Lavinaveszély a Tátrában és a Kis-Fátrában

Lavinaveszély a Tátrában és a Kis-Fátrában

A Magas-Tátrában, a Nyugati-Tátrában és a Kis-Fátrában lavinaveszélyt hirdettek, az ötfokozatos nemzetközi skála négyes fokozatát. A többi hegységben is fokozott a lavinaveszély, hármas szintű, tájékoztatott a Hegyi Mentőszolgálat Lavinamegelőzési Központja.

„A hófúvás az új hóval kombinálva továbbra is a legnagyobb probléma. A hótakaró az erős északnyugati szél miatt elsősorban a déli, délkeleti és keleti lejtőn rakódik le. Nagyon veszélyesek a hegygerincek hátszeles oldalai a nyergek alatt, a sziklafalakon és sok meredek (30 fok feletti) lejtőn. Itt már kis többletterhelés mellett is valószínű a lavinák elindulása” – mutatott rá Lavinamegelőzési Központ.

Fokozott óvatosságra van szükség az erdőövezetben is, ahol a meredek lejtőkön is előfordulhat lavina.

Hírdetés

„Közepes és nagyméretű spontán lavinák, elsősorban az új hóból származó por megjelenése várható. Magas hegyvidéki terepen és lavinalejtős hegyekben ezért nem javasolt most a mozgás.

A hegyekben mínusz hét Celsius-fok és mínusz 15 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet, amit 70-85 km/órás átlagsebességű szél kíséri majd, 110-135 km/órás széllökésekkel.

A legtöbb hó az elmúlt 24 órában a Kis-Fátrában, a Nyugati- és a Magas-Tátrában esett, 30-60 centiméternyi” – tette hozzá a Lavinamegelőzési Központ.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »