Az internacionalista kommunistáktól mindig idegen volt a nemzet, ötvenhatban is!
Vannak emberek, akik a keresztény ünnepeink előtt – gondosan időzítve – megjelentetnek valami kereszténygyalázó információt, és vannak olyanok, akik a nemzeti ünnepeink előtt követnek el valamilyen nemzetgyalázást. A napokban, éppen az 1956-os forradalom és szabadságharc előestéjén egy Martin Ethelwolf nevű provokátor (becsületes nevén Farkas Attila Márton) a Facebookon adta közre nézeteit ezzel a címmel: „Szerintem ’56-hoz a jobboldalnak semmi köze nincs.” Leszögezte, hogy „’56 egy demokratikus baloldali forradalom volt az »emberarcú«, önigazgató szocializmusért és a nemzeti függetlenségért, javarészt (nem teljesen) baloldali érzelmű emberek részvételével. Ehhez a jobboldalnak semmi köze nincs, még az egy szem Mindszenty apropóján se.”
Nem tudom, hogy Ethelwolf úr kiket tekint jobboldaliaknak, de az biztos, hogy az emberarcú szocializmusért szót emelő baloldali szalonforradalmárok nem nagyon néztek farkasszemet a szovjet tankokkal. Ennek alapján mondhatjuk, ’56-hoz a baloldalnak semmi köze nincs, még az egy szem Nagy Imre apropóján se.
Tény, hogy miközben a valóban hős pesti srácok életüket áldozták az utcai harcokban, akkor azok a széplelkek, akik például előkészítették az „írók lázadását”, gondosan ügyeltek a saját testi épségükre, hogy azután, az események függvényében helyezkedni tudjanak.
Harminckét évvel ezelőtt a Pest Megyei Hírlapban interjút készítettem az Aachenben élő Tamáska Lóránttal, a törvényszéki orvostan nemzetközi hírű tudósával, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc előzményeivel kapcsolatban meghökkentő élmények és ismeretek birtokában volt.
Visszaemlékezését és véleményét addig egyetlen hazai fórumon sem hozta nyilvánosságra. A professzor a forradalom spontán résztvevőinek helytállását, hősiességét nagyra becsülte, s jelezte, hogy akik életük árán is szembeszálltak a túlerővel, feltehetően másképpen látják, másképpen ítélik meg a történteket, mint ő.
A professzor szerint ’56 előtt az országban érezhető volt a feszültség, a kommunista diktatúrával szembeni harag, ami aggodalmat váltott ki azokból, akik beépültek a hatalomba. A pártvezetés a megoldást a permanens átmenetben, átmentésben látta. Vagyis az akkori baloldal résen volt, s ezért hívták életre a Petőfi Kört. A professzor ezt mondta: „Sokat beszélnek ma a Petőfi Kör forradalmi szerepéről, de hallgatnak arról, hogy az a pártközpont leányvállalata volt és komoly szerepet játszott az áthangolásban. A pártban Kiss Károly volt az irányítója és a felelőse. Ő jelölte ki a megvitatandó témákat, azok előadói, sőt még a közbeszólók személyét is. Tánczos Gábor pedig azt tette, amire Kiss Károlytól utasítást kapott. A kör működtetésével kapcsolatban az volt a párt elgondolása, hogy zárt helyen, különböző, főleg értelmiségi érdekcsoportok képviselői félelem nélkül kimondják az évek során felhalmozódott sérelmeiket, csalódásaikat. Ennek a futballmeccsekhez hasonló, gőzkieresztő szerepet szántak. […] Igyekeztek a tenger feltámadása, a várható népfelkelés előtt jó pozíciót biztosítani maguknak az új rendszer soraiban.”
Tamáska Lóránt így folytatta: „Ne feledjük, hogy a polgári lakosság kezében nem volt fegyver. Az úgynevezett ellenforradalom megszervezőinek ezért gondoskodniuk kellett arról, hogy a harcosok kezébe valamennyi fegyver kerüljön. Kopácsi Sándor olyan utasítást adott a rendőröknek, hogy megtámadásuk esetén ellenállás nélkül azonnal adják át fegyvereiket. 1956. október 23-án este 8 és 9 óra között a saját szememmel láttam a Madách körúton, amint a kék rendőrök puskákat osztogattak a forradalmároknak.”
A baloldalnak tehát e visszaemlékezés szerint is csupán sunyi számításból volt köze a forradalomhoz. Igaz, a később kivégzett Nagy Imre és néhány társa is kommunista volt, s rájuk lehet hivatkozni,
csakhogy magát a forradalmat nem a kommunisták csinálták.
Amikor 1956. október 23-án Nagy Imre a Kossuth téren így szólította meg a tömeget: „Elvtársak!”, valaki a közhangulatot kifejezve ezt kiáltotta: „Nem vagyunk mi elvtársak! A nemzet jött el!”
S ebben a bekiabálásban volt a lényeg. A baloldaltól, különösen az internacionalista kommunistáktól mindig idegen volt a nemzet. A globalista balliberálisok ma sem tudnak mit kezdeni vele. Pontosabban gyengítik és rombolják, ahol csak tudják. És hazudoznak, mint a forradalmat szovjet segítséggel leverő Kádár János, aki már novemberben teleragasztatta a fővárost „Éljen a Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány!” feliratú plakátokkal. Ez volt az ő, szovjet tankok segítségével hatalomra juttatott kormánya, míg az igazi forradalmárokból „ellenforradalmárok” lettek.
Ethelwolf szerint a jobboldalnak még az egy szem Mindszenty apropóján sincs köze az ’56-os forradalomhoz.
Hosszan sorolhatnánk a nemzeti (tehát jobb) oldalhoz tartozó ’56-os hősök neveit Pongrátz Gergelytől dr. Fedor Józsefig, Iván Kovács Lászlótól Falábú Jancsiig, Tóth Ilonától Wittner Máriáig, hogy csak őket említsük a Corvin köziek közül, s akkor még nem szóltunk Szeles Erikáról, Mansfeld Péterről és a többiekről.
Hozzájuk, s az „egy szem Mindszentyhez” adjuk hozzá a több tízezer, jórészt ismeretlen pesti, illetve vidéki srácot is, akiknek annyiban volt közük a baloldalhoz, hogy el kellett viselniük a kommunista diktatúrát.
Bánó Attila – www.magyarnemzet.hu
A szerző író, újságíró
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
