Randalírozás az Üllői úton, skandálás a Népligetnél

Randalírozás az Üllői úton, skandálás a Népligetnél

Magyar futballszurkolók randalíroztak, petárdákat dobáltak a fővárosban a Deák téren, az Astoriánál és a Madách téren péntek délután.

Az M1 tudósítója a helyszínről jelentette: a szurkolók a járdákat foglalják el a környéken, egyre indulatosabbak, agresszívabbak, pedig senki nem provokálja őket, sem a rendőrök, sem a járókelők. Hozzátette: feltehetően a román szurkolókat várják, akik azonban nem érkeznek, viszont egyre több rendőr jön a helyszínre.

Az autók lépésben haladhatnak a környéken, de korábban a szurkolók kirohantak az útra, megállították a forgalmat.

Az M1 fél hatos bejelentkezésében a tudósító elmondása szerint néhányan egy boltból fizetés nélkül távoztak.

Az MTI tudósítója arról számolt be péntek délután, hogy futballszurkolók több száz fős csoportja vonult végig péntek délután a Deák tértől a Károly körúton és az Üllői úton át a Groupama Aréna felé, ahol este a Magyarország-Románia labdarúgó Európa-bajnoki selejtező mérkőzést rendezik.

Útközben a „Ria, ria, Hungária!” rigmust skandálták, petárdákat robbantgattak, a tömegből többen üvegeket, palackokat dobáltak. Egy szurkoló megsérült, hozzá mentőt kellett hívni.

A fekete ruhába öltözött csoportot a készenléti rendőrség nagy erőkkel kísérte.

Felrobbant egy hanggránát egy magyar szurkoló kezében péntek délután a Kálvin téren, a robbanásban a szurkoló több ujja leszakadt – számolt be az esetről az M1 aktuális csatorna.

Hírdetés

A Keletinél petárdáztak

A Keletinél néhányan petárdát dobtak az ott maradt migránsokra.

A Wesselényi utcánál is skandálnak

A Wesselényi utcánál lévő munkatársunk szerint egy kisebb csoport fekete, Magyarország feliratú pólóban a „Riariahungáriát” skandálta.

Fotó: Munkatársunktól / Magyar Nemzet

Az Index.hu Király utcánál készített képet az összegyűltekről.

Népliget: forrósodik a helyzet

A Népligethez folyamatosan érkeznek a szurkolók buszai, melyekből a kiszállók is a fenti rigmust ismétlik. Fél hatkor a helyszínen lévő munkatársunk szerint a metróaluljáróban az amúgy békés tömeg mellett jelen vannak a szotyi- és zászlóárusok is.Sorozatban durrognak a petárdák.

Fotó: Munkatársunktól / Magyar Nemzet

Az M1 tudósítója az arénánál viszont arról számolt be, hogy nem tud atrocitásokról.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »