Ororszország „nem vesztette el Ukrajnát”

Ororszország „nem vesztette el Ukrajnát”

Az orosz parlament felsőházának elnöke a Komszomolszkaja Pravdának azt mondta: a közös történelem, a kultúra és a vallás összeköti a két népet. A terjedelmes interjú hétfőn jelent meg az orosz politikai bulvárlapban.

Az orosz állami méltóságok rangsorában a harmadik legfontosabb tisztséget betöltő politikus – aki korábban Szentpétervár kormányzója és miniszterelnök-helyettes is volt – cáfolta azt az újságírói feltételezést, hogy a szenátorokat közelgő nyári szabadságuk alatt összehívnák olyan rendkívüli ülésre, mint amilyenre tavaly március elsején sor került.

Akkor a Szövetségi Tanács (felsőház) felhatalmazást adott az orosz elnöknek arra, hogy szükség esetén a hadsereget külföldön is bevethesse orosz állampolgárok védelmében. 2014. március 16-án jelzés nélküli egyenruhás orosz katonák felügyelete mellett tartottak népszavazást a Krímben a félsziget Oroszországhoz csatlakozásáról, amelyen a voksolók majdnem száz százaléka igennel szavazott.

Az újságírók „bolhából elefántot csinálnak”

A Komszomolszkaja Pravda munkatársa emlékeztette a felsőház elnökét arra a nemrég tett kijelentésére, hogy a szenátoroknak ezentúl rendkívüli tanácskozásokra is készen kell állniuk. „Háborúra, rendkívüli választások bejelentésére vagy arra kell számítani, hogy újabb terület csatlakozik Oroszországhoz, amint ez tavaly történt a Krím esetében?” – kérdezte az újságíró.

 

Valentyina Matvijenko szerint ez tipikusan az az eset, amikor az újságírók „bolhából elefántot csinálnak”, és semmiféle megrázkódtatásra nem kell készülni. A javaslata arra vonatkozott, hogy a törvényalkotási munkát „tehermentesítsék”, de aztán nem volt szükség rendkívüli ülés megtartására.

Hírdetés

„Zombivá változtatták az embereket”

Matvijenko cáfolta a Komszomolszkaja Pravdának, hogy az orosz lakosság ellenségesen viszonyulna az ukrán néphez, ugyanakkor szerinte Ukrajnában sikerült oroszellenes hangulatot „kiprovokálni”. „Nyíltan hazudtak az embereknek, kéthetente ijesztgették őket, hogy Oroszország holnap valamelyik megyére rátámad, zombivá változtatták az embereket” – mondta. Úgy vélte, hogy az ukránok jórészt becsapottnak érzik magukat, az ukrán vezetés lépései gazdasági katasztrófához vezettek.

Az orosz törvényhozás felsőházának elnöke leszögezte, hogy Oroszország „természetesen nem vesztette el Ukrajnát örökre, mert a közös történelem, a kultúra, a vallás összeköti a két népet”. Szerinte az emberek Ukrajnában még nem fogták fel teljesen, hogy Ukrajnát egy sor állam aprópénzre váltotta a geopolitikai kérdések megoldásában, és szerinte senki sem készül „különösebb pénzt kiguberálni Ukrajnának”.

„Mindannyian a Szovjetunióból valók vagyunk”

A nagy befolyással rendelkező orosz politikusnő Ukrajnából származik. Lánykori neve Valentyina Tyutyina, s a Hmelnickij (korábban Kamenec-Podolszkij) megyei Scsepetyivkában született. Ennek az említésére közölte, hogy „mi mindannyian a Szovjetunióból valók vagyunk”.

Matvijenko cáfolta, hogy Moszkva becsapta és magára hagyta volna a délkelet-ukrajnai szakadár területeken élőket azzal, hogy csak humanitárius segélyt biztosít számukra és nem támogatja Oroszországhoz csatlakozásukat. Azzal érvelt, hogy a régióban élők kezdetben „semmiféle elszakadást nem követeltek” Ukrajnától, és „Oroszország sem egyetlen szavával, sem egyetlen lépésével nem adott alapot arra, hogy bárki azt gondolja, Ukrajna felbomlását akarta volna”.

A Komszomolszkaja Pravda utalt arra is, hogy az orosz Szövetségi Tanács elnöke nemrég szorgalmazta az élelmiszer-behozatali tilalom enyhítését Ciprus, Görögország és Magyarország esetében. Matvijenko közölte, hogy szerinte „kedvezményeket kell adni az olyan baráti országoknak, amelyekkel jók a gazdasági, politikai kapcsolatok, és amelyek nem félve Washington és Brüsszel megrovásától nyíltan beszélnek az oroszellenes szankciók szándékuktól ellentétes hatást kiváltó hatásáról”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »