10 év után fogtak el egy brutális gyilkost

10 év után fogtak el egy brutális gyilkost

10 év után fogtak el egy brutális gyilkost

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt nyomoz a Készenléti Rendőrség egy 33 éves férfi ellen – közölte a Borsod-Abaúj Megyei Főügyészség.

Hírdetés

A most kézre kerített férfi gyanú szerint 2011. január végén benyomta az ablakot, és bement egy borsodi kistelepülésen lévő családi házba. Abban bízott, hogy nagy összegű készpénzt talál az ott lakó idős nőnél.

Miután az áldozat elaludt, kutakodni kezdett egy hűtőládában. Egy fagyott húst elejtett, mire az idős asszony felébredt. Ekkor a férfi állon vágta a nőt, majd ököllel ütlegelni kezdte, befogta a száját, és a nyakát is hátrafeszítette. Cselekményeivel az idős sértettnek az átlagost meghaladó testi és lelki gyötrelmekkel és intenzív vérzéssel járó súlyos sérüléseket okozott, amelynek következtében az asszony a helyszínen elhalálozott.

Miután a sértett elhunyt, 400 ezer forintot és három-négy üveg bort zsákmányolt a házból. A gyanúsított később, a sértettől származó vérrel szennyezett ruházatát elégette.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség az őrizetben lévő gyanúsított letartóztatásának elrendelését indítványozta a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírájánál.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »