Donald Trump hadat üzent a politikai elitnek

Donald Trump hadat üzent a politikai elitnek

Úgy emlékeznek majd a 2017. január 20-ra, mint arra a napra, amikor az emberek váltak ennek az országnak a vezetőivé – jósolta Donald Trump elnöki beavatási beszédében tegnap, rájátszva arra, hogy az egész világ „történelmi pillanatokról” beszélt. A milliomosból politikussá avanzsált férfi védjegyévé vált piros nyakkendőjében állt ki a több százezer fős tömeg elé a Capitolium lépcsőjén, s ezúttal sem okozott csalódást. Miközben az első percben még elegáns gesztussal megköszönte az Obama házaspárnak, hogy gördülékennyé tették a hatalomátadást, a következőben már teljes erővel szidta a washingtoni elitet. Azt a miliőt, mely szerinte bár magát meg tudta védeni, az állampolgárokat képtelen volt. Gyárak zártak be, állások tűntek el, s míg ők ünnepeltek, sok ünnepelnivalója nem akadt a döntéseik következményeit elszenvedő nélkülöző családoknak országszerte. Az Egyesült Államok 45. elnöke azt ígérte, ismét léthatóvá válnak azok a nők és férfiak, akikről eddig megfeledkezett az állam, s az Egyesült Államokat amerikai kezek építik majd újjá.

  Magyar Nemzet  

Egyszerre üzent hadat a tétlen politikusoknak, a bűnbandáknak, a kábítószernek, és tett ígéretet arra, hogy felszámolják a radikális iszlám terrort. Hevesen gesztikulálva többször is megismételte az egyszerű, ám sikeresnek bizonyult választási szlogent: „Amerika mindenekelőtt.” Ennek kell Trump szerint érvényesülni majd elnöksége alatt minden döntésben, legyen az bár a kereskedelemmel, adózással, bevándorlással vagy a külpolitikával kapcsolatos. A beszéd patetikus csúcspontján úgy fogalmazott: – Védve vagyunk, és mindig is védve leszünk a hadseregünk, hatóságaink és Isten által. Az újonnan beiktatott elnök valamelyest máris új hangot megütve azoknak is üzent, akik megosztó személyisége miatt tartanak elnökségétől. – Ideje emlékeznünk arra, hogy legyünk bár feketék, barnák vagy fehérek, mindannyian a hazafiak vörös vérét hullajtjuk, ugyanazokat a szabadságjogokat élvezzük, s egyazon nagyszerű amerikai zászló előtt tisztelgünk. Ha megnyitod a szívedet a patriotizmus előtt, nem marad hely az előítéletek számára – lelkesítette hallgatóságát.

Trump: Elvesszük a hatalmat Washingtontól, és visszaadjuk a népnekPercről percre követtük a beiktatási ceremóniát.

Hírdetés

Trump beiktatása után nem is vesztegette az időt, és ígéretéhez híven azonnal több hivatalos dokumentumot is aláírt. Ezek egy része kinevezés volt, szignálta például a törvényt, mely lehetővé tette, hogy James Mattis tábornokot nevezzék ki védelmi miniszternek. De az MTI tájékoztatása szerint az elnöki hivatal honlapjára a beiktatás után néhány perccel kikerült egy olyan közlemény is, amely alapján az amerikai kormányzat korszerű rakétavédelmi rendszert szándékozik kifejleszteni az Iránból és Észak-Koreából indított esetleges támadások ellen. Trump kampányában egyébként számos ígéret hangzott el, hogy mi mindent fog majd tenni elnökségének legelső napján. Ezek legjava az illegális bevándorláshoz kötődik: többek között a fal megépítése a mexikói határon, a szíriai menekültek befogadása iránti elkötelezettség, a törvénytelenül az országban tartózkodó bevándorlók megsegítésére vonatkozó segélyprogramok és a bűnözők kitoloncolása mind kampányüzenetei között voltak. Aztán ott vannak még az olyan nagyobb szabású tervei, melyek miatt most mindenki feszült figyelemmel lesi Washingtont, mint például az izraeli nagykövetség Jeruzsálembe helyezése, az iráni atomalku felmondása vagy a klímaegyezmény felrúgása.

Most már mindenesetre minden ország vezetője más szemmel néz Trumpra; tetszik vagy sem, ő az Egyesült Államok legújabb elnöke. Nem csoda, hogy – ahogyan azt persze a protokoll is megköveteli – csak úgy záporoztak a gratulációk a beiktatás alkalmából. A világ számos országának és szervezetének vezetője mellett Orbán Viktor levélben gratulált Trumpnak, azt írva, „egyre bővülő gazdasági kapcsolataink, régi keletű együttműködésünk olyan területeken, mint például a terrorizmus elleni harc, valamint hasonló vélekedésünk a gazdaság- és biztonságpolitikáról, állampolgáraink biztonságáért érzett felelősségünkről, az országhatár-ellenőrzésről és a migrációról, történelmi lehetőséget nyújt arra, hogy közösen alakítsuk a jövőt”. De üzent Trumpnak még a katolikus egyházfő is, arra kérte az új amerikai elnököt, hogy törődjön a szegényekkel és a kirekesztettekkel, az emberi méltóságot és a szabadságot szolgálja, gazdag erkölcsi értékek vezéreljék tetteit.

Készültek már a Trump család fogadására a Fehér Házban is. Ez azt jelenti egyebek mellett, hogy ki kellett cserélni a bútorokat, ki kellett takarítani, de a személyzet teendői közt olyan apróbb figyelmességek is szerepelnek, mint hogy ellássák a 32 fürdőszobát az új elnök és családja által kedvelt fogrémmel, tusfürdővel, feltöltsék a kamrákat és hűtőket Trumpék kedvenc élelmiszereivel és rágcsálnivalójával. Sőt, fel kellett tölteniük ezenkívül a vázákat friss virággal, új cipőket kell kihelyezniük a bowlingterembe, és az új elnöknek és családjának kedves filmekkel kell ellátni a mozitermet.

Donald Trump beiktatásával egy időben természetesen búcsúzott Barack Obama, a hagyományoknak megfelelően a Capitolium domb mellett landoló elnöki helikopterre szállva távoztak Washingtonból. Politikai ambícióit azonban jól jelzi, hogy nem költöznek vissza Chicagóba, hanem rövid kaliforniai vakáció után visszatérnek a fővárosba.

A beiktatáson egyébként nagyjából 700-900 ezer emberre számítottak a hatóságok, közülük körülbelül 200 ezren tiltakozásképpen vonultak fel. Ez a szám a fele annak, mint Barack Obama idejében, de még így is óriási tömeg. Hogy hogyan lehet garantálni ennyi ember között az elnök és nem mellesleg a felvonulók biztonságát? Több mint huszonnyolcezer egyenruhással. Az ország minden részéről a rendőrség, a Nemzeti Gárda, a Belbiztonsági Minisztérium, a parti őrség, a Közlekedésbiztonsági Hatóság emberei özönlöttek Washingtonba, hogy a város rendőrségének parancsnoksága alatt garantálják az ünnepség zavartalan lebonyolítását. A Capitoliumot környező utcákat buszokkal és páncélos járművekkel zárták le, hogy ne ismétlődhessen meg a nizzaihoz vagy berlinihez hasonló gázolásos merénylet. A tetőkön mesterlövészek pásztázzák a terepet, a vizeken hajók járőröznek, a megfigyeléshez a legmodernebb technikát is bevették. És hogy mindez mennyi pénzébe kerül az adófizetőknek? Óvatos becslések szerint legalább százmillió dollárba.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2017. 01. 21.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »