100 millió halott után milyen inspirációt adhat Lenin ideológiája? Kovács Attila írása az Erdély.ma portálnak

100 millió halott után milyen inspirációt adhat Lenin ideológiája? Kovács Attila írása az Erdély.ma portálnak

„Ahová a kommunizmus betette a lábát, mindenütt könnyek, vér, pusztulás, rombolás kísérte az útját. Emberéletben, erkölcsiségben, kultúrában, mindenben.” – írta Kovács Attila történész, aki az Erdély.ma egyik írására reagált. (Amennyiben Ön is hozzá szeretne szólni a témához, kérjük küldje el írását a [email protected] címre)   

Stephane Courtois, a neves francia történész egyik szerkesztője, lelke volt az utóbbi három évtized egyik legfontosabb történelmi összegző kötetének. „A kommunizmus fekete könyve” című monumentális mű nem hiányozhat egyetlen, a történelem iránt érdeklődő polcáról sem. 
Számunkra, magyar emberek számára – akiknek értelemszerűen a saját történelmünk alakulása a legérdekesebb – egyetlen komoly hiátusa lehet csupán a könyvnek: a kommunisták magyarországi rémuralmáról csak érintőlegesen ír. Igaz viszont, hogy „cserébe” alapos és átfogó képet ad arról, hogy milyen elképesztő pusztítást okozott ez az eszmeiség világszerte. Láthatjuk, hogy

 ahová a kommunizmus betette a lábát, mindenütt könnyek, vér, pusztulás, rombolás kísérte az útját. Emberéletben, erkölcsiségben, kultúrában, mindenben. Nem csupán magyar – vagy valami sajátos, közép-európai – sajátosság volt az, hogy nálunk minden romba dőlt a kommunisták keze által. 

Mindenütt így ment ez, Kínától kezdve Vietnámon, Koreán és Latin-Amerikán át egészen a Szovjetunióig.

Éppen ezért Stephane Courtois és történésztársai, akik feldolgozták a kommunizmusnak az egész világot érintő hatását, egy nélkülözhetetlen, divatos szóval élve, hiánypótló kötetet raktak le az asztalra. A könyv bevezető tanulmányában Courtois filozofikus mélységű fejtegetésekbe is bocsátkozik. Figyelemre méltó módon érintette és boncolgatta már akkor – majd’ negyedszázada, a kötet eredeti kiadási éve ugyanis 1997 volt –, hogy 

nincs arányban a XX. század két embertelen, tömeggyilkos rendszerének, a kommunizmusnak és a nácizmusnak a megítélése. 

Holott – mint írta Courtois –, a nácizmushoz mintegy 25 millió, a kommunizmushoz pedig 100 millió embertársunk meggyilkolása fűződik. Mégis, Courtois-t szó szerint idézve: „Különleges figyelem övezi a hitleri bűntetteket és teljes joggal. …

 De honnan a kommunista bűntettekről szóló vallomásoknak ez a bágyadt visszhangja?”

Ha figyelembe vesszük mindazt, ami azóta történt és történik a kommunista bűnök megítélése kapcsán, akkor kijelenthető, hogy Courtois fent idézett mondata egyszerűen telitalálat. Senki nem vitathatja ugyanis, hogy a bolsevikok rémtetteinek a kezdetektől fogva csupán „bágyadt visszhangja” van. Az is csak jó esetben. Ha ugyanis megnézzük, hogy a témában megjelenő könyvek, visszaemlékezések mennyi propagandát kapnak, mekkora „hátszelük” van, vagy 

megvizsgáljuk, hogy a kommunisták aljasságaival, embertelenségével vajon hány komoly mozifilm, színházi mű és egyéb alkotás segíti az utókort megismertetni, akkor talán még a „bágyadt visszhang” is erős túlzásnak hat.

Ez önmagában is eléggé szörnyű. Van azonban valami, ami még ennél is gyalázatosabb: mint valami kígyó, lassan, alattomosan, szinte a fű alatt tekeregve, de mégis annál biztosabban haladva elkezdett a dolog a visszájára fordulni. Amiben – minő szégyen – mi, magyarok is vastagon benne vagyunk. 

Valamikor az ezredforduló táján emlékszem az első esetre, amikor egy ’56-os megemlékezésen kifütyülték a 301-es parcellánál koszorúzó, és emlékbeszédet mondó ex-elvtársakat (az akkor magukat már szociáldemokratának tituláló MSZP-s politikusokról volt szó), és ezután még nekik állt feljebb… Aztán szintén egyre erősbödött az, hogy tematizálni kezdték a közbeszéd vonatkozó részeit. Például konferenciát szerveztek 1956 baloldali értékeiről azok, akik a vérben fogant, szovjet szuronyok hegyén létrejött MSZMP jogutódjai voltak, és legjobb esetben is csak a hallgatás, vagy a sűrű bocsánatkérés juthatott volna nekik osztályrészül egy igazi rendszerváltozást követő, normális világban.

Csak hát normális világot nem tudtunk teremteni – mentségünkre szóljon: nem csak mi, de igazán mások se, itt Közép-Európában legalábbis –, tőlünk csupán „bágyadt visszhangra” telt, így eljuthattunk oda, hogy manapság a kommunista MSZMP jogutódjának köpenye alól kibújt „demokrata” politikusok emlegetik, hogy itt poszt-kádári hatalomgyakorlás van és féltik a demokráciát a jobboldaltól. Szintén a mi nevünkhöz köthető, hogy 2014-ben Újhelyi István bárgyú vigyorral az arcán avatott Horn Gyula-termet az Európai Parlamentben. Persze más kérdés, hogy ezt engedték is neki, ami – amúgy nagyon helyesen – aligha fordulhatott volna elő bármelyik náci, vagy a nácikkal kollaboráló egykori politikussal.

Hírdetés

Néhány évvel ezelőtt az egyik közismert, marxista irányultságú balliberális filozófus tanulmányát olvastam, amelyben a marxista eszmék reneszánszáról értekezett, és arról, hogy a „művelt Nyugaton” egyre népszerűbb a marxista-leninista gondolkodásmód.

Mindezek fényében szinte már nincs is min meglepődni, ha azt halljuk, hogy ifjú holland szocialisták fontos inspirációs forrásnak tekintik Lenin elvtárs egykori gondolatait. Hogy Lenin elvtársnak pontosan milyen gondolatai inspirálják ezeket a holland úriembereket, arról külön nem szólt a fáma. De nem árt idézni egy, szó szerint tőle származó gondolatsort, amelyet táviratban ő maga adott fel 1918 nyarán a penzai végrehajtó bizottság elnökének, s amely felvillantja számunkra a „nagy tanító” sötét, embertelen lelkületét:

„Elvtársak! Könyörtelenül el kell taposni a kulákfelkeléseket, a szabotálásokat, meg kell törni az ellenállást! Ezt kívánja a forradalom érdeke, mert immár mindenütt megkezdődött a végső harc a kulákok ellen. Elrettentő példa kell!

1. A kulákot fel kell akasztani, de úgy, hogy az emberek lássák! Ha kell, százat is egymás mellé!
2. Nyilvánosságra kell hozni a kulákok neveit!
3. El kell kobozni minden vagyonukat, minden szemes terményüket!
4. Túszokat kell szedni, s ha kell, nyilvánosan agyon kell lőni őket!
5. Úgy kell eljárni, hogy több száz mérföldnyi körzetben mindent tudjanak, lássanak az emberek, hogy reszkessenek és gondolkodóba essenek, hogy a kommunisták megölik és ezután is meg fogják ölni a vérszomjas, kizsákmányoló kulákokat!
Ui.: Keressen keményebb kezű embereket!”

(Forrás: Fekete Pál: Sírjára nem jutott virág)

Hogy ennek a táviratnak a szövegét Tormay Cécile ismerte-e, nem tudom, vélelmezem, hogy nem. Mégis a következőket jegyezte le 1919 tavaszán, a „dicsőséges” Tanácsköztársaság hatalomátvétele után pár nappal: 

„Itt Lenin… Szörnyű hangzása van ennek a két szónak. És mögötte halálsápadt csend keletkezik. Itt Lenin… (…)  Már parancsolnak. Helytartóik engedelmeskedni fognak, mi pedig meghalunk vagy élünk, úgy, ahogyan ők akarják és rendelik.” (Tormay Cécile: Bujdosó könyv)

Valóban úgy lett, ahogyan Tormay Cécile megjósolta. Meghaltak vagy éltek, úgy, ahogyan ők akarták és rendelték. Mivel közel 600 honfitársunk esetében az előbbit akarták és rendelték a „Lenin-fiúk”, így ennek a közel 600 magyar embernek az életét kellett áldoznia a kommunisták első magyarországi rémuralma idején.

Közel 600 áldozat 133 nap alatt. 

Érdemes felidézni ezeket a gondolatokat és számsorokat. Legfőképpen azért, mert ha a rendszerváltozás éveiben és azután – elszalasztva a történelmi lehetőséget – csak „bágyadt visszhangra” telt tőlünk, legalább legyünk résen most, és ne engedjük többé a hatalom közelébe azokat, akik számára a kommunizmus 100 millió halottja ellenére Lenin és szellemisége bármilyen szempontból is inspiráló tud lenni.

A témában megjelent korábbi írások

Lenin, avagy egy bérgyilkosság mélyszerkezete – Bogár László

Lenin elvtárs üzenete – Kondor Katalin

Hitler és Lenin egyformán kezelendő a közemlékezetben – Borbély Zsolt Attila

A Nyugat volt Lenin és a kommunista terror felbujtója – Borvendég Zsuzsanna 

Lenin, a tömeggyilkos miért példakép baloldalon? – Illik Péter

Lenin, mint történelmi szereplő – Erdei János


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »