1918 októberében már teljesen világossá vált, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia a vesztes oldalon fejezi be az 1. világháborút. Ezen felbuzdulva a délszlávok és a csehek nemzeti tanácsokat alakítottak, és sorra mondták ki a Monarchiától való elszakadásukat. Cseh politikusok október 28-án Prágában kikiáltották a Csehszlovák Köztársaság megalakulását, 30-án a Szlovák Nemzeti Tanács is kinyilatkoztatta, hogy a szlovákok a cseh-szlovák nemzet részeként egy közös csehszlovák államban kívánnak élni.
Az őszirózsás forradalom október 31-én kikényszerítette Károlyi Mihály miniszterelnöki kinevezését. A Károlyi-kormány a háború után kialakult anarchia és fosztogatások megfékezése érdekében létrehozta a nemzetőrséget, mely a rendvédelem legfontosabb országos szerve lett. 1918 novemberében Ipolyságon is megalakult a nemzetőrség, parancsnoka Kürthy Ernő huszárszázados, helyettese dr. Salkovszky Jenő tartalékos hadnagy, ipolysági ügyvéd lett. A Vármegyeháza (ma Városháza) előtt tartott eskütételen öt szakaszra osztott, egy századot kitevő nemzetőr tette le a szolgálati esküt.
A cseh légiósok először 1919-én próbálták megvetni lábukat Ipolyságon, de a Csata felől vonattal érkező csapatokkal Salkovszky közölte, hogy az Ipoly folyó túloldalán vannak, ezért átlépték a demarkációs vonalat. A parancsnok utasítására visszavonultak Párkány felé, másnap, január 20-án Gyerk felől, gyalogosan közelítették meg a várost.
– írja tanulmányában Danis Ferenc a csehek bevonulása kapcsán.
Az Ipoly jobb oldalát a cseh katonai erők fokozatosan megszállták, parancsnokságuk az akkori Városháza (ma Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola) épületében rendezkedett be. A folyó bal partja, a Homok városrész a Magyar Népköztársaság irányítása alatt maradt. Január 20-ával a városi Nemzetőrség megszűnt, a magyar oldalon a rétsági székhelyű, Pálmay Ernő irányítása alatt működő, ún. Pálmay-csoport tartotta fenn a rendet.
A Homokot a városközponttal összekötő Ipoly-híd két oldalán állandó őrség ellenőrizte az átjárást, mígnem március 1-jén a cseh katonák el nem barikádozták a hidat, ezzel akadályozva az átjárást. Még az akkoriban a híd közepén helyet foglaló Nepumuki Szent János szobrot is maguk felé fordították, nehogy az ellenségnek hozzon szerencsét a folyók és hidak védőszentje.
Az elkövetkező napokban egyre duzzadt a Pálmay-csoport létszáma, a cseh katonai behívók kézhezvétele után több fiatal átszökött a magyar oldalra, ugyanis nem akartak magyarok ellen harcolni. A Garbai Sándor vezette Forradalmi Kormányzótanács megbízottakat küldött Pálmayhoz. Garbaiék azt szerették volna elérni, hogy a csoport csatlakozzon hozzájuk, Pálmay azonban ezt határozottan visszautasította. A bosszú nem maradt el, több tisztet és sorkatonát letartóztattak, hozzátartozóikkal együtt.
1919 április 17-én megindult a román támadás Magyarország ellen, majd a hónap végén megindult a csehszlovák offenzíva is. Az újonnan kinevezett vezérkari főnök, Stromfeld Aurél átszervezte a vörös hadsereget, és megindította az ellentámadást. Május első napjaiban Ipolyságon is felgyorsultak az események, a magyar oldalon körülbelül ezer jól felszerelt katona várt parancsra.
A csehszlovákok által kinevezett zsupán, Vendelín Sahulčík egyre kétségbeesettebb kérésére május 29-én éjszaka megérkezett az erősítés – körülbelül 80 katona öszvérekkel és pár gépfegyverrel. Még ezen az éjszakán fegyverropogás zavarta meg az Ipoly-völgy csöndjét. Az ipolyhídvégi és ipolysági ütközet során a Pálmay-csoport csatlakozott a magyar vöröskatonákhoz, majd átkelve az Ipolyon megkezdődött a harc a városért. A városvédők az Őrhegyen és a Kálvárián rendezkedtek be a védelemre, géppuskatűzzel próbálták megakadályozni a magyar katonák átkelését az Ipolyon.
A cseh légiósok másnap kora délutánig tudták tartani a magyarok által körbezárt várost, az öt órán át tartó harcot követően a csehek megkezdték a kivonulás Túr irányába, így másnap, május 30-án, pünkösd vasárnapján a magyar csapatok – rövid időre bár – visszaszerezték az egykori honti megyeszékhelyet.
Mindkét oldalon emberéleteket követeltek a harcok, a sok sérült mellett 71 katona vesztette életét a magyar oldalon, a csehek ennél kevesebb embert veszítettek. A civil áldozatok száma 22 fő. A vöröskatonákat az ipolysági köztemetőben, a főbejárattól balra helyezték örök nyugalomra. A sírjaiktól pár méterre található, 2019-ben felavatott emlékmű őrzi a harcokban elesettek emlékét. A magyar katonák sírhalmaitól nem messze található a – szintén elhanyagolt – vaskerítéssel körbevett cseh áldozatok sírjai is.
A Vörös Hadsereg sikeresen verte vissza a csehszlovák támadást. Ekkor a békekonferencia elnöke, Clemenceau jegyzékben azt ígérte, ha a Vörös Hadsereg visszavonul az északi területekről, akkor a románok visszavonulnak a Tiszától. A tanácskormány elfogadta az ultimátumot, végül le is mondott, vezetői elmenekültek az országból. Az antant – nem először – megszegte ígéretét, szabad kezet adott a román csapatoknak, akik elfoglalták az ország keleti felét, végül a fővárost, Budapestet is.
Ezek után Ipolyságot újra kettészelte a demarkációs vonal, ám még mindig volt mit veszíteni. A trianoni békediktátum a Homok városrészt is Csehszlovákiának ítélte, így került a város egésze idegen uralom alá.
Kapusník Csaba
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
