Az elmúlt két évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány, mára legalább minden második madár eltűnt az ereszek alól. A folyamat megfordítása közös érdekünk
– hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME)közleményében, amelyben kiemeli az egyesület a műfészkek és az ezekhez szükséges sablonok elkészítését bemutató kisfilmekkel is segíti.
Az állománycsökkenés megállítását, megfordítását a meglévő, aktív természetes fészkek és telepek fokozott védelmével (a fészekleverések hatósági bejelentésével), valamint az ezek mellé még március-áprilisban kihelyezett műfészkekkel, sárgyűjtőhelyek létesítésével, valamint az ember-fecske konfliktusok hátterében álló ürülékpotyogást megszüntető fecskepelenkák felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával, ásóval, lapáttal függőlegesre faragásával lehet segíteni.
(MTI)
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »