatai

13-13:30h Haramza Márk (Janus Pannónius Múzeum, történész):

Szablyák és kardok a 9-10. századi Kárpát-medencében

13:30-14h dr. Pálóczi Horváth András régész professzor:

A besenyők eredete és Magyarországra költözésük története

Szünet 14h- 15:30h

Fórum:

15-15:30h Lezsák Sándor (író, a Magyar Országgyűlés alelnöke):

Hagyomány és korszerűség a magyar nemzeti identitás építésében

15:30-16h Kelemen András (az Országgyűlés elnökének külpolitikai tanácsadója):

Hagyományközösség, gondolatok a török magyar közös hagyományokról

16-16:30h Darhan Kydyrali (Nemzetközi Türk Akadémia-elnök, történész):

A Nemzetközi Türk Akadémia tudományos és társadalmi küldetése

16:30-17h  Ganire Pashaeva (Elnöki Hivatal munkatársa, Parlamenti képviselő /Azerbajdzsán):

A Kaukázus vidéki regionális politika és a török világ összefogásának stratégiai kérdései

Előadások II.

17:00-17:30h Gál Szilárd (Maros megyei Múzeum – Marosvásárhely, régész):

Hun kori leletek a Felső-Maros mentén

17:30-18h  Leila Djansugurova (Almaty Genetikai Intézet – Kazakisztán, genetikus):

Hun kori archaikus DNS minták analizise

Vasárnap (augusztus 12.)

 

9h Mozgó tábori zene (népzenészek ébresztője)

10h Párbajverseny-szablyavívás folytatása (hadi ketrecekben- vásártéren)

10h Íjászverseny kezdete (íjászpálya)

10h Agarász bemutató bemutató-küzdőtér

10:30h Felvidéki Baranta bemutatója

11-17h Bothúzó (Mas Wresling) profi Európa Bajnokság (Óriás sport sátor)

11h A ”Zengő nyíl” hagyományőrző csapat lovasharc bemutatója – küzdőtér

11:30h Gyalogos harci bemutató – Turán Harcosai – küzdőtér

12h Pusztai Rókák lovasharc bemutatója – küzdőtér

12:30h Őseink legendás lova: Az aranyszőrű paripa, a ”Turáni –ló” Gillich Sándor lótenyésztő emlékének szentelt ahal-teke bemutató – küzdőtér

13–13:20h TURUL NÉPE – Lovas solymászat bemutató (Krekács Zoltán)- küzdőtér

13:30h ”Seregszemle” lovas és gyalogos hadak felvonulása – küzdőtér

14h Ünnepi beszédek és köszöntők – Turáni népek zászlóinak felvonulása

14:30h  Török hagyományőrző íjászok gyalogos hadi bemutatója

15h POZSONYI CSATA 1111. évfordulójának tiszteletére, csatajelenet  – A magyar törzsszövetség lovas serege lecsap az országra támadó frankok hadseregére – küzdőtér

15:40h Bugaci csikós bemutató

16 h Köböre – Lovasnomád, csoportos harci játék – döntő

16:30h  Puszták Népe lovasviadal – döntő – küzdőtér

17 h Puszta vágta – gyorsasági lovas verseny –  döntő

17:40h Eredményhirdetés

18h  Szertűz

Színpadi programok (vasárnap)

10h Közös táltos dobolás: ”Ősök hangja”

10:30h Regélő Fehér Táltos dobcsapat – zene és táncműsor

11h Zaira – Kumik zene és népdalok (Dagesztán)

11:30h Arslanbek Sultanbekov: Nogáj népzene és dombrakoncert (Nogájföld)

12h: Zuhra: Balkár népzene (Kabardino-Balkária)

12:30h Pásztordalok és Kiskunsági táncok

13h Volgai tatár népzene és néptánc (Tatársztán)

13:30h Ahmet Zakariev: Hunzak – Avar dalok a Kaukázusból (Dagesztán)

14h Kirgiz népzenei koncert és néptánc (Kirgizisztán)

14:30h Islam Satirov – Nogaj népzene

15h Turán Együttes: Ulu dala (a Nagy Sztyepp) – kazak népzene és sámánzene (Kazakisztán)

15:30h Rovshanjon Yunusov és Abbos együttes: Üzbég zene és néptánc (Üzbegisztán)

16h ”Khasgar”- Ujgur népzene és tánc (Ujgurisztán)

16:30h Arif Erdem Ocak: Török zenei koncert (Törökország)

17h Török Tilla és testvérei – Magyar és keleti népzene

17:30h Huun-Huur Tu: hagyományos tuvai zene és torokének (Tuva)

szünet- szertűz

19h Yuliana: ”Az erdő hangja” – tradicionális jakut zene (Szaha köztársaság / Jakutia)

19:30h Midigma Dorzhieva: Hunok hangja (Burjátia)

20h Nuriyye Huseynova és Semistan Alizmanli: Vatan ( Haza) és Turán himnusz (Azerbajdzsán)

-közös búcsúzene

Tudományos Előadások, Fórum – Nagy Előadósátor (vasárnap)

10h-10:30h Évinger Sándor (Magyar Természettudományi Múzeum – Embertani Tár, antropológus):

Hun és honfoglaló magyar arcok – avagy miként készülnek a tudományos alapú szobrászi arcrekonstrukciók

10:30h-11h  Szabados György (NMI- László Gyula Intézet, történész):

A ”kettős honfoglalás elmélet” az írott kútfők tükrében

11h-11:30h M. Lezsák Gabriella (MTA Őstörténeti Munkacsoport):

Az ősi magyarság régészeti nyomai a Kaukázus térségében

11:30–11h Kadiraly Konkobayev (MANAS Egyetem, Bishkek/ Kirgizisztán):

A kirgizek őstörténete a régészeti leletek valamint az ó-türk feliratok alapján

11-11:30h Krim Altinbek (Ostrov Krim- Archeo restaurációs központ, Almaty/Kazakisztán):

Korai türk sírok feltárása és leletanyagaik alapján készített rekonstrukciók

11:30-12h Soós Zoltán (Maros Megyei Múzeum igazgató – Marosvásárhely, régész):

A székelység korai története

12:30-13h Dr. Agócs Gergely (népzenekutató, Hagyományok Háza):

Zenei rokonságunk a Kaukázus vidéken – Magyar népdaltípusok a nogáj zenefolklórban

Szünet 13h-15h

15-16:30h Dr. Medgyesy Pál (régész, Békés megyei Múzeumok Igazgatósága):

A Tiszántúli honfoglalás kori temetők jellege a régészeti leletek alapján

16:30-17h Prof. Firdaus Hiszamitdinova (Orosz Tudományos Akadémia Baskíriai Tudományos Központ- Ufa, igazgató):

A baskír eredetlegendák és eposzok történeti relevanciája

17-17:30h Dr.Ömer Turan  (Istanbul University, antropológus):

A szeldzsukok anatóliai őstörténete az embertani leletek alapján

A programváltozás jogát fenntartjuk!

 


Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »