„Önvédelemből cselekedtünk, meg kell védenünk kultúránkat!” – A maják elűzték a zsidókat egy guatemalai városból

„Önvédelemből cselekedtünk, meg kell védenünk kultúránkat!” – A maják elűzték a zsidókat egy guatemalai városból

Kiköltöztek választott otthonukból egy ultraortodox zsidó felekezet tagjai Guatemalában, mert állításuk szerint a helyiek elűzték őket. A helyiek viszont elmondták, hogy a zsidók diszkriminálták őket és veszélyeztették a maja szokásokat, ráadásul aláásták a faluban uralkodó katolikus hitet.

A Lev Tahor közösség márciusban települt át Kanadából a közép-amerikai országba, hogy zavartalanul gyakorolhassa vallásának szigorú előírásait.

– Amiket a San Juan la Laguna városi tanácsában megfogalmaztak, hogy az itteni lakosokat vagy a turistákat zavartuk volna, nem igaz. A törvény szerint jogunk lenne ott élni, ahol akarunk – mondta a zsidó közösség szóvivője, Misael Santos.

Egy zsidó asszony keményebben fogalmazott. Nem akarnak „újabb zsidó holokausztot”, ezért gyorsan és tétovázás nélkül vágnak az útnak, az ő esetében hét év után.

A zsidó közösség vezetői szerint a helyiek többsége barátságosan fogadta őket, sokat segítettek egymásnak. Volt azonban egy kisebb csoport, akiket „politikai érdekek vezéreltek”, és akik azzal fenyegették meg őket, hogy elzárják a vizet és megnyitják a gázt lekapcsolják az áramot náluk, ha nem költöznek el.

A helyiek azt állítják, az ultraortodox zsidók nem illeszkedtek be, nem álltak szóba velük, nem is köszöntek nekik.

Hírdetés

A Lev Tahor közösség tagjai mostantól a guatemalai főváros lakosságát foga boldogítani.

Az AFP beszámolója szerint a zsidó közösség tagjai az Egyesült államokból, Izraelből, Nagy-Britanniából és Oroszországból származnak, a társaság mintegy fele gyerek.

Október óta vádolják a helyi őslakosok a zsidókat, hogy diszkriminálják őket és veszélyeztetik a maja szokásokat. A bennszülött vének tanácsa szerint a zsidók rájuk akarták kényszeríteni vallásukat, és aláásták a faluban uralkodó katolikus hitet.

„Önvédelemből cselekedtünk, hogy tiszteljék őslakos jogainkat. A guatemalai alkotmány óv bennünket, de magunknak kell megvédenünk a kultúránkat” – mondta az AFP-nek Miguel Vasquez, a helyi tanács szóvivője.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »