Günter Grass utolsó üzenete Európának: értsük meg Putyint, ne hagyjuk magunkat az amerikai érdekektől vezérelni!

Günter Grass

Harmadik világháború veszélyéről beszélt utolsó, az El País című spanyol napilapban kedden megjelent interjújában Günter Grass német író, költő.

“Mindenütt háború dúl. Félő, hogy megismételjük a korábbi hibáinkat. Mint az alvajárók, nem is vesszük észre, hogy egy újabb világháború felé tartunk” – mondta a hétfőn elhunyt német író a március 21-én készült interjúban.

“Egyfelől ott van Ukrajna, ahol cseppet sem javul a helyzet. Izraelben és Palesztinában is egyre csak romlik. Irakban az amerikaiak katasztrófát hagytak hátra. Ott vannak az Iszlám Állam által elkövetett szörnyűségek és a szíriai konfliktus, amely szinte teljesen eltűnt a híradásokból, pedig továbbra is ölik egymást az emberek” – fogalmazott A bádogdob című regény Nobel-díjas szerzője.

Günter Grass az európaiakat arra szólította fel, hogy értsék meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt, és ne hagyják magukat ennyire az amerikai érdekektől vezérelni.

Hírdetés

A Szovjetunió felbomlása után nem tettek igazán komoly erőfeszítést arra, hogy Oroszország bevonásával új biztonsági partnerség jöjjön létre, és ez óriási hiba volt – vélte.

“Ukrajnának EU- és NATO-tagságot ígérnek, persze, hogy Oroszország ideges lett ettől” – mondta.

A politikai konfliktusok mellett az író a világszerte hanyatló szociális helyzetről, valamint a túlnépesedés, az éghajlatváltozás és az atomhulladék problémájáról is beszélt, és úgy fogalmazott: egyáltalán nem veszik figyelembe a következményeket. “Egyik találkozót tartják a másik után, de a gondok nem szűnnek meg, semmit sem tesznek” – mondta.

A kapitalizmus elpusztítja saját magát. “A világban áramló irracionálisan nagy mennyiségű pénznek nincs már köze a reálgazdasághoz” – folytatta.

A 87 éves korában elhunyt író A bádogdob című 1959-es klasszikusának főhőséről, Oskar Matzerath-ról szólva megjegyezte, “ma bizonyára más ember lenne, számítógépes zseni, hacker vagy valami hasonló”.
Nemzet.Net


Forrás:patriotaeuropa.hu
Tovább a cikkre »